Haza és nagyvilág

A posta vezetői egymilliárdot, a dolgozók bruttó ötvenezret kaptak

Magyarország | A szakszervezetek nem tudtak megegyezni a Magyar Posta Zrt. vezetésével, ezért inflációkövető béremelés helyett ötvenezer forintot kaptak a postás dolgozók. A társaság vezetői ellenben egymilliárdot osztottak szét maguk között. Mindeközben településeken és városrészekben zártak be a kisposták.
Nagy Márta

2023. március 21. 10:00

kisposta
Sopron például négy kispostát is elveszített a nagy racionalizálásban, ami úgy tűnik, a társaság vezetőit nem érintette. Csak a dolgozók és az ügyfelek veszítenek. - Fotó: Stock

Bruttó ötvenezer forint – inflációkövető béremelés helyett. Az összeg egy nagybevásárlástra elég, de ennyit legalább megkaptak a Magyar Posta dolgozói, miután az állami vállalat és a postások két érdekképviselete (a Postás Szakszervezet és a Magyar Postások Érdekvédelmi Szövetsége) nem tudott megállapodni az idei béremelés mértékéről - írja a Magyar Hang.

A Magyar Posta Zrt. a lap szerint leépítésre is készül, ám az elbocsátási hullám nem éri el az állami vállalat vezetőségét.

Támogassa az ujszonalunk.com -ot

Az ujszonalunk.com nem valamivel, valakikkel szemben, hanem egyetlen eszmével azonosulva határozza meg önmagát, ez a tisztességes újságírás, amit olvasói naponta számon is kérhetnek tőle. A hátteret, a függetlenséget garantáló támaszt a Felvidék egyetlen magyar nyelvű napilapjának kiadója adja. A portált helyiek írják, helyieknek. Annak a jól összeszokott csapatnak a tagjai, akiket korábbról ismerhetnek és el is érhetnek. Tiszta hangon, a régi tisztességgel szólalunk meg, nyilvánosságot adva mindenkinek, hogy valós problémákat tárjunk fel, és közösen keressük a megoldást, ütköztetve a különböző nézőpontokat. Így akik fontosnak tartják független helyi sajtó létét, a magukénak érezhetik az ujszonalunk.com -ot, és teret is kapnak benne. Reméljük, hogy sokan gondolják most így: „Erre vártunk!” Fennmaradásunkat, a regionális, független újságírást minden egyes olvasói forint segíti, amit köszönettel fogadunk.

Ha Ön is támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
szúnyog

Itt lesz szúnyoggyérítés július 19-én

hori

A szűz ma koncentráljon a részletekre

kvíz

KVÍZ: A Merkúrtól a burkáig

rendőrség

Cserbenhagyót keres a rendőrség, a kerékpáros meghalt

evezés

Evezős ob: három győri siker a nyitónapon

brokkoli

Mit főzzek? Brokkolit!

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.