Búcsúzik a közösségépítő lelkész

Amikor 2013-ban Holger Manke Sopronba érkezett, a soproni német gyülekezet tagjai éppen előző lelkészük, Volker Menke búcsúja miatt szomorkodtak. A bajor evangélikus egyház munkatársaként ő is egy évtizeden át vezette a soproni német gyülekezetet, ahol megszerették és nehezen engedték el. Tíz év telt el, és a soproni evangélikusok megint szomorkodnak. Az időközben erősen a szívükhöz nőtt Holger Mankétől és családjától búcsúznak épp, a legtöbben könnyes szemmel. 

- Tudom, hogy jó kezekben lesz a soproni gyülekezet a jövőben is, én és a családom is jó emberek között folytatjuk az életünket Bajorországban, de igen, nehéz a búcsú. Tíz év hosszú idő, barátságok alakultak, a gyülekezet tagjai a bizalmukba fogadtak, erős kötelékben éltünk.  Kialakultak a csoportjaink, programjaink, amik keretet adtak az elmúlt éveknek és tartalommal töltötték meg. Emlékszem, az első Musikalischer Adventen egyedül álltam a kis rögtönzött színpadon, az utóbbi években már a nagyteremben sem fértünk el és három órásra duzzadt a műsor, annyian csatlakoztak. De minden más is fejlődött: a hittanórák a Líceumban, a konfirmációs találkozozások, a Kindergruppe, a KiBiWo, az ifi, a kirándulások. A bibliaórákon mély beszélgetéseket folytattunk , a "Wochenpredigt" is igazi közösséget kovácsolt a résztvevőkből. Nagyon erős kötelékek alakultak... - tekint vissza a soproni évekre Holger Manke. 

Fiatalemberként jött Sopronba, feleségével és kisfiával, nagycsaládosként tér vissza Bajorországba. Azt mondja, nem voltak világrengető tervei, és azt sem határozta el, hogy ő majd tömegeket fog a templomba terelni. Természetesen vágyott arra, hogy minél népesebb legyen a gyülekezet, de ennél fontosabb volt számára, hogy akik együtt vannak, azok mélyen éljék meg a közösségüket. 

- Sosem volt célom a létszámok növelése. Arra törekedtem, hogy istentisztelet után a hívek azzal az érzéssel térjenek haza, hogy érdemes volt a vasárnap reggelüket a templomban tölteni. A lehető legjobban akartam közvetíteni Isten igéjét - mondja mosolyogva. Ehhez képest a soproni német gyülekezet istentiszteletein egyre többen lettek, s ami külön öröm az egyháznak, lelkészénék és a híveknek, hogy köztük nagyon sok a fiatal.

- Ez nekem nagy öröm. A német gyülekezetnek pedig talán még nagyobb. Ők évtizedeken át féltek attól, hogy elfogynak. Hiszen tudjuk,  1946-ban a soproni gyülekezetet hatalmas veszteség érte: az alapvetően német nyelvű közösség tagjainak kétharmadát kitelepítették. A rendszerváltás után ezért is küldött ide lelkészt a bajor egyház; őseik nyelvén szolgáljuk a soproni német gyülekezet tagjait. Az idei Pünkösd alkalmával huszonegyen németül konfirmáltak, 1946 óta nem voltak ennyien... De még egyszer mondom, ez nem egy tervalapú létszámnövelés volt; vagy ha az, hát nem az én tervem, hanem az Úristené - állítja Holger Manke, aki igazi csodának élte meg, ahogy egyre erősödött a soproni közösség. 

- Hihetetlen hálás vagyok ezért a tíz évért, a soproniak szeretetéért, a nyitottságért, ahogy egymás felé fordultunk idősek, fiatalok, gyerekek egyaránt.  Jó útitársaim voltak itt, akik bizalommal voltak felém, akikkel jó volt együtt nevetni, néha sírni. Tényleg ajándéknak élem meg a soproni éveket, és viszem tovább magammal az itt kapottakat - búcsúzik Holger Manke, akinek búcsúistentisztelete június 25-én, vasárnap 14 órakor lesz az evangélikus templomban.