Haza és nagyvilág

Csatornaszörny gusztustalan szemétből: ezt öntjük a lefolyóba (GALÉRIA)

Magyarország | Mi se etessük a csatornaszörnyet! A legnagyobb gondot a konyhai zsírok, olajszennyeződések okozzák – hívja fel a figyelmet a Baranya megyei Tettye Forrásház Zrt., amely kampányában egy embertermetű installációval figyelmeztet a csatornahulladékokra – számolt be a Tudás.hu a cég MTI közleménye alapján.
Laczó Balázs

2022. március 23. 13:01

hulladék
Csatornaszörny gusztustalan szemétből: ezt öntjük a lefolyóba 

A Pécsett és környékén szolgáltató cég "Ne etesd a csatornaszörnyet!" című kampányában készített embernagyságú installációval arra hívják fel a figyelmet a csatornahulladékokra. Az installációt a szennyvízhálózatba került hulladékból hozták létre, s a pécsi állatkert fogadóépületében állították ki – írja a tudas.hu

Arra hívták fel vele a figyelmet, hogy az utóbbi években a fogyasztói szokások átalakulásával megváltozott a lefolyókba és vécékbe kerülő szennyvíz összetétele is. A legnagyobb gondot a konyhai zsírok, olajszennyeződések okozzák, mert összesűrűsödnek és egy-egy csomópontban eltömítik a rendszert. Pécsen és környékén emiatt pedig csak tavaly félezer dugulást kellett elhárítani, 2018 nyarán egy egytonnás csatornahulladék tömítette el a szennyvíztisztító telep fogadóaknáját. 

Galéria
https://tudas.hu/csatornaszorny-kerult-a-pecsi-allatkertbe/?utm_source=rss&utm_medium=rss&utm_campaign=csatornaszorny-kerult-a-pecsi-allatkertbe&utm_source=rss&utm_medium=rss&utm_campaign=csatornaszorny-kerult-a-pecsi-allatkertbe -1
https://tudas.hu/csatornaszorny-kerult-a-pecsi-allatkertbe/?utm_source=rss&utm_medium=rss&utm_campaign=csatornaszorny-kerult-a-pecsi-allatkertbe&utm_source=rss&utm_medium=rss&utm_campaign=csatornaszorny-kerult-a-pecsi-allatkertbe -2
https://tudas.hu/csatornaszorny-kerult-a-pecsi-allatkertbe/?utm_source=rss&utm_medium=rss&utm_campaign=csatornaszorny-kerult-a-pecsi-allatkertbe&utm_source=rss&utm_medium=rss&utm_campaign=csatornaszorny-kerult-a-pecsi-allatkertbe -3
https://tudas.hu/csatornaszorny-kerult-a-pecsi-allatkertbe/?utm_source=rss&utm_medium=rss&utm_campaign=csatornaszorny-kerult-a-pecsi-allatkertbe&utm_source=rss&utm_medium=rss&utm_campaign=csatornaszorny-kerult-a-pecsi-allatkertbe -4
Támogassa az ujszonalunk.com -ot

Az ujszonalunk.com nem valamivel, valakikkel szemben, hanem egyetlen eszmével azonosulva határozza meg önmagát, ez a tisztességes újságírás, amit olvasói naponta számon is kérhetnek tőle. A hátteret, a függetlenséget garantáló támaszt a Felvidék egyetlen magyar nyelvű napilapjának kiadója adja. A portált helyiek írják, helyieknek. Annak a jól összeszokott csapatnak a tagjai, akiket korábbról ismerhetnek és el is érhetnek. Tiszta hangon, a régi tisztességgel szólalunk meg, nyilvánosságot adva mindenkinek, hogy valós problémákat tárjunk fel, és közösen keressük a megoldást, ütköztetve a különböző nézőpontokat. Így akik fontosnak tartják független helyi sajtó létét, a magukénak érezhetik az ujszonalunk.com -ot, és teret is kapnak benne. Reméljük, hogy sokan gondolják most így: „Erre vártunk!” Fennmaradásunkat, a regionális, független újságírást minden egyes olvasói forint segíti, amit köszönettel fogadunk.

Ha Ön is támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
virág

Ezt ellenőrzi most kiemelten a NAV

kvíz

KVÍZ: Lehet ambivalens a szintézis?

hulladék

Fókuszban az élelmiszerpazarlás

sport

ETO-FTC, Arsenal-Liverpool és Internazionale-Juventus

forint

A cégek fele tervez béremelést

talaj

Csapadékra a napokban nem lehet számítani, de most kellően nedves a talaj

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.