Közélet

Hullámzó állapotban az influenza, Győr-Moson-Sopronban a legtöbb beteg

Magyarország | A múlt héten csaknem 24 ezer embernél diagnosztizáltak influenzaszerű megbetegedést a figyelőszolgálatban résztvevő orvosok jelentései szerint - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NKK) heti jelentésében.
Új Szó Nálunk

2023. január 26. 16:00

megfázás
- Fotó: PxHere

Az év harmadik hetében 185 400-an fordultak orvoshoz akut légúti fertőzés tüneteivel, közülük 23 800 embernél influenzaszerű megbetegedést diagnosztizáltak. 

Utóbbiak közül a betegek 35 százaléka gyerek, 31,1 százaléka 15-34 éves felnőtt volt. A 35-59 évesek korcsoportjába tartozott a betegek 23,1 százaléka, 10,8 százalékuk pedig a 60 éven felüliek közül került ki. 

2023 harmadik hetében 10 közigazgatási területen nőtt, 6 területen csökkent és 4 területen (Győr-Moson-Sopron, Heves, Pest és Somogy vármegye) nem változott az influenzás tünetekkel orvoshoz fordulók gyakorisága az előző héthez viszonyítva.  

A 100 000 lakosra jutó orvoshoz fordult betegek száma Győr-Moson-Sopron (359) és Békés (356) vármegyében volt a legmagasabb. 

Vas (124) és Bács-Kiskun (127) vármegyében a legalacsonyabb. Laboratóriumi vizsgálattal igazolt, influenzavírus által okozott megbetegedéseket a fővárosban, továbbá Bács-Kiskun, Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Fejér, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom, Somogy, Tolna, Veszprém és Zala vármegyében diagnosztizáltak. 

A múlt héten 208 betegtől érkezett légúti minta az NNK laboratóriumába. Az orvosok által beküldött 134 minta közül harminc betegnél az influenza valamelyik típusát, tizenhárom betegnél a koronavírust és szintén tizenháromnál a légúti óriássejtes vírust (RSV) mutatták ki.  

A múlt héten 211-en kerültek kórházba súlyos, akut légúti fertőzés miatt, közülük 38 beteg részesült intenzív ellátásban. A kórházi ápolást igénylő 211 beteg 43,6 százaléka kétéves vagy annál fiatalabb, 32,2 százaléka 60 éves vagy annál idősebb volt. 

A kórházba felvettek közül 39 betegnél az RSV, 38 betegnél a SARS-CoV-2 és tíz betegnél az influenza A vírus kóroki szerepét igazolták. Az RSV-pozitív betegek 74,4 százaléka kétéves vagy annál fiatalabb, a koronavírus-fertőzöttek 84,2 százaléka 60 éves vagy annál idősebb volt. Az influenzás betegek 60 százaléka a 0-5 évesek korcsoportjába tartozott.  

Flu
Támogassa az ujszonalunk.com -ot

Az ujszonalunk.com nem valamivel, valakikkel szemben, hanem egyetlen eszmével azonosulva határozza meg önmagát, ez a tisztességes újságírás, amit olvasói naponta számon is kérhetnek tőle. A hátteret, a függetlenséget garantáló támaszt a Felvidék egyetlen magyar nyelvű napilapjának kiadója adja. A portált helyiek írják, helyieknek. Annak a jól összeszokott csapatnak a tagjai, akiket korábbról ismerhetnek és el is érhetnek. Tiszta hangon, a régi tisztességgel szólalunk meg, nyilvánosságot adva mindenkinek, hogy valós problémákat tárjunk fel, és közösen keressük a megoldást, ütköztetve a különböző nézőpontokat. Így akik fontosnak tartják független helyi sajtó létét, a magukénak érezhetik az ujszonalunk.com -ot, és teret is kapnak benne. Reméljük, hogy sokan gondolják most így: „Erre vártunk!” Fennmaradásunkat, a regionális, független újságírást minden egyes olvasói forint segíti, amit köszönettel fogadunk.

Ha Ön is támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
tavasz

Napos, tavaszias idő lesz a héten, a végére kicsit beborul

ETO

Ki a világ legjobb női kézilabdázója? – győriekre is lehet szavazni

Ruszó

Ruszó Tibi: Az X-Faktor főnyeremény már a múlté (VIDEÓ)

labdarúgás

NB II: Csak a Gyirmót nyert

Győri Filharmonikusok

Lesz ismét uszodai koncert – de ez is víz nélkül

bér

Az osztrákok ezért érzik kevésbé az inflációt

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.