Haza és nagyvilág

Ki lesz az utcákon? Öt év alatt felére csökkent a rendőrséghez jelentkezők száma

Magyarország | 2017-től még úgy is a felére csökkent a középfokú rendészeti képzésre jelentkezők száma, hogy 2020 szeptemberében elindult az iskolarendszeren kívüli, mindössze 10 hónapos, rendőrjárőr szakképesítést adó rendőrképzés.
Új Szó Nálunk

2022. július 4. 20:00

rendőrök
Fotó: police 

Míg 2017-ben még 3528-an jelentkeztek a rendészeti szakközépiskolákba, s 1751-et fel is vettek közülük, addig 2019-ben már csak 989-en felvételiztek, és 471-en feleltek meg a követelményeknek. Vagyis két év alatt 74 százalékkal csökkent a képzést elkezdők száma. 2020-ra és 2021-re az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) már összevonva adta meg a középfokú rendészeti képzésre és a 10 hónapos, rendőrjárőr szakképesítést adó tanfolyamra jelentkezők számát. Két éve 1825-en, tavaly 1874-en felvételiztek. Vagyis a jelentkezők száma a „könnyített” képzés bevezetése miatt nőtt, ám ebben sem volt sok köszönet, mivel 2020-ban csak 803-an, 2021-ben 879-en feleltek meg a követelményeknek. Vagyis a „gyorstalpaló” bevezetésével együtt is a 2017-es eredmények felére sikerült visszatornászni a létszámot. Ráadásul a 10 hónapos járőrképzés nem is ad normális rendőrvégzettséget, hivatalosan csak járőrtársi beosztásra alkalmas, s cseppet sem mellékesen beosztásban és a ranglétrán sem lehet előrelépni vele, vagyis, ha valaki hosszú távra tervez a pályán, mindenképpen vissza kell ülnie az iskolapadba. 

Gál Sándor szerint a 10 hónapos járőrképzés bevezetése sem hozott áttörést, a klasszikus tiszthelyettesi iskolába pedig nem nőtt a jelentkezők száma, ráadásul, akik próbát tesznek, fizikális, pszichikai és általános képzettségi szempontból is jellemzően elmaradnak az egy-két évtizeddel korábban jelentkezőktől, nem véletlen, hogy egyre kevesebben felelnek meg a felvételin. 

– Leginkább azok jönnek, akikben egy túlmisztifikált kép él a rendőrségről – jegyezte meg. – Aztán a kapitányságokra kikerülve megtapasztalják, milyen is a valódi rendőrélet, s bizony sokan egy-két év alatt, ha lehet, le is szerelnek. 

A Népszava teljes cikke itt olvasható. 

Támogassa az ujszonalunk.com -ot

Az ujszonalunk.com nem valamivel, valakikkel szemben, hanem egyetlen eszmével azonosulva határozza meg önmagát, ez a tisztességes újságírás, amit olvasói naponta számon is kérhetnek tőle. A hátteret, a függetlenséget garantáló támaszt a Felvidék egyetlen magyar nyelvű napilapjának kiadója adja. A portált helyiek írják, helyieknek. Annak a jól összeszokott csapatnak a tagjai, akiket korábbról ismerhetnek és el is érhetnek. Tiszta hangon, a régi tisztességgel szólalunk meg, nyilvánosságot adva mindenkinek, hogy valós problémákat tárjunk fel, és közösen keressük a megoldást, ütköztetve a különböző nézőpontokat. Így akik fontosnak tartják független helyi sajtó létét, a magukénak érezhetik az ujszonalunk.com -ot, és teret is kapnak benne. Reméljük, hogy sokan gondolják most így: „Erre vártunk!” Fennmaradásunkat, a regionális, független újságírást minden egyes olvasói forint segíti, amit köszönettel fogadunk.

Ha Ön is támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
Mészáros

Tornászbajnokság Mészáros nélkül

Pintér Bence

Nehéz láncot vett nyakába az új polgármester

kvíz

KVÍZ: Miről szólnak ezek a magyar dalok?

Szabó Nina

Úgy tűnik, a női kézilabda veszélyes üzem

benzin

Nincs megállás a kutakon

erőszak

Éveken át molesztálta a nevelt lányát, kemény büntetést kapott

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.