Haza és nagyvilág

Közel negyedmillió gyerek már biztosan táborozik

Magyarország | Újabb rekordlétszámot hoz az idei vakáció a táborozók számában, 230 ezer csemete nyaral táborokban a nyár folyamán. Legtöbben közülük sport- és angoltáborban vesznek részt, míg a harmadik legnépszerűbb témát a katonai és honvédelmi táborok adják. A gyerekek valamivel több mint fele napközis táborban vakációzik, míg szüleik közül egyre többen fizetik a gyerekek üdültetését SZÉP kártyával. A 15 százalékos áremelés ellenére sem lankad a táborozási kedv.
Új Szó Nálunk

2023. június 5. 09:00

nyári tábor
A kalandtáborokat idén kevesebben választották, mint tavaly, de lehet, hogy csak késésben vannak a foglalással a szülők.  - Fotó: Stock

Az utolsó nagy rohamra készülhetnek szülők és gyermekeik, a táboroztatókról nem is beszélve, ugyanis két hét múlva megkezdődik a nyári szünet. „Még ilyenkor is nagyon jelentős a táborfoglalások száma, ugyanis sokan az utolsó pillanatokban eszmélnek, hogy egy-egy hétre még kellene élménydús felügyeletet intézni a csemetéknek, azaz tábort foglalni. A kínálat nagyon széles, több mint ezer táborturnus foglalható még, bár a legtöbb táborban már nagyon kevés hely van. Érdemes mielőbb foglalni, hogy nehogy kicsússzanak a szülők az időből." – mondta el Tóth Béla, a Táborfigyelő vezetője. A gyermektábor-összehasonlító portál gyűjtötte össze a 2023-as év legérdekesebb és legfontosabb adatait a táborozás piacáról.

A koronavírus által érintett két évet leszámítva folyamatosan növekszik a vakáció folyamán legalább egy hetet táborozó gyerekek száma. A tavalyi évi rekordszámot éppen meghaladva, 2023-ban 230 ezren üdülnek gyermektáborokban.

A minőségi táborok kínálata országos lefedettségű, ami a családoknak nyújt könnyebbséget, ugyanis a környékükön vagy a szomszédos vármegyében biztosan tudnak megfelelő vakációs lehetőséget találni csemetéjüknek, nem kell túl sokat utazni. A legtöbb gyermek Pest, Veszprém és Somogy vármegyében táborozik, míg a napközis táborok fővárosa is Budapest, valamint a vármegyeszékhelyek.

A tavalyi évhez hasonlóan a legtöbb gyermek sporttáborban vakációzik, viszont 2022-es ezüstérmes kalandtáborokat kevesebben választották, míg kifejezetten sokan tanulnak a nyár folyamán angolul. Előretört a katonai és honvédelmi táborok tematikája, idén a harmadik legnépszerűbb tábortémája lett. Érdekesség, hogy az idei évben meglepően sok különleges és extrém tábor van a kínálatban. Ilyen például a Tanyás gazda tábor, vagy amelyik azt ígéri, hogy a gyerek tiktoker vagy tőzsdecápa lehet a táborban.

Egyre több táborszervező nyitott a SZÉP Kártya elfogadására, már tíz táboroztatóból közel négy elfogadja ezt a béren kívüli juttatást is. A kártyák ezirányú felhasználása összegszerűen is növekszik, köszönhetően az eltörölt zsebeknek, illetve a pénzösszegek elköltési határidejének.

Mind a napközis, mind az ottalvós táborok esetében 15 százalékos áremelés történt. Ennek oka a táboroztatók költségeinek növekedése, mint a bérleti díjak, a múzeumi, strand és állatkerti belépők költségeinek emelése, de a legfőbb tétel a gyermekétkeztetés árának változása volt. Ennek hatására egy napközis tábor átlagára idén 45 ezer forint, míg az ottalvós táborok egy turnusáért átlagosan 70 ezer forintot kell fizetnie a családoknak. 

Az árak tekintetében elmondható, hogy a 2018-as évhez viszonyítva nagyságrendileg másfélszeresére nőtt mindkét tábortípus díja, ezzel együtt is folyamatos a jelentkezések növekedése. A tavalyi évhez képest (51%) valamivel megnőtt a napközis táborokat foglalók aránya, a gyerekek 53%-a nyaral ilyen vakációs lehetőségekben.

Támogassa az ujszonalunk.com -ot

Az ujszonalunk.com nem valamivel, valakikkel szemben, hanem egyetlen eszmével azonosulva határozza meg önmagát, ez a tisztességes újságírás, amit olvasói naponta számon is kérhetnek tőle. A hátteret, a függetlenséget garantáló támaszt a Felvidék egyetlen magyar nyelvű napilapjának kiadója adja. A portált helyiek írják, helyieknek. Annak a jól összeszokott csapatnak a tagjai, akiket korábbról ismerhetnek és el is érhetnek. Tiszta hangon, a régi tisztességgel szólalunk meg, nyilvánosságot adva mindenkinek, hogy valós problémákat tárjunk fel, és közösen keressük a megoldást, ütköztetve a különböző nézőpontokat. Így akik fontosnak tartják független helyi sajtó létét, a magukénak érezhetik az ujszonalunk.com -ot, és teret is kapnak benne. Reméljük, hogy sokan gondolják most így: „Erre vártunk!” Fennmaradásunkat, a regionális, független újságírást minden egyes olvasói forint segíti, amit köszönettel fogadunk.

Ha Ön is támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
eu

A magyarok többsége szavazni akar az uniós választáson

tojás

Mit főzzek? Tojáspörit!

kvíz

KVÍZ: Így ragozzuk a neveket

infláció

A magyar infláció még mindig az EU-átlag feletti

kisautó

Ez nem játék, ez csalás

benzinkút, benzin, tankolás

Átfordulnak az árak a kutakon

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.