Haza és nagyvilág

Már a kata-módosítás előtt sem tervezett nyaralással sok magyar

Magyarország | Az emberek kétharmada nem volt és nem is tervezi, hogy az idén nyáron nyaralni megy.
Új Szó Nálunk

2022. július 18. 08:00

nyaralás
Tíz nyaralni indulóból hat a határokon belül pihen - Fotó: shutterstock

A felmérést a Publicus Intézet készítette a Népszava számára, telefonon és online kérdezték június 30. és július 7. között az embereket. Vagyis már azelőtt is ilyen lesújtó volt a kép, hogy a forint újabb történelmi mélypontra gyengült volna, és még nem volt hír a kata-szigorításról valamint a rezsidrágításról. 

A nyaralni indulók negyedének az árak emelkedése, valamint az euró és a dollár drágulása átírta az előzetes terveit. A válaszadók úgy vélték, a leginkább az étkezésen és a szálláson lehet spórolni a nyaralás során – mindkét esetben nagyjából negyedük döntött így –, 8 százalék az alkohol fogyasztásának korlátozásában látta az olcsóbb vakációt. 46 százalék viszont állította, ha már elmegy nyaralni, akkor semmin sem hajlandó spórolni. Még akkor sem, ha a megkérdezettek kétharmada szerint több mint tíz százalékkal drágább lett vakáció a forint mélyrepülése miatt. 

A kutatásból kiderül, hogy a legkevésbé a 60 év felettiek mennek nyaralni, alig több, mint ötödük vakációzik, a harminc alattiaknak viszont a fele elutazik.

Leginkább a diplomásoknak fér bele a vakációzás, hiszen 59 százalékuk utazik valahová. Minél kisebb az iskolai végzettség, annál kevesebb az esély a nyaralásra, a legfeljebb 8 általánossal rendelkezőknek már csak 23 százaléka reménykedhet abban, hogy elutazhat valahova. 

Tíz nyaralni indulóból hat a határokon belül pihen, kevéssel több, mint negyedük külföldi utazást tervez, 14 százalék pedig mindkét változatot megengedheti magának. 

A megkérdezettek hatoda 50 ezer forintot sem szán kikapcsolódásra, 45 százalékuk fejenként 50-150 ezer forintot tud a nyaralásra fordítani. Valamivel több, mint ötödük 150-300 ezer forintból oldja meg a nyaralását. Mindössze a válaszadók 6 százaléka költhet félmillió forintot idén egy kiruccanásra, minden 11. válaszadó pedig 500 ezernél is többet szán a vakációra. 

További részletek itt. 

Támogassa az ujszonalunk.com -ot

Az ujszonalunk.com nem valamivel, valakikkel szemben, hanem egyetlen eszmével azonosulva határozza meg önmagát, ez a tisztességes újságírás, amit olvasói naponta számon is kérhetnek tőle. A hátteret, a függetlenséget garantáló támaszt a Felvidék egyetlen magyar nyelvű napilapjának kiadója adja. A portált helyiek írják, helyieknek. Annak a jól összeszokott csapatnak a tagjai, akiket korábbról ismerhetnek és el is érhetnek. Tiszta hangon, a régi tisztességgel szólalunk meg, nyilvánosságot adva mindenkinek, hogy valós problémákat tárjunk fel, és közösen keressük a megoldást, ütköztetve a különböző nézőpontokat. Így akik fontosnak tartják független helyi sajtó létét, a magukénak érezhetik az ujszonalunk.com -ot, és teret is kapnak benne. Reméljük, hogy sokan gondolják most így: „Erre vártunk!” Fennmaradásunkat, a regionális, független újságírást minden egyes olvasói forint segíti, amit köszönettel fogadunk.

Ha Ön is támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
csicseri

Mit főzzek? Valami újat!

napelem

Mentőöv a ráfázott napelemeseknek

kvíz

KVÍZ: A pikírt nem lehet enervált

Győr

Mit gondol, honnan jött a legtöbb szállóvendég Győrbe?

vonat

Regisztrálni kell a csoportos utazásokat a vonatokra és a buszokra

sport

Élőben nézheti, ahogy a kézis lányok kijutnak az olimpiára

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.