2023. szeptember 5. 12:00
Magyarország | 2023 júliusában a turisztikai szálláshelyeken (kereskedelmi, magán- és egyéb szálláshelyeken) 2,2 millió vendég 6,4 millió vendégéjszakát töltött el. A vendégek száma 4,3 százalékkal magasabb, a vendégéjszakáké 1,0 százalékkal alacsonyabb volt az egy évvel korábbinál – jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2023. augusztus 12. 10:00
Balaton | A nyári hónapok közül a Szallas.hu adatai szerint eddig augusztusban a legkisebb az elmaradás a belföldi szállásfoglalások terén tavalyhoz képest, jelenleg 7 százalékkal kevesebb belföldi foglalás, mint egy éve – közölte az idegenforgalmi portál legfrissebb felmérésének eredményét.
2023. augusztus 3. 11:00
Magyarország | Rengeteg adatot zúdított az emberek nyakába a Központi Statisztikai Hivatal a júniusi turisztikáról. Az viszont rögtön látszik, a magyarok jóval kevesebbet tudtak kikapcsolódni itthon: a számuk 7,1, a vendégéjszakák 10 százalékkal csökkentek a tavalyihoz képest.
2023. július 8. 11:00
Magyarország | A magyar lakosság nagyrésze igyekszik visszafogni a költségeket nyaraláskor, így az olcsóbb szálláshelyeket részesíti előnyben, vagy közös üdülésekkel próbálja csökkenteni az egy főre jutó költségeket.
2023. június 29. 12:30
Magyarország | Bár a magyarok 61 százaléka úgy véli, jobban tud spórolni és ügyesebben be tudja osztani a pénzt, mint egy évvel korábban, honfitársaink háromnegyedének mégis hiányos a családi kasszája. Tudatosan készülnek az idei vakációra is: tízből négyen kifejezetten spórolnak erre a célra, az utazást tervezők harmada több mint fél éve gyűjt. A magyar családok átlagosan 170 ezer forintot költenek a nyári pihenésre, akik pedig nem indulnak útnak, azok 57 ezer forintot szánnak a kikapcsolódásra – derült ki a Cofidis Hitel Monitor reprezentatív kutatásából.
2023. június 28. 19:00
Magyarország | A hazai piacon meghatározó pozíciójú Szallas.hu adatai alapján idén az akciós, előleg nélküli foglalásokat keresik a magyarok, és fontos számukra a SZÉP-kártyás fizetési lehetőség is. Friss felmérésük szerint a vendégek elsősorban online szállásközvetítőn foglalják le szállásukat. A szállásfoglaló portál és a BLS-CEE ügyvédi iroda szakértői ezúttal abban segítenek, mire érdemes figyelni a megfelelő szállás kiválasztásakor
2023. június 18. 18:00
Horvátország | Idén is sokan autóval indulnak el külföldre nyaralni. Fontos azonban tudni, hogy például Horvátországban milyen szabályok vannak érvényben – figyelmeztet a Zsaru Magazin.
2023. június 18. 15:00
Magyarország | A kánikula beköszöntével egyre több időt töltünk a szabadban, nem mindegy azonban, hogy milyen körülmények között tesszük mindezt. Az országos hálózattal rendelkező magyar barkácsáruházlánc szakértői ezúttal azzal kapcsolatban adnak tippeket, miként varázsolhatjuk kertünket, nyaralónkat vagy akár teraszunkat olyan hellyé, ahol garantált a feltöltődés és egy szimpla hétvége is nyaralásnak tűnhet.
2023. május 12. 17:00
Adria/Balaton | Áremelés ugyan mindenhol volt, de egy jól tervezett tengerparti nyaralás ma nem drágább Horvátországban, mintha a Siófokon, Almádiban vagy Keszthelyen töltenénk el ugyanennyi időt. Ez persze több tényezőtől függ. Nálunk meredekebben nőttek az árak.
2022. július 19. 09:00
Horvátország | Rettenetesen elszálltak az árak Horvátországban (is), a pandémia előtti „békebeli” nyaralásainkhoz képest átlagosan 30 százalékkal kerül többe egy dalmáciai hét. A VG és Pénzcentrum az éttermek és a boltok árait is megnézte.
2022. július 18. 08:00
Magyarország | Az emberek kétharmada nem volt és nem is tervezi, hogy az idén nyáron nyaralni megy.
2022. július 9. 16:00
Balaton | Egy 35 év körüli kismamához kérték a marcali mentők gyors segítségét péntek éjszaka, akinél épp a balatoni nyaralás alatt indult be váratlanul a szülés.
2022. július 8. 11:30
Magyarország | Az idén nyáron a legkeresettebb úti célok közül Hévízen és Balatonfüreden kell a legtöbbet fizetni átlagosan egy éjszakáért a járvány előtti, 2019-es szinthez képest – derült ki a Szallas.hu szállásfoglaló oldal legfrissebb online kutatásából.
2022. július 1. 10:00
Európa | A nyaralás helyszínére el kell jutni. Legtöbben ezt saját autóval oldják meg, ami idén a magas üzemanyagárak miatt jóval drágább, mint korábban. És a legtöbb helyen az úthasználatért is fizetni kell, jellemzőan az autópályákon. Németország az egyetlen, ahol nem kell fizetni a sztrádán.
2022. június 20. 08:30
Oldalszámozás
Legfrissebb
- 0 másodperc A többség fontosnak tartja lakásbiztosítása értékkövetését, de kevesebben tesznek érte
- 1 órája Házi kedvencek ivartalanítása kedvezménnyel
- 2 órája A sofőr minden szabályt megszegett
- 3 órája Ezt hozza a Mikulás a benzinkutakra
- 4 órája KVÍZ: Milyen a bányaló?
- 5 órája A német hó miatt késnek a bécsi vonatok
- 6 órája Minimális áremelkedéssel indult a karácsonyfaszezon
- 7 órája Eső, havas eső és hó is jöhet a héten
Legolvasottabb
- 24 óra
- 3 nap
- 1 hét
- Adventi koncertek a zsinagógában
- Rangadók napja ez a vasárnap
- A szűznek a részletekre való figyelem kulcsfontosságú lesz
- Felújítás kezdődik egy fontos győri hídon
- A fiatalok fele munkahelyet váltott idén
- Ha csúszik, beindulnak a gépek
- KVÍZ: Bojkottál a negédes szubrett
- Szabályozni kell a vízi közlekedést
- Eső, havaseső, havazás jöhet
- ZalaZone: a legfejlettebb technológiákat kutatják
- A bikák számára fontos lehet a személyes kapcsolatok erősítése
- Harminc energiaitallal a fejében halálra szurkálta kolléganőjét
- A harmadik negyedévben már nőtt a gazdaság
- Így csináljunk helyet a frigóban
- KVÍZ: Mit vitt magával Szása?
- Lefülelték a banki csalót
- KVÍZ: Édes anyanyelvünk
- Indul a fizetős parkolás az Árkádnál
- Az oroszlánok ma sikeresen alkalmazhatják vezetői készségeiket
- Változatlanul változékony idő lesz, jobbára 10 fok alatt
- Súlyosan elhanyagolták gyermekeiket
- Itt találkozhat terelésekkel az utakon
- Pályán és képernyőn az ETO FC
- A „három csapás” eredménye az életfogytig tartó szabadságvesztés