Haza és nagyvilág

Már csak néhány napjuk maradt azoknak, akik elkerülnék a szochót a kamatokban

Magyarország | A befektetőknek most igazán érdemes sietniük, hiszen a kamatadó levonása után megmaradó összeggel számolva 18 százalékkal több nettó kamatot kapnak a 13 százalékos szociális hozzájárulási adó 2023. július 1-jei bevezetése miatt, ha még június 30-ig lekötik betéteiket, akár hosszú távra is.
Új Szó Nálunk

2023. június 27. 19:00

adó
- Pixabay

A kormány május 31-én kelt rendelete szerint a veszélyhelyzet ideje alatt szociális hozzájárulási adót (szocho) kell fizetni a kamatjövedelmek után 2023. július 1-től, mely az eddigi 15 százalékos személyi jövedelemadó – általános nevén kamatadó – mellé társul. Ezzel együtt a két elvonás összesen 28 százalékot tesz ki a meghirdetett bruttó kamatból. A befektetett tőkét az új elvonás nem érinti, mivel azt már a leadózott jövedelemből fektették be.

Nem vonatkozik az új elvonás a július 1. előtt megszerzett értékpapírok kamatára, továbbá – időtől függetlenül – az ingatlanalap befektetési jegyéből származó kamatjövedelemre. Egyáltalán nem kell szochót fizetni a jövőben az állampapírok kamatai után és a tartós befektetési számla (tbsz) kamatai után sem. 

A kormányrendelet megenged egy kiskaput a lekötött betétek esetében: ha a betétlekötés 2023. július 1. előtt történt, úgy a szochót akkor sem kell megfizetni az első futamidő végéig, ha annak kamatfizetése július 1. után esedékes.

– Ez a határidő egy jó betétgyűjtési lehetőség lett volna a bankok számára, hiszen akár 3-5 éves időtávban is le lehet kötni betétet és ezzel talán meg lehet úszni a szochót. Ennyi időn belül ugyanis remélhetőleg véget ér a veszélyhelyzet – mondja Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője. - A bankok azonban - néhány kivétellel - egyáltalán nem reagáltak erre a lehetőségre, így maradtak a sok helyen csaknem nulla százalékos lekötött betéti kamatok.

Alapvetően négy bank -  a MagNet Bank, a Gránit Bank, a Magyar Cetelem Bank és az Oberbank - kínál magas lekötött betétkamatot a hazai piacon. A hazai betétesek ezekkel a konstrukciókkal úszhatják meg leghatékonyabban a 2023. július 1-től bevezetett szochót. Ezek a betétlekötési konstrukciók nem követelnek meg egyéb, hozzákapcsolt befektetést, így az Országos Betétbiztosítási Alap által biztosított 100 ezer eurós értékhatárig (azaz kb. 37 millió forintig) kockázatmentesek. 

A devizabetétekre is vonatkozik az új szocho elvonás. Akik viszont devizában szeretnék megtartani a megtakarításaikat, érdemi kamatot csak három banktól  - Gránit Bank, K &H Bank, Oberbank  - kapnak idehaza.

Támogassa az ujszonalunk.com -ot

Az ujszonalunk.com nem valamivel, valakikkel szemben, hanem egyetlen eszmével azonosulva határozza meg önmagát, ez a tisztességes újságírás, amit olvasói naponta számon is kérhetnek tőle. A hátteret, a függetlenséget garantáló támaszt a Felvidék egyetlen magyar nyelvű napilapjának kiadója adja. A portált helyiek írják, helyieknek. Annak a jól összeszokott csapatnak a tagjai, akiket korábbról ismerhetnek és el is érhetnek. Tiszta hangon, a régi tisztességgel szólalunk meg, nyilvánosságot adva mindenkinek, hogy valós problémákat tárjunk fel, és közösen keressük a megoldást, ütköztetve a különböző nézőpontokat. Így akik fontosnak tartják független helyi sajtó létét, a magukénak érezhetik az ujszonalunk.com -ot, és teret is kapnak benne. Reméljük, hogy sokan gondolják most így: „Erre vártunk!” Fennmaradásunkat, a regionális, független újságírást minden egyes olvasói forint segíti, amit köszönettel fogadunk.

Ha Ön is támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
hori

A vízöntő kreatív energiái ma kiemelkedően erősek

Housheer

Ősi riválisához látogat az Audi ETO

kvíz

MESTERKVÍZ LXXIV.: Portugieser és bicikli

Petz

Itt a Covid, korlátozások a kórházban

erdő

Az erdő várja a látogatókat

Toto

Toto fixre ment, kiszagolta a cigarettát (VIDEÓ)

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.