„Megéri az Orbán-rendszer határon túli kegyeltjének lenni, akár a korábbi elvek és nézetek feladásával is”

A beszélgetés így kezdődik:  

- Egy korábbi interjúm után Ön a Felvidék fogalom használata kapcsán arra figyelmeztetett, hogy ezt a magyar jobboldali média és a magyarországi politikai közbeszéd sulykolja, de sok szlovákiai magyar nem felvidéki magyarként azonosítja magát. Ez azért tűnik „különcködésnek”, mert az erdélyi, vajdasági, kárpátaljai magyarok inkább így azonosítják magukat, mint romániai, szerbiai, ukrajnai magyarként. Miben más az Önök esete? 

Alapvetően eltérő a Felvidék meghatározás, érzelmi, politikai tartalmat hordoz, ami időről-időre még változik is. Nagyon szerencsétlen és értelmetlen megközelítés a fogalom használatának tiltása, de ugyanakkor figyelemelterelés és a jól informált cinkosok összekacsintása azt állítani, hogy ez a fogalom nem a szlovákok ellen irányul, mert számtalan példa ennek ellenkezőjét bizonyítja. 

- Mondana egyet? 

Egy korábbi magyarországi házelnök például a bilaterális magyar-szlovák tárgyalásokon egyetlen alkalommal sem mondta ki hogy Szlovákia vagy Szlovák Köztársaság, csak a Felvidék kifejezést használta. Ez enyhén mondva diplomáciai faux pas, kevésbe körmönfontan fogalmazva közjogi méltósághoz méltatlan vagy nem szobatiszta viselkedés. Az ilyen magatartás könnyen olvasható, célja a szlovák tárgyalófél megalázása, illetve a magyar nemzet már-már patologikus felsőrendűségének kifejezése. 

- Vagyis beteges? 

Igen, beteges, mert a szlovák fél legtöbbször disztingváltan, ugyanakkor csodálkozva veszi tudomásul magyar tárgyalópartnerének ezt a deffektusát. A Felvidék fogalom használata komoly feladat elé állítja mind az etnológusokat, mind a nyelvészeket is. Alig egy éve zajlott le egy ilyen terminológiai vita a szlovákiai magyar és szlovák nyelvű sajtóban, mégpedig Ivan Korčok szlovák külügyminiszter nyilatkozata kapcsán. (A szlovák tárcavezető Kövér László egy somorjai szoboravatáson elhangzott beszéde kapcsán diplomáciai jegyzékben kifogásolta többek között azt is, hogy Szlovákia nem Felvidék - a szerk.) Liszka József etnológus ekkor figyelmeztetett arra, hogy e fogalom eredeti jelentése feltételezhetően még a 19. század közepéről Kossuth Lajostól származik, aki Árva, Liptó és Szepesség, tehát a mai Észak-Szlovákia hegyes, dombos területeinek közös megnevezéseként használta. Az utódállamok létrejötte után változott meg a jelentése és Szlovákia szinonimájává vált. Ám jelenleg legalább két jelentését különböztetjük meg, egy szűkebbet és tágabbat, ez utóbbi a Szlovák Köztársaság megnevezésének tudatos politikai bojkottálása és helyettesítése, valamint szűkebb értelemben a magyarok lakta dél-szlovákiai területek megnevezése. Az ezredfordulóig csak elvétve használták Szlovákiában a Felvidék, felvidéki fogalmat, de tegyük hozzá, hogy a két világháború közötti korszakban is. Napjainkban egyre elterjedtebb jelenséggé válik a sajtóban is. De amint Hizsnyai Tóth Ildikó nyelvész és műfordító találóan megjegyezte, a Felvidék kifejezés használata vagy elvetése annak is függvénye, hogy Budapestre vagy Pozsonyra tekintünk, mint igazodási-, vagy életközpontra. 

- A szlovákiai magyarság sem egységes e téren, hiszen az ottani sajtó egy része is felvidékiként azonosítja magát. Gondolom nem ez az egyedüli törésvonal. Mi az, ami alapvetően megosztja a közösséget - ideológiai különbségek, az Orbán-kormányhoz való viszonyulás? Utóbbi igen jelentős faktor más határon túli területeken. 

Nagyon durva egyszerűsítés lenne azt állítani, hogy az autoriter Orbán-kormány szlovákiai magyar támogatói lennének a felvidéki magyarok, az Orbán-rendszert elutasítók pedig a szlovákiai magyarok, minden képlet és mintázat ennél sokkal összetettebb. Több törésvonal létezik: főképp ideológiai és szociális tényezők mentén. Nem sikerült lezárni az 1990 óta fennálló liberális és nemzeti-konzervatív egymásnak feszülésből származó gyűlölködést, ezt a magyarországi közbeszéd és politika is prolongálja. Ám paradox helyzetben vagyunk, mert a magyar kormány által is hangoztatott nemzetállamok Európája, illetve a nemzeti-konzervatív politikai pártok túlsúlya nem kedvez a nemzetiségi és kisebbségi politikának, együttműködőkre elősorban a liberális és progresszív, valamint a polgári konzervatív politikai térfélen számíthatunk. Szlovákia egyenlőtlen regionális fejlesztése és fejlettsége is kitűnő táptalaja egy újabb polarizálásnak, a Pozsony és a vidék, illetve az észak és dél ellentétjének kidomborítására.  

Tény és való, hogy az Orbán-rendszer határon túli kegyeltjének lenni megéri, akár a korábbi elvek és nézetek feladása révén is. Igen, ez ma egy komoly cezúra, megosztja az értelmiséget, az újságíró szakmát, a politikai szereplőket. A magyarországi elismerés és támogatás nem a valós szakmai teljesítmény függvénye, a magyar kormány által támogatott pártsajtó, mint a Ma7, sem piaci körélmények közt mérettetik meg.  

E megosztottságnak azonban vannak árnyalatai, míg egyesek azért ténykednek, hogy végre részesei lehessenek a magyarországi támogatásnak, addig mások továbbra is tudatosan elhatárolódnak ettől a gyakorlattól és az abból eredő vazallusi alárendelt viszonytól. A Budapest felé tekintés, az orbáni- és Fidesz-retorika szolgalelkű, helyi specifikumokra nem reagáló átvétele pedig szövevényessé, olvashatatlanná és országos szinten fajsúlytalanná teszi a szlovákiai magyar érdekképviseletet. 

Az interjú még tovább folytatódik a szlovák belpolitikai helyzettel, illetve a választásokkal, akit érdekelt, itt olvashatja.  

Névjegy 

Hushegyi Gábor esztéta, művészetkritikus, volt kulturális diplomata; gyakornokként dolgozott az Új Szónál, a Műértő pozsonyi és prágai tudósítója (1997 – 2022), a budapesti Szlovák Intézet igazgatója (2013 – 2017). Jelenleg a szlovákiai Művészeti Alap (FPU) stratégiájáért felel.