Haza és nagyvilág

A licista végzős nemzetközi konferencián képviseli az országot - és a jövőt

Sopron | Két órája volt kitalálni egy olyan innovációt, ami a fenntarthatóságot szolgálja. Kiss Dániel ötlete izraeli utazást ért, a soproni Líceum diákja részt vehet a SUSTAINERGY – Nemzetközi Ifjúsági Innovációs Konferencián.
Új Szó Nálunk

2023. január 22. 10:00

Kiss DÁniel
Kiss Dániel, a soproni Líceum végzős diákjának olyan ötlettel kellett előállnia, ami még nincs, de majd jobbá teheti a világot.  - Fotó: Új Szó Nálunk archív

-  A megújuló energia témakörében minden évben rendeznek egy nemzetközi konferenciát az izraeli Eilat városában, amihez egy innovációs diákverseny is kapcsolódik. Utóbbit idén hetedszer rendezik, bekerülni pedig a Kutató Diákok Mozgalmán keresztül lehetet. Szerencsémre Tölli Balázs igazgató úr meglátta a lehetőséget, és szólt, hátha érdekel - ismerteti az előzményeket a tőle már megszokott precizitással Kiss Dániel. (Ő nyerte tavaly két társával az IdeaFest ötletversenyét is, négyszáz diákot utasítva maguk mögé. Annak a megmérettetésnek amerikai tanulmányút volt a jutalma.) Dániel elküldte az angol nyelvű önéletrajzát és motivációs levelét, aminek alapján továbbjutott a második fordulóba. Az online meghallgatás után két órát kapott, hogy kitaláljon és prezentáljon egy olyan ötletet, ami hiányzik a világból, de jobbá tehetné. 

- Csaknem másfél órám elment a kutakodással és gondolkodással, hogy mit is tárjak a bizottság elé, milyen természettudományi vagy technológiai innováció nincs még, ami meg is valósítható. De aztán visszanyúltam egy korábbi ötletemhez, amit még időben ki is tudtam dolgozni, és azt mutattam be a bírálóknak - mesél az izgalmakról a végzős diák.

Kiss Dániel egy olyan bankot mutatott be, ami kizárólag fenntartható projekteket hitelez. Ennek azért is van a felhasználói oldalról jelentősége, mert sok ember már elkötelezetten környezettudatos, de talán nem is sejti, hogy pénzintézete a megtakarításait a fenntarthatóságnak ellentmondó beruházásokba fekteti. Például egy fosszilis energián alapuló erőműbe. Dani bankja viszont ellenőrzött módon csak környezetbarát fejlesztéseket támogatna, ezzel magához vonzaná azt az egyre bővülő kört, akiknek fontos a fenntarthatóság. Elvonnák az ügyfeleket más pénzintézetektől, ezzel pedig hosszú távon - ideális esetben legalábbis - a fenntarthatóság irányába vonzanák az egész bankszektort. Ráadásul, hangsúlyozza az ötletgazda, ez a bank olcsóbb hitelt nyújtana a fenntartható projektekre, ami pedig a helyi fejlődésen lendítene. Kiss Dániel még egy olyan ösztönző rendszert is kidolgozott, aminek lényege, hogy a bankkártyával vásárolt megújuló termékek után jutalombónusz is jár. 

-  Azt is elmondtam a prezentációmban, hogy ennek a banknak különösen azokban az országokban lehetne különösen nagy a szerepe, ahol még nincs elég nagy hangsúly a fenntarthatóságon, illetve nem elég szigorúak az energetikai szabályok, törvények - tette hozzá Dániel. 

Ahogy azt sejteni lehet, a licista ötletgazda megnyerte a zsűrit.  A második fordulóba nyolc diák jutott be, de csak egy juthatott volna tovább. Ám miután az elmúlt hét évben mindig volt magyar diák a legjobb három között, most úgy döntöttek, kettő is mehet. 

És persze, hogy Kiss Dániel, a Líceum végzős diákja az egyikük! Dani március 9-én utazik Sopron izraeli testvérvárosába, Eilatba, illetve abba a kibucba, ahol a diákkonferenciát rendezik. Magyarországot képviselve tehet szert nemzetközi kapcsolatokra és szerezhet felejthetetlen élményeket, miközben a megújuló energiaforrások felhasználásán gondolkozik. 

Támogassa az ujszonalunk.com -ot

Az ujszonalunk.com nem valamivel, valakikkel szemben, hanem egyetlen eszmével azonosulva határozza meg önmagát, ez a tisztességes újságírás, amit olvasói naponta számon is kérhetnek tőle. A hátteret, a függetlenséget garantáló támaszt a Felvidék egyetlen magyar nyelvű napilapjának kiadója adja. A portált helyiek írják, helyieknek. Annak a jól összeszokott csapatnak a tagjai, akiket korábbról ismerhetnek és el is érhetnek. Tiszta hangon, a régi tisztességgel szólalunk meg, nyilvánosságot adva mindenkinek, hogy valós problémákat tárjunk fel, és közösen keressük a megoldást, ütköztetve a különböző nézőpontokat. Így akik fontosnak tartják független helyi sajtó létét, a magukénak érezhetik az ujszonalunk.com -ot, és teret is kapnak benne. Reméljük, hogy sokan gondolják most így: „Erre vártunk!” Fennmaradásunkat, a regionális, független újságírást minden egyes olvasói forint segíti, amit köszönettel fogadunk.

Ha Ön is támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
Rába

Idén sem fizet osztalékot a Rába

kvíz zene

KVÍZ: Lányok, asszonyok, férfiak és nők

polie

Tucatnyi gyanúsított van már a rendőrkapitány ügyében

sport

Csúcsrangadó a férfi kézilabdában

bíróság

A fellebbezés súlyosabb ítéletet hozott a kábítószerrel kereskedő férfiak ügyében

hori

A halak számára ma fontos lehet az intuíció

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.