Haza és nagyvilág

A TASZ védi a kirúgott tanárokat

Magyarország | A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) képviseli a múlt szerdán kirúgott nyolc tanárt a munkaügyi bíróságon.
Új Szó Nálunk

2022. december 8. 13:30

Ki fog holnap tanítani?
A Belügyminisztérium június 6-án terjesztette be a státusztörvény néven elhíresült jogszabályt, ami az eddigi közalkalmazotti jogviszonyukhoz képest előnytelenebb helyzetbe hozná a pedagógusokat. Pénteken döntenek a parlamentben.

A múlt héten nyolc olyan pedagógus veszítette el munkáját a fővárosban, akik az oktatás tarthatatlan helyzetére hívták fel a figyelmet polgári engedetlenséggel. A TASZ úgy gondolja, hogy ez a retorzió  aránytalan volt, hiszen a három hónap alatt, mióta a tiltakozások elkezdődtek, az érintett pedagógusoknak mindössze 10-15 órájuk maradt el.

Ami még ennél is fontosabb, hogy akciójuk szabad véleménynyilvánítás körébe tartozik, amelyet az Alaptörvény véd.

Ráadásul a hátrányos megkülönböztetés gyanúja is felmerülhet, hiszen nem azokat a pedagógusokat rúgták ki, akik a legtöbbet engedetlenkedtek, és így a legtöbb órájuk maradt el. A keresetet még ebben a hónapban beadják a bíróságnak - közölte a TASZ.

Támogassa az ujszonalunk.com -ot

Az ujszonalunk.com nem valamivel, valakikkel szemben, hanem egyetlen eszmével azonosulva határozza meg önmagát, ez a tisztességes újságírás, amit olvasói naponta számon is kérhetnek tőle. A hátteret, a függetlenséget garantáló támaszt a Felvidék egyetlen magyar nyelvű napilapjának kiadója adja. A portált helyiek írják, helyieknek. Annak a jól összeszokott csapatnak a tagjai, akiket korábbról ismerhetnek és el is érhetnek. Tiszta hangon, a régi tisztességgel szólalunk meg, nyilvánosságot adva mindenkinek, hogy valós problémákat tárjunk fel, és közösen keressük a megoldást, ütköztetve a különböző nézőpontokat. Így akik fontosnak tartják független helyi sajtó létét, a magukénak érezhetik az ujszonalunk.com -ot, és teret is kapnak benne. Reméljük, hogy sokan gondolják most így: „Erre vártunk!” Fennmaradásunkat, a regionális, független újságírást minden egyes olvasói forint segíti, amit köszönettel fogadunk.

Ha Ön is támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
töltő

Kevés az e-töltő, pályázat segít eltüntetni a fehér foltokat

kvíz

MESTERKVÍZ LXXV.: Denevértől La Pazig

sport

Ma is dominál a Nemzetek Ligája

vw

Továbbra is lejtőn a Volkswagen

gyakorlat

Baleset az alagútban, szerencsére csak gyakorlat volt (VDEÓ, GALÉRIA)

hori

A kos előtt ma egy váratlan lehetőség adódhat

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.