Haza és nagyvilág

Itt kaptam vissza a pályába vetett hitemet

Sopron | A soproni Líceum és az Eötvös Loránd Tudományegyetem Tanárképző Központja között évek óta jó a szakmai együttműködés, aminek keretében jelenleg három tanárjelölt tölti a soproni gimnáziumban gyakorlatát.
Új Szó Nálunk

2023. január 2. 09:30

tanárjelöltek
Kárpáti Orsolya, Balogh András és Kollmann Viktória más-más ok miatt választotta a Líceumot, de egyikük sem csalódott. - Fotó: Új Szó Nálunk archív


Tábla is bizonyítja: a Líceum az ELTE partneriskolája. Ez presztízst is jelent, felelősséget is, de komoly előnyökkel is szolgál...

– A hatodéves hallgatók az összefüggő egyéni iskolai gyakorlatukat teljesíthetik itt. Minden évben választja valaki a Líceumot, most hárman is vannak – mondja elöljáróban Tarnai Katalin, aki vállalta az összekötő szerepét az egyetem és a Líceum között. A konzulensekkel együtt segíti és felügyeli a fiatal tanárok munkáját, s ellenőrzi, hogy az egyetemi előírásoknak megfelelően töltsék gyakorlatukat. 

– Azért jutott nekem ez a feladat, mert mentorpedagógus szakvizsgával rendelkezem. Jó hír, hogy az ELTE és az Evangélikus Hittudományi Egyetem között is szoros kapcsolat van, aminek egyik kézzelfogható és számunkra is örömteli eredménye, hogy két kollégám, Barta Barát Éva és Zsuppánné Cellik Barbara az EHE-n részt vesznek a gyakorlatvezető mentorpedagógus képzésben. Így már hárman leszünk, akik koordinálhatjuk a gyakorlatukat töltő kollégák munkáját – folytatta Tarnai Katalin. 

A Líceumot sok hallgató kifejezetten a színvonalas idegen nyelvi képzések miatt választja gyakorlati helyéül. Német nemzetiségi oktatás is kevés gimnáziumban van, így aki ezen a szakon tanul, szívesen jön a soproni gimnáziumba. 

– Külön öröm, amikor azt tapasztaljuk, hogy elitgimnáziumokban érettségizett, kitűnő jegyekkel és lehetőségekkel rendelkező hallgatók választják a Líceumot gyakorlati helyüknek. Gyakran térnek vissza egykori diájaink is. A pedagógus létszámhiány közismert probléma, de a partnerség és a hallgatók ezeken a gondokon is enyhíthetnek – foglalta össze Tarnai Katalin az együttműködés lényegét. 

Kárpáti Orsolya nemzetiségi német-angol szakon tanul, hatodéves az ELTE TKK-n. Veszprémben, a Lovassy-gimnáziumban érettségizett, nagyszülei soproniak és kedvese is.

– Szerettem volna Sopronban tölteni a gyakorlatomat és nem volt kérdés, hogy a Líceumot választom. Jó döntés volt, nagyon jól érzem itt magam. Pozitív a légkör a tanáriban, nemzetiségi németből óraadó is vagyok, a diákokkal könnyű dolgozni, úgyhogy tényleg a legjobb helyre kerültem. Az az igazság, hogy itt kaptam vissza a pályába vetett hitemet, amit már-már elvesztettem. A mentorunknak és a konzulenseinknek is hálás vagyok, sokat kaptam ettől a közösségtől. Szívesen maradnék is – mondja Kárpáti Orsolya.   

Balogh András líceumi öregdiákként tért vissza angol-német szakos gyakornokként. 

– Tartottam egy kicsit a helyzettől, de mindenki nagyon együttműködő és úgy érzem jól sikerült a gyakorlatom. Most már tudom, hazajöttem ide, és akár a későbbiekben is szívesen dolgoznék itt. Számomra a jövő héten véget ér a gyakorlati idő, de csak jót tapasztaltam, örülök, hogy egykori iskolámat választottam. Emberileg és szakmailag is sokat kaptam itt – búcsúzik, legalábbis egy időre, Balogh András. 

Kollmann Viktória is soproni, az Orsolya-iskolában érettségizett, de mint elárulta, kifejezetten új gimnáziumot akart megismerni. 

– Sok barátom járt a Líceumba, jókat hallottam az iskoláról, ezért is választottam. Értek meglepetések, de csupa pozitív! Itt egy befogadó, barátságos közösséget ismertem meg, ahol nagyon jól érzem magam – mondja Kollmann Viktória, angol-német szakos tanárjelölt. A diákokról is jó véleményt fogalmazott meg, ahogy társai is. Márpedig mindhármuknak vannak már tapasztalatai a gyakorlataik során. 

A tanárjelöltek éppen egy olyan időszakban töltik összefüggő egyéni iskolai gyakorlatukat, amikor az egész ország figyelme a pedagógusok felé fordul. Azt mondják, emiatt is örülnek annak, hogy a Líceumban élhetik meg ezeket a hónapokat, mert itt egy támogató közösségben állhatnak ki az oktatásért – és saját jövőjükért. 

Támogassa az ujszonalunk.com -ot

Az ujszonalunk.com nem valamivel, valakikkel szemben, hanem egyetlen eszmével azonosulva határozza meg önmagát, ez a tisztességes újságírás, amit olvasói naponta számon is kérhetnek tőle. A hátteret, a függetlenséget garantáló támaszt a Felvidék egyetlen magyar nyelvű napilapjának kiadója adja. A portált helyiek írják, helyieknek. Annak a jól összeszokott csapatnak a tagjai, akiket korábbról ismerhetnek és el is érhetnek. Tiszta hangon, a régi tisztességgel szólalunk meg, nyilvánosságot adva mindenkinek, hogy valós problémákat tárjunk fel, és közösen keressük a megoldást, ütköztetve a különböző nézőpontokat. Így akik fontosnak tartják független helyi sajtó létét, a magukénak érezhetik az ujszonalunk.com -ot, és teret is kapnak benne. Reméljük, hogy sokan gondolják most így: „Erre vártunk!” Fennmaradásunkat, a regionális, független újságírást minden egyes olvasói forint segíti, amit köszönettel fogadunk.

Ha Ön is támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
pásztormúzeum

Húsvéti látnivalók a nemzeti parkokban

sport

Visszafogott a mai sportkínálat

szél

Riasztást adott ki a HungaroMet

influenza

Kevesebb az influenzás, de még mindig sok a légúti fertőzés

hori

A rákoknak ma fontos lehet a család

húsvét

Nagy szél és koranyári meleg is lehet

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.