Haza és nagyvilág

Nyalóka 1800 forintért? Mi lesz nyáron a gyerekkel?

Magyarország | A nyári táborok remek lehetőséget biztosítanak a gyerekeknek arra, hogy új barátokat szerezzenek, új készségeket sajátítsanak el, és kalandokkal és szórakozással teli programokkal töltsék a vakációt. Előfordul azonban, hogy a táborszervező nem tartja be, amit ígért és amiért a család fizetett, így a turnus sem a szülőnek, sem a gyerekeknek nem azt nyújtja, amit elvártak. Ezen a "piacon" is vannak kóklerek, a szülőknek alaposan meg kell nézniük, hová fizetik be a gyereket.
Új Szó Nálunk

2023. április 26. 09:00

gyerek látcsővel
Nagyon fontos, hogy legális, leellenőrizhető tábort válasszunk a gyerekeknek.  - Fotó: Stock

- Sajnos halljuk a szülőktől, hogy a táborszervező által ígért programok nem valósultak meg, hogy kevesebb alkalommal kaptak ételt a gyerekek, mint előzetesen meghirdették, de olyanról is kaptunk információt, hogy egy olyan büfében vásárolhattak a gyerekek, ahol egy nyalóka 1800 forintba került. Arról a rémtörténetről ne is beszéljünk, amikor kánikulai héten állítólag csak pénzért kaptak a táborozók csapvizet. Szinte minden esetben kiderült utólag, hogy nem is legálisan működött a szolgáltatás, nem kaptak számlát a szülők, nem kötöttek megállapodást, nem volt sehol lefektetve, hogy a család mit kap a pénzéért. Sajnos ilyen esetekben az utólagos reklamáció érdemben lehetetlen, volt olyanra is példa, hogy a korábban élő telefonszámot nem vette fel többé senki - összegezte tapasztalataikat Tóth Béla, a Táborfigyelő portál vezetője.

Ilyen esetekben az anyagi kár mellett a gyerekek nem kapják meg azt az élményt, amire készültek. Ez nem csak az egész élményt rombolja, hanem a gyerekek önbecsülését és motivációját is érinti. Az is lehet, hogy a gyerekek megbánják, hogy a táborozni mentek, és ez elveszi a kedvüket a későbbi vakációzástól.

- A legnagyobb kockázatnak a kidobott pénzen túl is a gyerekek tapasztalatát látom. Egy rossz tábori élmény sok lurkónál olyan hatást érhet el, hogy többé nem szeretne táborba menni, holott megannyi élmény, szórakozás, program várná, de már nem hisz benne. Ezeket a szituációkat már csak a gyerekek érdekében is el kell kerülni! - figyelmeztet a Táborfigyelő vezetője. 

A legfontosabb, hogy legálisan működő tábort válasszanak, amit egy alapítvány, egy egyesület vagy egy vállalkozás üzemeltet, kapjunk számlát már az előlegről is, és legyen egy megállapodás, ami akár a jelentkezési lap is lehet, ami rögzíti, hogy milyen programok lesznek, mennyi és milyen étkezést kapnak a gyerekek, illetve tartalmazza a lemondási feltételeket is.

Támogassa az ujszonalunk.com -ot

Az ujszonalunk.com nem valamivel, valakikkel szemben, hanem egyetlen eszmével azonosulva határozza meg önmagát, ez a tisztességes újságírás, amit olvasói naponta számon is kérhetnek tőle. A hátteret, a függetlenséget garantáló támaszt a Felvidék egyetlen magyar nyelvű napilapjának kiadója adja. A portált helyiek írják, helyieknek. Annak a jól összeszokott csapatnak a tagjai, akiket korábbról ismerhetnek és el is érhetnek. Tiszta hangon, a régi tisztességgel szólalunk meg, nyilvánosságot adva mindenkinek, hogy valós problémákat tárjunk fel, és közösen keressük a megoldást, ütköztetve a különböző nézőpontokat. Így akik fontosnak tartják független helyi sajtó létét, a magukénak érezhetik az ujszonalunk.com -ot, és teret is kapnak benne. Reméljük, hogy sokan gondolják most így: „Erre vártunk!” Fennmaradásunkat, a regionális, független újságírást minden egyes olvasói forint segíti, amit köszönettel fogadunk.

Ha Ön is támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
Gyirmót

Győzelmével ismét lépett egyet előre az ETO

gomba

Mit főzzek? Gombát!

kvíz idegen

KVÍZ: Delíriumban randalírozott

szlovákia

Egyre messzebbről járnak vásárolni a szomszédba

weltauto

Nem igazán értékállók az elektromos autók

öt forintos

Az elszegényedés réme Magyarországon

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.