Közlekedés

Ezért kell(ene) betartani a követési távolságot (VIDEÓ)

Magyarország | A Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb, 2021 első kilenc hónapjának adatai alapján a legtöbb közúti baleset egyik oka a „sebesség nem megfelelő alkalmazása”. De a „követési távolság be nem tartása” is előkelő helyen szerepel – írja közöségi oldalán a Magyar Közút, és az utóbbira egy példát is mutat.
Új Szó Nálunk

2022. március 21. 17:30

közút
A Magyar Közút gyorsforgalmi utakon található digitális tábláin már három nyelven vannak feliratok, a magyar és angol mellett ukránul is közölnek információkat. Köztük a követési távolság betartására szóló felhívást is. - Fotó: Magyar Közút

Az eset március 14-én délután történt a 11-es főúton. A forgalomfigyelő kameránk felvételein látszik, hogy egy autó az utolsó pillanatban, valójában már záróvonalon, forgalom elől elzárt területen akart besorolni, szinte állóra lassított, a mögötte lévő négy jármű (minimális követési távolságban követve egymást) egymásnak ütközött. A balesetet kiváltó autós azonban nem állt meg, gond nélkül tovább hajtott… 
 
A bejegyzést egy tanáccsal és figyelmeztetéssel zárják:  

„Szóval vezessünk óvatosan, a szabályokat betartva, soroljunk be időben és tartsunk megfelelő követési távolságot. Megjegyzés: ha valaki ezt betartja és valóban legalább egy autónyi helyet hagy maga előtt, az nem azt jelenti, hogy oda másnak mindenképpen be kell vágódnia, hogy eggyel beljebb legyen.” Aki vezet, az pontosan tudja, miről van szó, nincs olyan nap, hogy ezt bárki át ne élné. 

Támogassa az ujszonalunk.com -ot

Az ujszonalunk.com nem valamivel, valakikkel szemben, hanem egyetlen eszmével azonosulva határozza meg önmagát, ez a tisztességes újságírás, amit olvasói naponta számon is kérhetnek tőle. A hátteret, a függetlenséget garantáló támaszt a Felvidék egyetlen magyar nyelvű napilapjának kiadója adja. A portált helyiek írják, helyieknek. Annak a jól összeszokott csapatnak a tagjai, akiket korábbról ismerhetnek és el is érhetnek. Tiszta hangon, a régi tisztességgel szólalunk meg, nyilvánosságot adva mindenkinek, hogy valós problémákat tárjunk fel, és közösen keressük a megoldást, ütköztetve a különböző nézőpontokat. Így akik fontosnak tartják független helyi sajtó létét, a magukénak érezhetik az ujszonalunk.com -ot, és teret is kapnak benne. Reméljük, hogy sokan gondolják most így: „Erre vártunk!” Fennmaradásunkat, a regionális, független újságírást minden egyes olvasói forint segíti, amit köszönettel fogadunk.

Ha Ön is támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
üzemanyag

Töltőállomás üzemeltető: Szerintem januárban is marad a hatósági ár, csak szűkül a kör

díszlkivilágítás

Mégis lesz díszkivilágítás! Már szerelik, de nem lesz akkora, mint korábban

mezőőr

A határszélen az állam állná a mezőőr fizetésének felét

influenza

Tizenhatezren fordultak orvoshoz influenzaszerű tünetekkel

vádirat

Két barátjának esett neki: az egyik belehalt és a másik is majdnem

videó

Letartóztatták a Győrújbaráton baltával fenyegetőző férfit (VIDEÓ!)

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.