Hegyárnyékban, nagy szelek nélkül

Nem arról, hogy negyven éven át nem volt hónap, amikor huszonötnél kevesebbet játszott, de nem is Az én kis falumról, amellyel az Oscar-gálán is részt vehetett, vagy hogy „nemzeti kincs” lett Csehországban, hanem arról, hogy minimálisra csökkentette az előadásai számát, külső munkát, például filmszerepet már csak kivételes alkalommal vállal. Alsóörsön, a Balaton mellett érzi igazán jól magát. Csendben és nyugalomban. 
  
Mi hozta el ezt a komoly változást az életébe, hogy zöldséget termel, gyümölcsfákkal bíbelődik, és mostanában több időt tölt az alsóörsi telkén, mint a pesti lakásában? 

Győrben születtem, de azt szoktam mondani, hogy parasztfiú vagyok. Sok közöm van ugyanis a földhöz. A nagyszüleim, apám és anyám Vas megyeiek voltak, két különböző faluból. Győr nádorvárosi részében laktunk, az Attila utcában, de a nyarakat gyerekkoromban Rum községben, a nagyszüleimnél töltöttem. Amint véget ért az iskola, másnap már vittek is le a szüleim. Főiskolás koromig a szünidőt többnyire ott töltöttem, ritkábban a másik nagyszüleimnél. Kert mindkét háznál volt. A háború után és a Rákosi-korszak elmúltával, de még a hatvanas évek elején is rendkívül nagy volt a szegénység. Megvolt a téeszesítés, de mindenkinek maradt egy kis földje, azt művelte. Tízéves lehettem, kaszával arattunk, de már cséplőgéppel csépeltünk. Cipőnk nem volt. Meg kellett tanulnunk úgy járni a tarlón, hogy ne sértse fel a talpunkat. A férfiak után szedtük a kévét. Az asszonyok újságpapírt tekertek a lábunkra, arra húzták a zoknit, de ha rosszul léptél a tarlón, az annyi volt, mint halottnak a csók. A föld szeretete innen ered. Amikor aztán Győrben divatba jött a hétvégi telek, nekünk is lett földünk, de megint csak a szükség…! Nem volt akkora árudömping, mint most. 
  
Mindent meg kellett termelni. 

Kiegészíteni, tartósítani, veremben elrakni, káposztát savanyítani, csalamádét csinálni. Nem úgy volt, hogy bemész az üzletbe és megveszed, vagy a piacon… miből? Na most visszajön ez a kor! 
  
Azért vette az alsóörsi házat, hogy kertje is legyen? 

Amikor rengeteget turnéztunk a színházzal, a napidíjamból csak a gyerekeknek vettem ajándékot, a többit megspóroltam. Nemcsak azért, mert sváb vér is van bennem, hanem egyszerűen szükségből. 1995-re szép lassan összegyűlt annyi pénzem devizában, hogy úgy gondoltam, be kell fektetni. Mindenképpen szerettem volna a Balatonnál egy házat. Luxusigényekkel nem tudtam fellépni, annyi pénzem nem volt. Én egy romot akartam venni valahol a Káli-medencében, amit aztán nulláról felépítek, de nem így alakult. Apámnak volt ez az alsóörsi címe, ezt nézzük meg, Jani, mondta. Elmentünk, de nem volt ott a tulajdonos. Apám beugrott a kerítésen, látni akarta a telket. Amikor kijött, földes volt a szája. Édesapám, mi az istent csináltál? – kérdeztem. Ezt vegyük meg, itt jó a föld, mondta, mert megkóstolta. Nem normális az öreg, gondoltam, mert ilyet én még nem hallottam. Azóta rájöttem, hogy nagyon is normális volt az én apám. Mit tudott az a nemzedék! 
  
És megvette a házat. 

De úgy, hogy csak hatvan százalékban volt kész. Viszont volt rá fennmaradási engedély, ami lényeges eleme a történetnek. Állt rajta a tető, de nem volt benne se víz, se villany. Szétvertem a házat. A belső tereit teljesen átalakítottam. A villanyt bevezettem, de ki kellett találni, hogyan fogom meg az esővizet. Tíz évig építettem a házat, mire elkészült. Téliesítettem. Be kellett pucolni kívül-belül. Apámmal kitaláltuk, hogy a tetősátorról egy tizenkét köbméteres ciszternába folyik az esővíz. A ciszterna előtt pedig van egy százméteres ülepítő. Hogy a levél- meg a porszennyezés ott marad, és a ciszternába már csak a tiszta víz megy bele. De olyan tiszta, hogy én ugyan abból nem főztem, de a kőművesem azt itta. Az ülepítő minden évben ki van pucolva és fertőtlenítve. 
  
Menjünk vissza Rumba. Kamaszként nem érezte tehernek a kerti munkát? 

Nem mindig jelentett örömet. Gimnazista koromban gyárban dolgoztam. Két évig asztalos, egy évig lakatos, egy évig kőművesek mellett. Így kerestem meg a költőpénzemet. A munka nekem nem volt büdös soha. Reggel hatra jártam dolgozni, kettőig tartott a munkaidő, kettő után apámmal mentünk ki a telekre. A föld szeretete gyerekkoromból származik, de a mai napig megmaradt. Apám annyira megtanított dolgozni, hogy amikor megvettem az alsóörsi házat, minden szabadidőmet ott töltöttem. Amíg tartott a Katona József Színház világ körüli turnéidőszaka, addig ő tartott rendet a telken. Odaköltöztek anyámmal. Borsót, répát, zöldbabot, uborkát, paradicsomot, paprikát termeltek. Három generációra terveztem a házat, csak közben a szüleim meghaltak. 
  
És folytatta, amit elkezdett. 

Minden évben elvetek mindent. Nem tudjuk, mit hoz a jövő. A gyerekeim évek óta azzal csesztetnek, hogy apa, te háborúra készülsz? És kinevetnek. De már mondtam nekik, hogy na, fiaim, most nézzetek körül, mi zajlik a közelünkben! Meg majd akkor, amikor nem az lesz, hogy beugrom a közértbe kis borsóért vagy zöldbabért, gyümölcsért. De kimész a kertbe, és ott van. A boltban nem kapsz, vagy ha igen, nem fogod tudni megfizetni. Amíg volt a szőlő, az összes tőke, kevesebb időm volt mindenre. A szőlő ugyanis egy csomó energiát elvett. De már akkor is termeltem zöldséget. Ha volt két szabadnapom, már mentem is le Alsóörsre. Most már több időt tudok ott tölteni. Nyugdíjas vagyok. Nem hajt a tatár. 

Prágában, Jiří Menzel özvegyével, Olgával - Talabér Tamás felvétele

Reggel hánykor megy ki a kertbe? 

Attól függ, mikor feküdtem le. Nincs bennem kényszeresség. Néha haragszom is magamra, mert lusta vagyok. Nem ilyen voltam. Az én életformám az volt, hogy kilenckor kelek, tíztől próba kettőig, utána gyorsan haza, megyek a gyerekekért az iskolába, majd ettem egy falatot, és már vittem is őket edzésre. Aztán bólintottam húsz percet, és már mentem is be este, az előadásra. Ez volt a napi programom. Este héttől kellett topon lenni. De teljes szellemi, fizikai erővel! Ebből nem engedtem. Az a fontos, hogy az ember maximumon tudjon muzsikálni. Nem mindig sikerült, de az volt a cél. Most pedig, ha kedvem van, kimegyek a kertbe, kapirgálok. Vannak bizonyos teljesítendő feladatok, hiszen mindennek megvan a maga ideje. A palántázásnak, a vetésnek… 
  
… a permetezésnek. 

Öt éve nem permetezek. Tavaly rá is fizettem. Elvitt néhány fámat a betegség. Biológiai próbálkozás volt ez a részemről, de nem igazán jártam sikerrel. Az a gondom ezzel, hogy a régi, örsi fák sokkal inkább természettűrőek, mint az oltványok, azok közül is főleg a külföldi alanyokkal oltottak. Győr mellett, a telkünkön szépen termett a cseresznye, a sárgabarack, a körte, és ott is volt szőlő. 
  
Alsóörsön fügefái is vannak. 

Párizsban vendégszerepeltünk a színházzal, és a Montmartre-on sétáltunk. Ott vettem észre egy virágárusnál a gyökereztetett fügefaágakat. Kis vesszők voltak, naná, hogy vettem! Lehetett látni, hogy él az ág, mert hajtott. Hazahoztam, elültettem, és már nem győzöm szedni, annyit terem. Azóta ledugtam egy másik ágat, az is megfogant, és már két fügefám van. Nagyon finom a gyümölcse. Gyerekkorunk fügéje. Nem a rozsdabarna belsejű, hanem piros belű. Cseresznyefám is van, meg négy almafám. Hét volt, de hármat ki kellett vágni. Tavaly erős fertőzés érte őket. Van három sárgabarackfám és szilvám is, meg málna, eper. Úgy van kitalálva a kert, hogy az egyik leérik, a másik terem. Megvan a folytonosság. 
  
Csak meg kell dolgozni érte. 

A kerttel törődni kell. Tavaly nyáron olyan aszály volt, hogy naponta kétszer locsoltam. Reggel és este. 
  
Mennyire van a telkétől a Balaton? 

Légvonalban nyolcszáz méter. Ha az úton megyek, kicsit több. 
  
Lehet, hogy az ágyából látja a kéklő vizet? 

Kinyitom a spalettákat, és teljes a panoráma. Csodás látvány. 
  
Időjárás szempontjából ez mekkora hatással van a kertre? 

Hegyárnyékban vagyok. Az igazán nagy szelek néha lecsapnak, de többnyire elkerülnek. Elmennek a fejem fölött. 
  
Pár év múlva esetleg le is költözik vidékre? 

Nagy a valószínűsége. Ezt tervezzük Gáspár Sándor barátommal, aki negyven méterre lakik tőlem. Amikor megkapta a Kossuth-díjat, akkor vette meg a házat. 
  
S azóta is rengeteg időt tölt Alsóörsön. 

Közös volt az ifjúkorunk, egy osztályba jártunk a főiskolán, a Katona József Színházban kollégák voltunk, ő aztán elszerződött, de a Stílusgyakorlatokat még sokáig játszottuk. Elhatároztuk, hogy ha már így alakult a sorsunk, és jó barátok maradtunk, az öregségünk is legyen közös. Mindketten magunkra maradtunk. A gyerekek már élik a maguk életét. Itt vagyunk egymásnak. Ha valamelyikünknek szüksége van segítségre, nem kell másnak szólni. 
  
Külterületen áll mindkettőjük háza, nyaralóövezetben. Ott nem is laknak sokan. 

Nekem ott minden új volt, amikor lakható lett a házam. Három éve abból áll az életem, hogy reggelente kihamuzok, fát vágok, bekészítek. Egyszerű teendőim vannak. Nem kell felkészülni reggeli forgatásra. Elég volt. Nézem, mi minden készül mostanában a tévében. A nagy része gagyi. Abban nem kívánok részt venni. Nem dobok oda egy sorozatért negyven évi minőségi munkát. 

Még valami… 

Ott, ahol ő lakik, a falun kívül kicsi a forgalom. Néha hetekig csend van. Csak a madarakat hallani. Ezért imád ott lenni. A zajos élet már egyáltalán nem hiányzik neki. 

A szerző a Vasárnap munkatársa