Tíz évvel ezelőtt hunyt el Bor József

Az „új” színház oldalán ekkor már húsz éve díszelegtek Vasarely csempéi, a társulat 2002-ben Korcsmáros György igazgatása alatt fogadta a nézők tapsát. Korcsmáros a „Nyomorultakkal” a csúcson volt, de ne feledkezzünk meg az elődjéről, Bor Józsefről (1981-től 1992-ig vitte az intézményt), az operajátszás atyjáról sem, akire a 2020-ban elhunyt művészfeleség, Baranyai Ibolya 2018-ban ezzel a történettel emlékezett: 

„A Jóska szerintem nem is igazgató volt, hanem pedagógus. Egy kézmozdulat igen jellemző volt rá: amikor elment az ember mellett, így rátette a kezét a fejünkre – utánozza az áldásra emlékeztető érintést. –  A végén azért mondott le kilenc év után, mert nem bírta tovább, mondtam én is, hogy ez tarthatatlan. Olyan túlhajszolt volt, hogy néha álmában harcolt, küzdött valakikkel. És állandóan csöngettek – éjszaka is, a legkülönbözőbb lelki bajokkal keresték, s én egy idő után seprűvel álltam oda az ajtóba, hogy ne engedjek be senkit.” (K2 – 2018. dec. 8.) 

Egy történet pedig Baranyai Ibolyáról, amit anno ő maga mesélt el: „Szolnokon a »Veronai fiúkban« a második emelet magasságában egy párkányra kellett állni, s énekelni farmeres lányként, miközben ketten fogtak hátulról. Aztán egy csúszdán lecsúszni, amit rosszul állítottak be, és én belecsúsztam a súgólyukba. Szerencsére nem volt ott senki – oldalról súgtak. Az ügyelő kószált valahol, nem engedett függönyt. Odajöttek hozzám a súgólyukhoz: gyere ki! Mondom: nem megyek. Máig nem tudom, hogy mertem ezt megcsinálni, de ha már túléltem a csúszást, nekem mindegy volt. Háromszor szóltak, a közönség – szentül meg vagyok róla győződve – a mai napig azt hiszi, hogy ez benne volt a darabban, mert a szerepbe belefért. Végül azt kérdezték: mit kérek, hogy kijöjjek. Azt feleltem, hogy egy konyakot.” (K2 – 2018. dec. 8.)