Nagyvilág

A kormány harcol az infláció ellen, az euróövezetben meg alacsony

Az infláció leszorítása érdekében a kormány számos eredményes intézkedést tett, döntött egyebek mellett a kötelező akciózásról és a Gazdasági Versenyhivatallal közösen elindította az online árfigyelő rendszert – mondta szerdán a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) gazdaságfejlesztésért és nemzeti pénzügyi szolgáltatásokért felelős államtitkára.
Új Szó Nálunk

2023. augusztus 2. 18:00

infláció
- Fotó: shutterstock

Lóga Máté a távirati iroda tudósítása szerint hangsúlyozta: a háború és az elhibázott szankciós politika komoly károkat okozott nemcsak a magyar, hanem az európai gazdaságban is. Magyarországon a kormány kiemelt célja az infláció letörése, egyszámjegyűre szorítása – tette hozzá. S ha már ezt mondta, vessünk egy pillantást az euróövezeti adatokra, hogy megtudjuk, ott mekkora károkat okoz elhibázott szankciós politika!

Miközben a KSH szerint júniusban 20,1 volt a hazai pénzromlás, az Eurostat előzetes adatai szerint az euróövezetben éves bázison júliusban a piaci várakozásoknak megfelelően 5,3 százalékra, 2022 januárja óta a legalacsonyabbra csökkent a fogyasztói árindex a júniusi 5,5 százalékról. 

Aki további részletekre és adatokra kíváncsi, nézze meg az Eurostat oldalát! 

 

infláció
Támogassa az ujszonalunk.com -ot

Az ujszonalunk.com nem valamivel, valakikkel szemben, hanem egyetlen eszmével azonosulva határozza meg önmagát, ez a tisztességes újságírás, amit olvasói naponta számon is kérhetnek tőle. A hátteret, a függetlenséget garantáló támaszt a Felvidék egyetlen magyar nyelvű napilapjának kiadója adja. A portált helyiek írják, helyieknek. Annak a jól összeszokott csapatnak a tagjai, akiket korábbról ismerhetnek és el is érhetnek. Tiszta hangon, a régi tisztességgel szólalunk meg, nyilvánosságot adva mindenkinek, hogy valós problémákat tárjunk fel, és közösen keressük a megoldást, ütköztetve a különböző nézőpontokat. Így akik fontosnak tartják független helyi sajtó létét, a magukénak érezhetik az ujszonalunk.com -ot, és teret is kapnak benne. Reméljük, hogy sokan gondolják most így: „Erre vártunk!” Fennmaradásunkat, a regionális, független újságírást minden egyes olvasói forint segíti, amit köszönettel fogadunk.

Ha Ön is támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
sült

Mit főzzek? BBQ-t!

szúnyog

Kémiai szúnyoggyérítés május 12-én

kvíz

MESTERKVÍZ LIII.: Az AI-tól az apró szuláig

Óraátállítás

Hosszabban tart nyitva a NAV május 21-ig

szerződés

Előnnyel érkeznek a Széchenyi-egyetemre az Audi-iskola diákjai

koncert

Indul a szabadtéri koncertszezon

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.