Nagyvilág

Árstop 51 termékre

Görögország | A kormány és a legnagyobb kiskereskedelmi láncok közösen létrehoztak egy alapvető élelmiszerből álló fogyasztói kosarat, aminek rögzítették az árait – Görögországban.
Új Szó Nálunk

2022. december 9. 11:00

kosár
Az árak nagyban befolyásolják, hogy mi kerül a kosárba - Fotó: PxHere

Sok ország igyekszik tenni valamit az áremelkedések ellen, illetve azok ellensúlyozására. Magyarországon a kormány egyebek között tavaly novemberben árstopot vezetett be, azaz egy rendelettel előírta a fogyasztói árat a kiskereskedőknek néhány alapvető élelmiszer esetében (kristálycukor, búzafinomliszt, napraforgó-étolaj, sertéscomb, csirkemell, csirke far-hát, 2,8% zsírtartalmú tehéntej), majd nemrég bővítette a listát (tyúktojás, burgonya). 

Sajátos módon igyekeznek enyhíteni az alacsonyabb keresetűek inflációs terheit Görögországban: a jobboldali kormány és a jelentősebb kiskereskedelmi láncok közösen hoztak létre egy 51 alapvető élelmiszerből álló fogyasztói kosarat, az abban szereplő cikkeknek pedig rögzítették az árait. Erről a G7 Magazin számolt be. 

A novembertől hatályba lépett és tavaszig tartó programban a szupermarketláncok saját döntésük alapján tudnak részt venni, nem kapnak állami támogatást, és az 51 alapterméken kívül úgy alakítják az áraikat, ahogy akarják. Ezért az általános infláció ugyan magas maradhat, de a kosárba direkt az alacsonyabb jövedelműek által nagyobb arányban fogyasztott termékek kerültek. 

Görögországban a szeptemberi 12,1 százalékos csúcshoz képest októberre 9,5 százalékra csökkent az infláció mértéke az előző év hasonló időszakához képest, és az előzetes becslés alapján novemberben még egy fél százalékponttal alacsonyabb volt a drágulás mértéke.  

Magyarországon a KSH adatai szerint novemberben 22,5 százalékos volt az árak emelkedése az egy évvel ezelőttihez képest. 

A G7 cikke itt olvasható. 

Támogassa az ujszonalunk.com -ot

Az ujszonalunk.com nem valamivel, valakikkel szemben, hanem egyetlen eszmével azonosulva határozza meg önmagát, ez a tisztességes újságírás, amit olvasói naponta számon is kérhetnek tőle. A hátteret, a függetlenséget garantáló támaszt a Felvidék egyetlen magyar nyelvű napilapjának kiadója adja. A portált helyiek írják, helyieknek. Annak a jól összeszokott csapatnak a tagjai, akiket korábbról ismerhetnek és el is érhetnek. Tiszta hangon, a régi tisztességgel szólalunk meg, nyilvánosságot adva mindenkinek, hogy valós problémákat tárjunk fel, és közösen keressük a megoldást, ütköztetve a különböző nézőpontokat. Így akik fontosnak tartják független helyi sajtó létét, a magukénak érezhetik az ujszonalunk.com -ot, és teret is kapnak benne. Reméljük, hogy sokan gondolják most így: „Erre vártunk!” Fennmaradásunkat, a regionális, független újságírást minden egyes olvasói forint segíti, amit köszönettel fogadunk.

Ha Ön is támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
benzinár

Ennyi a dízel és benzin ára nálunk és a környező országokban

hori

A kosnak ma kifejezetten jó nap lehet az új kezdetekre

kvíz zene

KVÍZ: Lányok, asszonyok, férfiak és nők

választások

Indul a kampány, ezek a fő szabályok

csirke

Mit főzzek? Csirkét!

egyetem

A véletlen hozta össze a csapatokat, hogy megoldjanak egy problémát

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.