Nagyvilág

Eltemették XVI. Benedeket (GALÉRIA)

Róma | A katolikus egyház fejének kijáró ceremóniával vettek végső búcsút csütörtökön Rómában XVI. Benedek nyugalmazott pápától, aki az óév utolsó napján, 95 évesen hunyt el egy vatikáni kolostorban.
Új Szó Nálunk

2023. január 5. 13:04

pápa
- Fotó: TASR/AP Photo/Alessandra Tarantino

A búcsúztatáson, amelyet az elhunyt kérésére „az egyszerűség jegyében” tartottak, Ferenc pápa mondott gyászmisét, az oltár előtti teendőket azonban Giovanni Battista Re bíboros, a Bíborosi Kollégiumot vezető dékán végezte a 86 éves katolikus egyházfő térdfájdalmai miatt.  

Prédikációjában Ferenc pápa elsősorban az Istenbe vetett bizalomról és az Isten iránti odaadásról beszélt, csak beszédének végén említette közvetlenül az elhunyt volt egyházfőt, mint „a Vőlegény (Jézus) hű barátját”. 

A gyászmisét 130 bíboros, 400 püspök és 3700 pap mutatta be. 

A mise végének közeledtével Ferenc szentelt vizet hintett a koporsóra és körbetömjénezte azt, miközben latinul a következőket mondta: „Irgalmas Atyánk, kegyelmedbe ajánljuk Benedek emeritus pápát, akit Péter utódjává és az egyház pásztorává tettél, és aki igéd félelmet nem ismerő hirdetője, illetve az isteni misztériumok hű szolgálója volt.” 

A nyilvános gyászszertartás után a 12 fehérkesztyűs koporsóvivő visszavitte XVI. Benedeket a Szent Péter-székesegyházba, hogy ott a nyilvánosság előtt elzárt ceremónián helyezzék végső nyugalomra a néhai egyházfőt. 

Mielőtt a koporsó eltűnt a bazilika kapui mögött, Ferenc pápa megáldotta, kezével megérintette és meghajolt előtte. Csókkal illette a koporsót Georg Gänswein érsek, aki évtizedek óta volt a pápa személyi titkára, legfőbb bizalmasa. 

A templomban a ciprusfa koporsót egy tartósító hatású cinkkoporsóba, azt pedig egy újabb fakoporsóba tették, majd a bazilika kriptájának azon szerény sírhelyén helyezték el, ahol elődei közül a később szentté avatott XXIII. János és II. János Pál pápa is nyugodott átmenetileg. 

A még a gyászszertartás előtt a koporsóba zárt tekercs, az elhunyt műveinek összefoglalását tartalmazó rogitum „elismert teológusként” méltatja a néhai egyházfőt. A dokumentum kiemeli, hogy XVI. Benedek pápaként, nagy tekintélyű teológusként a hit alapigazságainak terén végzett tanulmányaival gazdag örökséget hagyott maga után. 

A temetés kihívás elé állította a vatikáni hatóságokat, mert a katolikus egyház kétezer éves történetében még nem volt példa arra, hogy egy elhunyt pápát a hivatalban lévő pápa búcsúztasson. Utoljára 2005-ben temettek pápát a Vatikánban, II. János Pált, őt a most elhunyt pápa búcsúztatta akkor még bíborosként.  

A vatikáni csendőrség 50 ezerre becsülte a temetésre összegyűltek számát. A gyászolók közül sokan érkeztek Németországból, főleg a néhai pápa szűkebb hazájából, Bajorországból. (MTI) 

Galéria
Eltemették XVI. Benedeket (GALÉRIA) -1
Eltemették XVI. Benedeket (GALÉRIA) -2
Eltemették XVI. Benedeket (GALÉRIA) -3
Eltemették XVI. Benedeket (GALÉRIA) -4
+5
Támogassa az ujszonalunk.com -ot

Az ujszonalunk.com nem valamivel, valakikkel szemben, hanem egyetlen eszmével azonosulva határozza meg önmagát, ez a tisztességes újságírás, amit olvasói naponta számon is kérhetnek tőle. A hátteret, a függetlenséget garantáló támaszt a Felvidék egyetlen magyar nyelvű napilapjának kiadója adja. A portált helyiek írják, helyieknek. Annak a jól összeszokott csapatnak a tagjai, akiket korábbról ismerhetnek és el is érhetnek. Tiszta hangon, a régi tisztességgel szólalunk meg, nyilvánosságot adva mindenkinek, hogy valós problémákat tárjunk fel, és közösen keressük a megoldást, ütköztetve a különböző nézőpontokat. Így akik fontosnak tartják független helyi sajtó létét, a magukénak érezhetik az ujszonalunk.com -ot, és teret is kapnak benne. Reméljük, hogy sokan gondolják most így: „Erre vártunk!” Fennmaradásunkat, a regionális, független újságírást minden egyes olvasói forint segíti, amit köszönettel fogadunk.

Ha Ön is támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
töltő

Kevés az e-töltő, pályázat segít eltüntetni a fehér foltokat

kvíz

MESTERKVÍZ LXXV.: Denevértől La Pazig

sport

Ma is dominál a Nemzetek Ligája

vw

Továbbra is lejtőn a Volkswagen

gyakorlat

Baleset az alagútban, szerencsére csak gyakorlat volt (VDEÓ, GALÉRIA)

hori

A kos előtt ma egy váratlan lehetőség adódhat

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.