„Az oktatás rugalmatlan, nem tud a piaci igényekre reagálni”

Izgalmas témát boncolgattak a Szigetköz Expo-n, Mosonmagyaróvár gazdasági lehetőségeit elemezték. Az egyik meghatározó helyi cég, a Greiner Bio-One Hungary Kft. ügyvezető igazgatója Balogh László 21 éve került ide Mosonmagyaróvárra, s úgy látja, gazdasági szempontból sokat változott a környék, az ipari beruházásokat is támogató fejlesztéseknek köszönhető.

A munkaerő-hiánnyal kapcsolatban ők most nincsenek nehéz helyzetben. „Két betöltetlen állásunk van csak - ez persze változhat” – mondta, majd ezzel összefüggésben a szakképzést említette. „Úgy érzem, hogy az oktatásban a változás hosszan és nehézkesen megy végbe, hogy irányultsága az igényeknek megfelelő mederbe terelődjön. Még mindig azt az időt éljük, amikor mindenki egyetemre akar járni. Néhány éve azonban már olyan szakember hiány van, hogy kis idő elteltével a családok tudomásul vehetik majd, a gyermeket érdemes a szakképzés irányába terelni néhány semmitmondó irányt adó felsőfokú szak helyett. Sajnos még mindig kevesen jelentkeznek olyan szakképzőbe, amely az igényeknek megfelelő szakembereket képez.”

A szakember-hiány miatt áldatlan állapotok jelentkeznek, Balogh László szerint nem ritka, hogy valaki képzettség nélkül kiírja a közösségi oldalára, hogy például szakmunkát vállal. Mivel nehezen találni szakembert, megbízzák, a pénzt elteszi, a feladatot viszont rosszul végzi el.

Az ügyvezető szerinte elengedhetetlen Szigetköz infrastruktúrájának növelése – a Győr és Mosonmagyaróvár közötti gazdasági összefonódás okán. „Az ideköltöző emberek kell ezt biztosítani.”

Carlo Volpe az Óvártej Zrt. olasz vezetője kilenc éve él Mosonmagyaróváron. „Amikor vezetőket keresünk a cégünkhöz Budapesten, ahhoz, hogy ide jöjjön, többet kell kínálnunk. Győrig talán eljönnek, mert nagyobbak a lehetőségek kulturális és szórakozási téren. Az is gond, hogy minden harmadik-negyedik mosonmagyaróvári fiatal Győrbe jár középiskolába” – kezdte.

Volpe szerint a legnehezebb technikusokat, technikumot végzetteket találni az élelmiszeriparban. „Mérnököt állítani a gépek mellé luxus lenne, s nem is szívesen vállalnák” – jelezte. „Három éve úgy láttam Mosonmagyaróvárt, mint Pozsony és Bécs külvárosa. Most rájöttünk, hogy a határok még jelentenek valamit.”

Szalka Éva, a Széchenyi-egyetem mosonmagyaróvári karának dékánja a gondok egyik forrását ott látja, hogy kevés szakképző kapott jogosítványt, hogy elindítsa az okleveles technikus képzést. „A környéken egyetlen szakközépiskola sem. Mindössze Vépen működik egy, a karunkhoz kapcsolódó kar, mely mezőgazdasági mérnök szakra engedné be a hallgatókat. Nekünk is hátrány ez, mert belépő lenne az egyetemünkre. Kormányzati szinten kellene korrigálni.” Hozzátette: a legnagyobb gond a középfokú oktatás, nem képeznek elég szakembert és nem is elég vonzó a diákok számára.

A dékán szerint az oktatás rugalmatlan, nem tud a piaci igényekre reagálni. Úgy látja, ha ők kitalálnak egy új szakot, amire igény lenne, az engedélyeztetés legalább két év, s az se biztos, hogy megkapják. A szakképzésben visszahozná a 20-30 évvel ezelőtti oktatási formát, ahol a cégek gyakorlati műhelyében tanulhatták a diákok a szakmát. Minden nagyobb cégnek volt gyakorlati műhelye, ahol a tanulót felkészítették. „Most kevés olyan cég van, amelynek üzeme alkalmas a duális oktatásra.” A dékán úgy látja, „nem mindenki való az egyetemre, akit felveszünk. Jobb lenne nulladik év vagy felvételi, ahol megszűrnénk a hallgatókat - első év után nálunk is elég sokan kiesnek. Most mindenki diplomás akar lenni, majd céges autót és irodát szeretne.”