Haza és nagyvilág

Brüsszelhez fordulnak a pedagógusok, még bíznak benne, hogy van visszaút

Magyarország | Brüsszelig is elmegy a tegnap a parlamentbe benyújtott státusztörvény-tervezet miatt a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ).
Új Szó Nálunk

2023. június 8. 12:00

tanárok
Június 1-jén Sopronban tüntettek a készülő törvény miatt. Fotó: Új Szó Nálunk archívum  

A PDSZ úgy döntött: Brüsszelhez fordul a kedden benyújtott státusztörvény-tervezet miatt, mert álláspontja szerint az  számos olyan elemet tartalmaz, amelyről az egyeztetéseken vagy nem, vagy nem ebben a formában esett szó. A szakszervezet még bizakodik, hogy vissza lehet vonni a javaslatot – írta az Index

 Az érdekvédők abban bíznak, hogy a folyamat még visszafordítható. 

A kedd délutáni, belügyminisztériumi közleményben elhangzott ígérettel összhangban a kormány a késő esti órákban valóban beterjesztette az Országgyűlés elé a státusztörvény tervezetét, amely ellen több mint 80 ezer aláírás gyűjtött össze online a Tanítanék Mozgalom. 

Pintér Sándor a benyújtással egy időben azt írta az iskoláknak: törvény kidolgozásakor figyelembe vették a beérkezett véleményeket. Majd köszönetet mondott a tanároknak, és jó pihenést kívánt nekik a közelgő nyári szünetre. 

A státusztörvény-tervezet rengeteg kritikát kapott és indulatot váltott ki, ennek folyománya lett kordonbontással és durva rendőri fellépéssel járó tüntetések sora.  Nagy Erzsébet, a PDSZ országos választmányi tagja úgy fogalmazott: bár többször kérték, nem tekinthették meg benyújtás előtt a tervezet végleges változatát, „így, ahogyan arra számítani lehetett, a javaslat jó néhány meglepetést tartalmaz. Mindez azt jelenti, az egyeztetés bizonyos elemeket illetően nemhogy nem volt érdemi, de egyes részek vonatkozásában teljesen elmaradt. Ilyen formában ezt nem lett volna szabad beterjeszteni."  

A benyújtás miatt Brüsszelhez fordulnak, hátha még „megfékezhető, esetleg visszafordítható a folyamat”. 

Támogassa az ujszonalunk.com -ot

Az ujszonalunk.com nem valamivel, valakikkel szemben, hanem egyetlen eszmével azonosulva határozza meg önmagát, ez a tisztességes újságírás, amit olvasói naponta számon is kérhetnek tőle. A hátteret, a függetlenséget garantáló támaszt a Felvidék egyetlen magyar nyelvű napilapjának kiadója adja. A portált helyiek írják, helyieknek. Annak a jól összeszokott csapatnak a tagjai, akiket korábbról ismerhetnek és el is érhetnek. Tiszta hangon, a régi tisztességgel szólalunk meg, nyilvánosságot adva mindenkinek, hogy valós problémákat tárjunk fel, és közösen keressük a megoldást, ütköztetve a különböző nézőpontokat. Így akik fontosnak tartják független helyi sajtó létét, a magukénak érezhetik az ujszonalunk.com -ot, és teret is kapnak benne. Reméljük, hogy sokan gondolják most így: „Erre vártunk!” Fennmaradásunkat, a regionális, független újságírást minden egyes olvasói forint segíti, amit köszönettel fogadunk.

Ha Ön is támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
forint

Ön keres nettó 416 ezer forintot? A KSH szerint ennyi az átlag

FLIRT

Új motorvonatokat vesz a GySEV

kvíz

KVÍZ: Nagy magyarok czirkalmas névvel

hori

A nyilasnak ma inspiráló találkozásokban lehet része

szél

Akár viharos szél is jöhet

karfiol

Mit főzzek? Rakott karfiolt!

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.