Haza és nagyvilág

Horváth Péter a státusztörvényről: engedett is a kormány, meg nem is

Magyarország | A tárgyalások eredményeképpen a kormány több ponton is változtatott a pedagógusok státusztörvényének tervezetén. Ugyanakkor az Országgyűlés elé terjesztett végső változat alapján csorbul majd a tantestületek önállósága, és a béremelés problémája sem oldódik meg – mondta az InfoRádiónak Horváth Péter, a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke.
Új Szó Nálunk

2023. június 12. 17:00

tanárok
Fotó: pexels

A győri Révai-gimnázium igazgatója elmondta, a Nemzeti Pedagógus Kar végig azt próbálta képviselni, hogy azok a kedvezmények, amik korábban a pedagógusléthez kötődtek, és a közalkalmazottak jogállásáról szóló törvényben bene foglaltak, azok nem szabad, hogy csorbuljanak, illetve – ha lehetséges – kerüljenek be olyan elemek is, amik valóban alkalmasak arra, hogy vonzóbbá tegyék a pedagógus pályát, hogy a tanároknak ne kelljen elgondolkodniuk a váltáson. 

Azt gondoltuk, hogy a diplomás átlagbér és a pedagógus átlagbér közötti nagy különbséget valamelyest ellensúlyozni kell”. 

Arra a kérdésre, hogy a teljesítményalapú bérezés jelenlegi formájában támogatható-e, Horváth Péter azt válaszolta, hogy a törvénytervezetben az szerepel, hogy a teljesítményértékelési rendszer alapján lehetne differenciálni a béreket, ahhoz viszont, hogy ez pontosan hogy is történhetne, a teljesítményértékelési rendszerről szóló törvényt is ismerni kellene. A pedagóguskar vezetője mindazonáltal jó dolognak tartaná, ha az intézményvezető, egyeztetve a kollégáival, világos szempontok szerint differenciálhatna a teljesítmény különbözősége szerint. 

A tanári fizetés problémáját azonban nem ez, hanem az oldaná meg, ha egy nagyobb mértékű, mindenkit érintő béremelés következne be.További részletek itt olvashatók.  

Egyelőre nem tudni, mikor tárgyalják a törvényt, a Parlament honlapján a június-júliusi üléstervben szerepel, de a javaslatról szóló vita egyelőre nincs napirenden. A mai találgatások után végül a Fidesz-frakció azt közölte hétfő délután: nem terveznek sürgősségi eljárást, vagyis normál menetrendben kívánják tárgyalni a Pintér Sándorék által múlt kedden benyújtott státusztörvényt.

Horváth Péter
Horváth Péter, a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke (Kép: https://nemzetipedkar.hu)
Támogassa az ujszonalunk.com -ot

Az ujszonalunk.com nem valamivel, valakikkel szemben, hanem egyetlen eszmével azonosulva határozza meg önmagát, ez a tisztességes újságírás, amit olvasói naponta számon is kérhetnek tőle. A hátteret, a függetlenséget garantáló támaszt a Felvidék egyetlen magyar nyelvű napilapjának kiadója adja. A portált helyiek írják, helyieknek. Annak a jól összeszokott csapatnak a tagjai, akiket korábbról ismerhetnek és el is érhetnek. Tiszta hangon, a régi tisztességgel szólalunk meg, nyilvánosságot adva mindenkinek, hogy valós problémákat tárjunk fel, és közösen keressük a megoldást, ütköztetve a különböző nézőpontokat. Így akik fontosnak tartják független helyi sajtó létét, a magukénak érezhetik az ujszonalunk.com -ot, és teret is kapnak benne. Reméljük, hogy sokan gondolják most így: „Erre vártunk!” Fennmaradásunkat, a regionális, független újságírást minden egyes olvasói forint segíti, amit köszönettel fogadunk.

Ha Ön is támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
benzin

Ez várható az üzemanyag fronton

kvíz

KVÍZ: A groteszk szedálja az autokráciát

sport

Angol Ligakupa döntő és a magyar derbi lesz ma a fő szám

köd

Balesetsorozat a ködben (VIDEÓ)

metszés

Metszik a fákat, forgalomkorlátozásra kell számítani

hori

A kommunikáció erős fókuszban van ma az ikrek számára

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.