2023. május 29. 11:00
Sopron | Június 1-jén, csütörtökön 17 órakor megmozdulást szervez a közoktatásért a Sopron és környéke Pedagógus Összefogás Csoport Fújjunk riadót! címmel. Várják a diákokat, a szülőket és mindazokat, akik szerint az oktatás ügye nem jó irányban halad.
2023. május 22. 11:00
Magyarország | A Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) küldöttei az eddigi alelnököt, Totyik Tamást választották meg nagy többséggel új elnöküknek, akik július 1-től veszi át a a feladatokat elődjétől, a tisztségért most nem indult Szabó Zsuzsától. A tisztújító kongresszus azt is kimondta: továbbra is az oktatás átfogó reformját követelik és ha a kormány nem vonja vissza a státusztörvény tervezetét, végső eszközként a dolgozók felmondásának letétbe helyezését javasolják.
2023. április 28. 20:00
Győr | „Két dolgot kértünk a kormánytól: olyan munkakörülményeket, amelyek mellett érdemes dolgozni. Illetve olyan bért, ami mellett meg tudunk élni. Mit kaptunk? Egy státusztörvényt.”
2023. április 5. 13:00
Magyarország | Csaknem háromezer pedagógus jelezte, hogy otthagyja a közoktatást, ha elveszik a tanárok közalkalmazotti státuszát.
2023. április 2. 08:00
Magyarország | A pedagógusokat képviselő szakszervezetek mellett számos civil szervezet követeli a kormánytól, hogy jelenlegi elképzeléseiket be se nyújtsák a parlamentnek.
2023. március 9. 18:00
Magyarország | Tizenkétezren írták már alá azt a petíciót, amit a pedagógusok érdekvédelmi szervezeti együtt fogalmaztak meg a szakmát érintő státusztörvény visszavonása érdekében és a köznevelési törvény módosítása ellen.
2023. február 17. 10:30
Magyarország | Március 16-tól határozatlan idejű sztrájkot hirdet a szakképző intézményekben a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ). A munkabeszüntetésre akkor kerülhet sor, ha „addig nem történik érdemi előrelépés a szakképzésben dolgozókat érintő sztrájkkövetelésekkel kapcsolatban.”
2023. február 15. 12:30
Magyarország | Szeptembertől indul a pedagógusok új teljesítményértékelési rendszerének a bevezetése a köznevelési intézményekben, a felkészülési időszak viszont már most februárban kezdődik. A terv az, hogy évente ellenőrzi a tanárok munkáját a kormány, egynegyedüket jutalmazzák, egynegyedüket fizetéscsökkentéssel büntetik.
2022. december 21. 20:00
Magyarország | Az ALDI Magyarország egy éven belül a harmadik béremeléséről döntött.
2022. november 16. 20:00
Bár a tanári pályát igyekeznek vonzóbbá tenni az érettségi követelmények enyhítésével, ez nem fog változtatni a pedagógusjelöltek számán – nyilatkozta Horváth Péter, a Nemzeti Pedagóguskar elnöke.
2022. november 5. 08:00
Magyarország | A béremelés szempontjairól vagy a teljesítményértékelésről kérdezték a pedagógusokat – a Belügyminisztérium szerint több tízezren vettek részt a közvéleménykutatásban.
2022. november 3. 13:00
Győr | Az Egységes Diákfront november 4-én, tehát pénteken esernyős diáktüntetést szervez.
2022. szeptember 27. 14:00
Magyarország | A posztjáról elbocsátott miskolci igazgatóhelyettest, Dezsőfi Györgyöt a TASZ fogja képviselni munkaügyi perében - tudatta a a jogvédő szervezet. A Társaság a Szabadságjogokért készített egy tájékoztató oldalt is, amin összegyűjtötték, milyen lehetőségeik vannak a pedagógusoknak, a szülőknek és a diákoknak, amikor az oktatás színvonalának romlása ellen tiltakoznak
2022. augusztus 9. 17:30
Nemcsak Magyarországon, de más tényezők miatt például Ausztráliában vagy az USÁ-ban is problémát okoz a pedagógushiány. Amerikában nem annyira a munkabér, inkább a járvány és néhány speciális körülmény vette el a tanárok kedvét a pályától.
2022. augusztus 8. 16:00
Magyarország | Kimondta a bíróság, hogy az iskola megsértette a jóhiszeműség, a tisztesség és az együttműködés elvét, mivel a kormány bírálata miatt elbocsátott egy tanárnőt.
Oldalszámozás
Legfrissebb
- 4 másodperce Tizenkét baleset egyetlen nap alatt Győrben
- 30 perce Összeütközött két kamion az M1-esen
- 1 órája Borkai: Mi jön ezután?
- 1 órája Győri női kosárlabda: Négy légiós is távozik, nyolc érkező, cél a döntő
- 2 órája Borkai a GYAC új elnöke, a fideszes politikusok alkotta elnökség puccsról beszél
- 3 órája Horgász világbajnokok Győr-Moson-Sopronból (KÉPGALÉRIA)
- 15 órája Jövőre lesz egymás után két dolgozó szombat is
- 16 órája Az ember, aki mindent tud a Szigetközről
Legolvasottabb
- 24 óra
- 3 nap
- 1 hét
- KVÍZ: Fővárosok, csak B-vel
- Az ember, aki mindent tud a Szigetközről
- Borkai a GYAC új elnöke, a fideszes politikusok alkotta elnökség puccsról beszél
- Beindul a központi szúnyoggyérítés a megyében – Szigetközt megették a vérszívók
- Nem mondták a levélre, hogy „hagyj békén!”: Kapuvár és Fertőd is békét akar
- Borkai: Mi jön ezután?
- Reistadot választották 2022 kézilabdázójának, a dobogón két győri, Oftedal és Blohm
- Biciklivel a leállósávban (VIDEÓ)
- MESTERKVÍZ V.: Tegye próbára tudását!
- Kinyitott a vámosszabadi eperföld, ennyibe kerül kilogrammja
- KVÍZ: Sorozatnézők előnyben
- KVÍZ: Fővárosok, csak B-vel
- Lovaskocsi hajtott villanyoszlopnak Zámolyon
- Az ember, aki mindent tud a Szigetközről
- Borkai a GYAC új elnöke, a fideszes politikusok alkotta elnökség puccsról beszél
- Megyei foci: Dobogós a Kapuvár, a Ménfőcsanak már ki sem tudott állni
- MESTERKVÍZ V.: Tegye próbára tudását!
- KVÍZ: Otthon van a konyhában?
- KVÍZ: Mit győz sok lúd?
- Kinyitott a vámosszabadi eperföld, ennyibe kerül kilogrammja
- KVÍZ: Sorozatnézők előnyben
- Dézsi: Kiültem tegnap a teraszra, és abszolút nem volt szúnyog
- KVÍZ: A 75 éves Presser Gábor dalai
- KVÍZ: Fővárosok, csak B-vel