Helyi hírek

Fáklyákkal a hegyre, ahol imádkozni és játszani is érdemes

Sopronkövesd | Egyszerre két sétaösvényt is avatnak Sopronkövesden; csütörtökön szakrális és zenei élményt nyújtanak, szombaton a Meseösvény napja lesz.
Nagy Márta

2022. június 22. 17:30

Fülöp Zoltán polgármester
Az Agghegy önmagában is megér egy sétát, de lépten-nyomon érdekességet is találni. Fülöp Zoltán polgármester itt épp egy helyi mesét feldolgozó rendhagyó könyvet lapoz. 

Miquéu Montanaro nagyon különböző zenei világból jövő, huszonöt muzsikust megmozgató koncertjével indul június 23-án, csütörtökön a Sopronkövesdi Ösvények Napjai című programsorozat. Már a nyilvános próbára is várnak érdeklődőket 14 órakor az Alkotóház kertjében (rossz idő esetén a Fehér Csárda pajtájában). A koncert 21.30 órakor lesz a polgármesteri hivatal mögötti Rendezvénytéren (rossz idő esetén ugyancsak a Fehér Csárda pajtájában). 

A Meseösvény napja is több lesz annál, hogy ünnepélyesen is felavatják az Agghegyen épült húsz állomásból épült attrakciót. A Szent László-kápolnánál 10 órakor kezdődik a program, 10.30-kor a Cifraszűr Néptánccsoport ad műsort. Kilenctől délután egyig kézműves foglalkozások is lesznek a Meseösvény mentén, 11-től 17 óráig pedig Szőke András népgyógyászati programja is folyamatos lesz. Délután kettőtől éjfélig lesz nyitva a Fröccsterasz, 16 órakor zenés mese lesz a kápolnánál, a Fröccsteraszon pedig Don Pedroz gitárműsora kezdődik 17 órakor. A Rendezvénytéren a Budapest Bár ad koncertet 20.30 órakor, majd innen indul fáklyás felvonulás a Fröccsteraszra. 

A sopronkövesdi Meseösvény a soproni Boszorkány Meseösvény ötletgazdájának, Ábrahám Zsuzsannának, és a jó ötletekre mindig nyitott sopronkövesdi önkormányzat közös munkájának eredménye. Az Agghegy igazi családi programlehetőséggel gazdagodott:  a közel másfél kilométeres ösvényen húsz állomás nyújt olvasnivalót, hasznos információt és játékos feladatokat. A gyerekek kiszaladgálhatják magukat a jó levegőn, a feladatok megoldása közben tanulnak is. A feladatok ráadásul úgy vannak összeállítva, hogy jó  hatással vannak a gyerekek nagymozgásaira, fejlesztik az egyensúlyt, a koordinációt, a figyelmet és a koncentrációt. 

Támogassa az ujszonalunk.com -ot

Az ujszonalunk.com nem valamivel, valakikkel szemben, hanem egyetlen eszmével azonosulva határozza meg önmagát, ez a tisztességes újságírás, amit olvasói naponta számon is kérhetnek tőle. A hátteret, a függetlenséget garantáló támaszt a Felvidék egyetlen magyar nyelvű napilapjának kiadója adja. A portált helyiek írják, helyieknek. Annak a jól összeszokott csapatnak a tagjai, akiket korábbról ismerhetnek és el is érhetnek. Tiszta hangon, a régi tisztességgel szólalunk meg, nyilvánosságot adva mindenkinek, hogy valós problémákat tárjunk fel, és közösen keressük a megoldást, ütköztetve a különböző nézőpontokat. Így akik fontosnak tartják független helyi sajtó létét, a magukénak érezhetik az ujszonalunk.com -ot, és teret is kapnak benne. Reméljük, hogy sokan gondolják most így: „Erre vártunk!” Fennmaradásunkat, a regionális, független újságírást minden egyes olvasói forint segíti, amit köszönettel fogadunk.

Ha Ön is támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
labdarúgás

Huszonöt éves jubileumára új klubépületet kap a győri Üstökös FC

pad thai

Mit főzzek? Pad thait!

KVÍZ

KVÍZ: Lepke lesz a hernyóból?

repce

A hűvösebbre fordult időjárás jól jött a mezőgazdaságnak

covid

Most vesztésre áll az influenza és a covid

Gáza

Emberi drámák az év legjobb fotóin

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.