Helyi hírek

Kétes dicsőség: Sopron lépte át elsőként az egymilliós négyzetméterárat

Magyarország | Az év végén is drágulnak az új lakások vidéken, már öt megyeszékhelyen lépte át a négyzetméterenkénti átlagár az 1 millió forintot.
Új Szó Nálunk

2022. december 22. 17:00

Sopron

Az ingatlanközvetítő összesítése szerint a vidéki városokban csúcsot döntött az ingatlandrágulás, a fővároson és a Balaton-parti településeken kívül ilyen magas áron még sosem kínáltak ingatlanokat. Országos összesítésben a megyei jogú városokban átlagosan 900 ezer forintba kerül egy négyzetméter, ami csaknem 25 százalékkal több, mint egy éve - közölte az Otthon Centrum kedden az MTI-vel.

Az egymillió forintos szintet elsőként, még az év első felében Sopron haladta meg, és ma már az 1,1 millió forintot közelíti. A lélektani határt Debrecen, Érd, Győr és Szeged lépte még át idén. Hódmezővásárhelyen félmillió forint alatt maradt az átlag, de szűkös a kínálat, a második legolcsóbban számító Békéscsaba viszont már 580 ezer forintnál tart.

A fizetőképes kereslet csökkenése és a drágább hitelek miatt érezhetően csökken a piaci lendület. Az árváltozás is főképp az év elején volt gyors, a harmadik negyedévben már 4,5 százalékra mérséklődött. Ezzel együtt az építkezési kedv is visszaesett, az új projektek száma 31 százalékkal kevesebb, mint egy éve. A negyedik negyedévben belföldön 29 projektben 389 lakás épül a megyeszékhelyeken, ebből 20 projekt 184 lakását kezdték el értékesíteni a fejlesztők - olvasható a közleményben.

Támogassa az ujszonalunk.com -ot

Az ujszonalunk.com nem valamivel, valakikkel szemben, hanem egyetlen eszmével azonosulva határozza meg önmagát, ez a tisztességes újságírás, amit olvasói naponta számon is kérhetnek tőle. A hátteret, a függetlenséget garantáló támaszt a Felvidék egyetlen magyar nyelvű napilapjának kiadója adja. A portált helyiek írják, helyieknek. Annak a jól összeszokott csapatnak a tagjai, akiket korábbról ismerhetnek és el is érhetnek. Tiszta hangon, a régi tisztességgel szólalunk meg, nyilvánosságot adva mindenkinek, hogy valós problémákat tárjunk fel, és közösen keressük a megoldást, ütköztetve a különböző nézőpontokat. Így akik fontosnak tartják független helyi sajtó létét, a magukénak érezhetik az ujszonalunk.com -ot, és teret is kapnak benne. Reméljük, hogy sokan gondolják most így: „Erre vártunk!” Fennmaradásunkat, a regionális, független újságírást minden egyes olvasói forint segíti, amit köszönettel fogadunk.

Ha Ön is támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
csirke

Mit főzzek? Csirkét!

egyetem

A véletlen hozta össze a csapatokat, hogy megoldjanak egy problémát

kvíz zene

KVÍZ: Lányok, asszonyok, férfiak és nők

csornai járásbíróság

Átadták a Csornai Járásbíróság felújított épületét

Rába

Idén sem fizet osztalékot a Rába

polie

Tucatnyi gyanúsított van már a rendőrkapitány ügyében

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.