Gyermekgázolás a zebrán – egy majdnem megtörtént eset

A Győrújbarát Facebook-csoportban tette bejegyzését egy tag, akinek veszélyes élménye volt közlekedése során. 

„Nem vagyok a KRESZ szabályok grál lovagja, néha figyelmetlenségből csinálok hülyeségeket is, de amit néhány perce láttam, az túlmegy a KRESZ szabályok kreatív értelmezésén és a pillanatnyi dekoncentráción” – így vezeti be a bejegyzés szerzője mondandóját, majd leírja az esetet.. Helyszín: Győrújbarát, a Liszt Ferenc utcai óvoda előtti zebra.  

„Jövök a hegyről, egy 10-12 éves kislány szeretne átkelni a parkoló felől a zebrán. Kissé visszahúzódik, mikor látja, hogy jövök, gondolom volt már többször rossz tapasztalata. A várakozásai ellenére megállok, kézmozdulattal is jelzem, hogy mehet. Ő kedvesen megköszöni, és elindul. Már a felezővonalhoz ér, mikor a hátam mögül kivág és elsuhant mellettem egy ezüst színű Skoda kombi. A kislány szerencsére jó reflexekkel rendelkezik, visszaugrik, így nem történik tragédia.” 

Érdemes összegezni, mi az idevágó KRESZ-szabály: „A kijelölt gyalogosátkelőhely előtt megálló vagy forgalmi okból álló jármű mellett meg kell állni és továbbhaladni akkor szabad, ha a vezető meggyőződött arról, hogy azt a gyalogosok elsőbbségének a megsértése nélkül megteheti.” Ezt a szabályt biztosan megszegte a skodás, továbbá valószínű, hogy a 30-as sebességkorlátozást is figyelmen kívül hagyta. S nem mellesleg záróvonalat is átlépett. Hárborzongató felelőtlenség. 

Úgy tűnik, más hozzászólóknak is volt már hasonló élménye: 

• Minden szavad igaz! Ott már ez velünk is meg történt! Sajnos hiába nézte vissza Németh Károly a rendőrökkel, valami belelógott a kamera képébe, ami azt a zebrát veszi... Remélem azóta változtattak rajta. Ha igen, akkor nézzék vissza és mehet a feljelentés! 
• Velem ma reggel hasonló történt, csak piros BMW és szerencsére senki nem volt a zebrán. Padlógázzal ment el mellettem. Szomorú! 
• A hegyről lefelé jövet, ha semmi mást nem csinálok, mint betartom a sebességhatárokat és 50-nel gurulok lefelé, akkor tuti, hogy legalább egy autós 50 centire rám ereszti az autóját, mert ő sietne, de nem tud. Ha leérve még a 30-at is betartom, akkor heves kézmozdulatokkal előznek ki, akár a kanyarban is! Ilyenkor én szoktam imádkozni, hogy ne jöjjön szembe autó, vagy ne akarjon épp senki átmenni az úton. A hegyről lefelé jövet, ha semmi mást nem csinálok, mint betartom a sebességhatárokat és 50-nel gurulok lefelé, akkor tuti, hogy legalább egy autós 50 centire rám ereszti az autóját, mert ő sietne, de nem tud. Ha leérve még a 30-at is betartom, akkor heves kézmozdulatokkal előznek ki, akár a kanyarban is! Ilyenkor én szoktam imádkozni, hogy ne jöjjön szembe autó, vagy ne akarjon épp senki átmenni az úton. 

Többen egyetértenek abban, hogy nagy a veszély: 

• Teljesen jogos a poszt, én ezért nem engedem a gyerekem egyedül suliba, mert nem akarok minden nap idegeskedni, mi lehet vele. Persze aki csak így tudja megoldani megértem, de ezt nem lehet bírni. Fel kell jelenteni csak sajnos az ilyen valószínű abból sem tanul. 
• Teljesen korrekt poszt! Minden benne van! Érdemes lenne tovább foglalkozni az üggyel, de kamerafelvétel nélkül esélytelen a bizonyítás. 
• Sokan gondolkodnak itt úgy, hogy nekik mindent is lehet! 
• Nagyon durva az a zebra, pedig ott a 30-as tábla is... 
• Vajon mikor ér el a hatósághoz? Úgy tűnik meg kell várni a tragédiát... 

S ha már tragédiát említ valaki, az eredeti bejegyzés idézünk még: 

„Tisztelt másik autós! Nem tőlem kell feltartott kézzel bocsánatot kérni, hanem attól a kislánytól, akinek az élete percekkel ezelőtt majdnem tragikus fordulatot vett, meg a szüleitől, akik talán ezekben a percekben tudták volna meg hogy lányukat elgázolták egy zebrán, és nem azért, mert kiszaladt egy elgurult labdáért, hanem mert szabályosan átkelt rajta. Azoktól a szülőktől, akik lehet, hogy most zokogva könyörögnének a Jóistenhez, hogy adja vissza a gyermeküket. Bocsánatot kéne még kérni talán az Ön saját családjától is, mert a családtagoknak azzal a tudattal kéne tovább élni, hogy egy családtagjuk a zebrán előzve elgázolt egy kislányt. (…) Most pedig azt javaslom, hogy adjon hálát annak a Jóistennek, akihez a szülőknek a gyerekük életéért kellett volna imádkozni, mert volt olyan kegyes, hogy közbelépett. Talán annyi a baj a világban, hogy nem akart magának plusz egy gondot, inkább tett egy hétköznapi csodát.” 

De tényleg, hogyan képzelte?