Helyi hírek

Bezár a soproni színház, máshol tartják meg az előadásokat

Sopron | A Soproni Petőfi Színház november elsejétől a fűtési szezon végéig látogatói üzemszünetet tart, a Liszt-központ használatának teljes újragondolásával - közölte pénteken a Pro Kultúra Sopron vezetése.
Nagy Márta

2022. október 28. 11:17

soproni színház
Rendkívüli közgyűlés tárgyalja, mennyibe kerül majd a következő évadban a színházbérlet.  - Pro Kultúra

"Megköszönve a színházi bérletesek és jegyet váltók hűséges, lojális és támogató együttműködését - még a pandémia alatti nehéz időkben is -, a színház a meghirdetett darabszámban az előadásokat a Liszt-központban megtartja. Ez érvényes a felnőtt, az ifjúsági és gyermek előadásokra is. A felnőtt előadásoknál - a darab szám megtartásával - egy esetben élünk a változtatás jogával: a Grand Hotel előadás technikai okok miatt még a Liszt-központ legnagyobb termében sem valósítható meg, ezért később kerül majd bemutatásra. Helyette az évadban a Csoportterápia című musicalt láthatják a nézők" - közölte pénteken délelőtt a Pro Kultúra vezetése. 

Közleményükből kiderül, hogy a GYIK Rendezvényház (amely szintén látogatási üzemszünetet tart november 1-től) által meghirdetett programok közül más időpontban ugyan, de a Liszt-központban megtartják a Páratlan páros című előadást (2023. február 12. 19 óra), illetve Az illúzió mesterei című előadást (2022. december 20. 16 és 20 óra). 

A Balfi József Attila Művelődési Ház karácsonyi ünnepkör kapcsán szervezett programjai szabadtérben lesznek, de egyébként is oda tervezték őket. A látogatói üzemszünetet viszont kihasználják, és felújítják az épület fűtési rendszerét. 

A Pro Kultúra Sopron vezetősége és munkatársai kiemelten kezelték a diákok tánciskolai és Koszorúcska programját, így azok változatlanul megtarthatók lesznek a Liszt-központban. 

Támogassa az ujszonalunk.com -ot

Az ujszonalunk.com nem valamivel, valakikkel szemben, hanem egyetlen eszmével azonosulva határozza meg önmagát, ez a tisztességes újságírás, amit olvasói naponta számon is kérhetnek tőle. A hátteret, a függetlenséget garantáló támaszt a Felvidék egyetlen magyar nyelvű napilapjának kiadója adja. A portált helyiek írják, helyieknek. Annak a jól összeszokott csapatnak a tagjai, akiket korábbról ismerhetnek és el is érhetnek. Tiszta hangon, a régi tisztességgel szólalunk meg, nyilvánosságot adva mindenkinek, hogy valós problémákat tárjunk fel, és közösen keressük a megoldást, ütköztetve a különböző nézőpontokat. Így akik fontosnak tartják független helyi sajtó létét, a magukénak érezhetik az ujszonalunk.com -ot, és teret is kapnak benne. Reméljük, hogy sokan gondolják most így: „Erre vártunk!” Fennmaradásunkat, a regionális, független újságírást minden egyes olvasói forint segíti, amit köszönettel fogadunk.

Ha Ön is támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
társasház

Még mindig nincs gáz harminc gyárvárosi lakásban

kvíz

MESTERKVÍZ L.: Matulától az olasz líráig

sport

A bajnokságért játszik a Fradi

baleset

Csak minden ötödik kocsin van casco

benzinár

Ennyi a dízel és benzin ára nálunk és a környező országokban

hori

A kosnak ma kifejezetten jó nap lehet az új kezdetekre

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.