Helyi hírek

Huszonötezer vendége volt az első SopronFest-nek

Sopron | Tíz napon át igazi ünnepi hangulat jellemezte a leghűségesebb várost; negyven helyszín, ötven koncert, tíz kiállítás, húsz podcast-beszélgetés, számtalan gasztronómiai esemény, túra és közel huszonötezer boldog vendég – számokba foglalva így nézett ki a teltházas, első SopronFest.
Új Szó Nálunk

2023. május 2. 18:00

SopronFest
A koncertkínálat a 2023-as év színes keresztmetszetét adta, a legaktuálisabb nevekkel és nagy klasszikusokkal. - SopronFest

Május 1-jén hajnalban ért véget Magyarország új fesztiválja, a SopronFest. „Sopron nem maradhat ünnep nélkül” – így szólt a város vezetése és a szervezők szlogenje, és valóban megvalósult a tervük, hiszen tíz  napon át igazi ünnepi hangulat jellemezte a Hűség városát. A 2024-es időpontot napokon belül nyilvánosságra hozzák a szervezők.

A SopronFest nemcsak új, de újszerű koncepcióval is jelent meg a hazai fesztiválpiacon. Az „urbán-tematika” leginkább abban valósult meg, hogy napközben az egész városban, sok-sok helyszínen működtek programok, míg délutántól-hajnalig a Lőverek adott otthont a legnagyobb koncerteknek, a vártnál is nagyobb, telházas eredménnyel. 

„Sopron nem maradhat ünnep nélkül - ezzel a gondolattal indítottuk el az első SopronFest szervezését Fülöp Zoltánnal és Lobenwein Norberttel közösen tavaly év végén, a Hűség Napján. Talán soha korábban nem tapasztalt összefogás jellemezte ezt a szerevezői munkát, hiszen a megvalósításból jócskán kivették a részüket a helyiek is. Az egész várost fesztiválhangulat jellemezte: megteltek az utcák, a terek, a kávézók, klubok, éttermek és borozók. Hálás vagyok, hogy elindult egy új esemény, amelynek 2024-es folytatását nemcsak én, de láthatóan a helyiek és a hozzánk érkező turisták ezrei is várják” – mondta el Farkas Ciprián, Sopron polgármestere. 

Április 22-én egyszerre tíz kiállítással, illetve Tilla és Kiss Tibor exkluzív podcast-beszélgetésével indult a SopronFest „warm-up” időszaka. Pár nappal később már a Fő téren tartották az ünnepi megnyitót Charlie-val és a Be Massive Horizone dj-ivel a Tűztorony erkélyén a Soproni Sörnapok első programjaként, amelyre a következő napokban mások mellett a Szalonna és Bandája és a WAMP kortárs dizájnvásár érkezett a térre. 

A legfontosabb napokra, április 28-29-30-ára pedig már a helyi szállások is megteltek. A 150 éves Liszt-központ, a Búgócsiga Klub és a Kultúrpresszó adott otthont a Telekom PodcastFestnek, amelyre húsz előadó és a vendégeik érkeztek Sopronba, köztük Istenes Bence, Kadarkai Endre, Kajdi Csaba és Geszti Péter. A helyi éttermek zöme programokkal, kedvességekkel várta a vendégeket. Lehetett csokit készíteni a Harrer Csokigyárban, túra keretében bejárni a Soproni Borvidék pincéit, a Michelin-csillagos séf, Rácz Jenő pedig ötfogásos menüvel várta a szerencsés vendégeit.

A túrák közül a trabantos kirándulás és Sopronkőhidai Börtön vonzott igazán sok vendéget, a Csillagok Városa túra keretében pedig Pritz Péter vezetésével azokat a székeket látogathatták meg a vendégek, amelyeket világsztárok hagytak a városban.

A SopronFest keretében induló FesztiválExpóra 25 hazai fesztivál szervezője érkezett Sopronba. Az idei szezont elindító SopronFest remek alkalom volt arra is, hogy az országszerte várva-várt fesztiválok szervezői hírt adjanak az idei terveikről, újításaikról.

A koncertkínálat a 2023-as év színes keresztmetszetét adta, a legaktuálisabb nevekkel és nagy klasszikusokkal. Jelen volt többek között Azahriah, Beton.Hofi, Dzsúdló, a Halott Pénz, Krúbi, Majka, a Tankcsapda, a Valmar és Sopronban adta hosszú idő után első koncertjét a Quimby.

–  Egyszerre szerettünk volna kicsit és nagyot álmodni – értékelte az I. SopronFest eredményeit Fülöp Zoltán és Lobenwein Norbert. – A mennyiség helyett a minőségre és a sokszínűségre helyeztük a hangsúlyt, amikor belevágtunk a SopronFest szervezésébe azzal a szándékkal, hogy egy stabilan működő, turisztikai szempontból is értékes produkciót indítsunk útjára. Az érdeklődés és a közönség fogadtatása várakozáson felülinek mondható.  Két nap teltházzal működött és olyan ünnepi hangulat volt jellemző az egész városra, amire egészen biztosan jó érzéssel gondolnak vissza a soproniak és a hozzánk érkező vendégek – tették hozzá. 

A SopronFest szervezői nagy hangsúlyt fektetettek arra is, hogy a helyi vállalkozásokat részesítsék előnyben. 

– Látjuk, hogy Sopronban szinte minden megvalósítható, amire egy fesztivál szervezéséhez szükségünk lehet, legyen szó technikai eszközökről, szolgáltatókról. Ez egy fontos szempont volt a szervezői munka során és utólag is azt mondom: helyes döntés hoztunk, a soproni régióban igazán jó partnereket találtunk, minden területen – mondta Váncza Panna, a SopronFest főszervezője.

Támogassa az ujszonalunk.com -ot

Az ujszonalunk.com nem valamivel, valakikkel szemben, hanem egyetlen eszmével azonosulva határozza meg önmagát, ez a tisztességes újságírás, amit olvasói naponta számon is kérhetnek tőle. A hátteret, a függetlenséget garantáló támaszt a Felvidék egyetlen magyar nyelvű napilapjának kiadója adja. A portált helyiek írják, helyieknek. Annak a jól összeszokott csapatnak a tagjai, akiket korábbról ismerhetnek és el is érhetnek. Tiszta hangon, a régi tisztességgel szólalunk meg, nyilvánosságot adva mindenkinek, hogy valós problémákat tárjunk fel, és közösen keressük a megoldást, ütköztetve a különböző nézőpontokat. Így akik fontosnak tartják független helyi sajtó létét, a magukénak érezhetik az ujszonalunk.com -ot, és teret is kapnak benne. Reméljük, hogy sokan gondolják most így: „Erre vártunk!” Fennmaradásunkat, a regionális, független újságírást minden egyes olvasói forint segíti, amit köszönettel fogadunk.

Ha Ön is támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
rakott

Mit főzzek? Csirkés rakottat!

benzin

A benzin most nem drágul

kvíz

KVÍZ: Hová kell hosszú, hová kell rövid?

voks

A legnagyobb szavazólap négy A4-es lapot tesz ki

embercsempész

Tragédia is lehetett volna az autós üldözésből

sport

Ma lesz az Európa-liga döntője

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.