Régió

Nem kellett a fához kötni a gyereket – 50 éve épült a győrújbaráti óvoda

Győrújbarát | 1972 szeptemberének közepén mutatták be az elkészült győrújbaráti óvodát a szülőknek, gyerekeknek. A gond csak az volt, hogy akkor még Köjál-engedélyt nem kaptak, az óvoda kútjának pedig magas volt a nitráttartalma. Múltidéző.
Cséfalvay Attila

2022. szeptember 23. 09:00

óvoda
Fotóillusztráció: pexels

Az óvoda építésénél a község lakói több mint harmincezer forint értékű társadalmi munkát végeztek, de segített anyagiakkal, felszereléssel a helybeli termelőszövetkezet, a Ménfőcsanak és vidéke Áfész is – adta hírül akkor a megyei napilap. Nagy szó volt akkor, hogy elkészült az ovi, mert a tudósítás szerint előfordult, hogy a szülő a gyerekét fához kötötte, amíg dolga akadt. 

A régi iskolaépületet átalakították, rendbehozták, 31 gyermek befogadására alkalmassá tették, Földing Mária óvónő várta őket.  Az indulásra vártak, amihez azonban hiányzott még a Köjál (Közegészségügyi-Járványügyi Állomás) engedélye, s gondot jelentett, hogy az óvodai kútja, akárcsak a község csaknem minden kútja, magas nitráttartalmú volt. A község vezetősége azonban vállalta, hogy a gyerekek étkeztetéséhez és innivalóként a megfelelőnek minősített kútból szállítják az óvodába a vizet.

Támogassa az ujszonalunk.com -ot

Az ujszonalunk.com nem valamivel, valakikkel szemben, hanem egyetlen eszmével azonosulva határozza meg önmagát, ez a tisztességes újságírás, amit olvasói naponta számon is kérhetnek tőle. A hátteret, a függetlenséget garantáló támaszt a Felvidék egyetlen magyar nyelvű napilapjának kiadója adja. A portált helyiek írják, helyieknek. Annak a jól összeszokott csapatnak a tagjai, akiket korábbról ismerhetnek és el is érhetnek. Tiszta hangon, a régi tisztességgel szólalunk meg, nyilvánosságot adva mindenkinek, hogy valós problémákat tárjunk fel, és közösen keressük a megoldást, ütköztetve a különböző nézőpontokat. Így akik fontosnak tartják független helyi sajtó létét, a magukénak érezhetik az ujszonalunk.com -ot, és teret is kapnak benne. Reméljük, hogy sokan gondolják most így: „Erre vártunk!” Fennmaradásunkat, a regionális, független újságírást minden egyes olvasói forint segíti, amit köszönettel fogadunk.

Ha Ön is támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
plakát

Egy elképesztő kapuvári ámokfutásról írtak ötven évvel ezelőtt

Kabos kvíz

Kvíz: Kabosról kérdezünk, ebből is egy kicsit, meg abból is egy kicsit

fűtés

A kút a Pannon-Vízé, a kitermelés joga a Rába Quellét illeti

menő

Különleges menüsort kínálnak, kedvezményes áron

golf

Tudja mennyiért golfozhat a dunakiliti kastélynál? Megmutatjuk!

támogatás

A háború és a szankciók (?) miatt nem tudják kifizetni a 25 ezres juttatást Töltéstaván, 30 ezres támogatást adnak helyette

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.