Helyi hírek

A szíve egy darabja az iskolában marad

Sopron | Makk László 1990-ben érettségizett a Líceumban, majd háromgyermekes apukaként tért vissza iskolájába, hogy a szülői választmány elnökeként segítse alma materét. Hat év után most elköszön, de a szíve egy darabja az iskolában marad.
Új Szó Nálunk

2022. október 14. 11:30

Makk László
Makk László ezernyi szállal kötődik a Líceumhoz, a kapcsolat a búcsúval sem szakad meg. - Fotó: Új Szó Nálunk archív

- Mindig is szerettem a Líceumot. Közösségi ember voltam, és itt mindig jó volt a hangulat. Mondjuk tettem is róla... - nevet az emlékeken Makk László, aki 1986 és 1990 között koptatta a Berzsenyi padjait. Nagy szervező volt, úgy emlékszik, akkor is volt fordított nap, ő is volt diákelnök, és rendszeresen szerveztek diszkókat.

- Szívesen gondolok vissza a tanáraimra is, pedig volt köztük néhány kifejezetten szigorú ember. Akkor még nem tudtam, de később rájöttem, nekem tettek jót az időnkénti keménységükkel. 

Makk László évekkel később a legidősebb, majd pedig a középső lányát is a Líceumba kísérte, és örömmel vállalta a SZM-szülő, majd pedig a szülői választmány elnökének szerepét. Utóbbit hat éven át látta el, rengeteg időt és energiát fordítva arra, hogy a Líceum diákokkal, tanárokkal és szülőkkel alkosson egy kerek egészet. 

- Alapvetően az volt a feladatom, hogy a szülők és az igazgató tanács közötti kommunikációt és kapcsolatot segítsem, de úgy  érzem sok mindenben tudtam ezen kívül is támogatni az iskolát. A Berzsenyi működése rendkívül demokratikus, azt kell mondjam, nekem is örömet okozott, hogy részt vehettem egykori iskolám irányításában. Pedig ebben a hat évben voltak kemény helyzetek, hogy mást ne mondjak, például a pandémia, amikor egy teljesen váratlan és ismeretlen helyzetben kellett megoldani a problémákat, egy időben a tantermen kívüli oktatást is. Több mint hétszáz gyerek esetében azért ez nem olyan egyszerű ám, de a Líceum egy hétvége alatt zökkenőmentesen átállt - mondja lelkesen a leköszönő választmányi elnök. Érződik rajta, hogy kicsit fáj is a változás...

- Elballagott a lányom, már nem jár gyermekem a Líceumba és egyébként is kell a frissítés. Igen, most egy szál megint elszakad, de nem baj, mert van másik millió. Én a Líceumba mindig hazajövök, és ez ezután is így lesz - búcsúzik a volt elnök, aki utódjának és szülőtársainak is üzen:

- Szervezni kellene egy jó bált, mert az elmúlt években sajnos nem lehetett, márpedig jó az, ha a szülők és a tanárok ismerik egymást. Az emberi kapcsolatok nagyon fontosak, és ezekből építkezik az iskola is. A szülőknek pedig üzenem, hogy támogassák a tanárokat, mert a pedagógus olyan, mint az úri szabó: hozott anyagból dolgozik. A diákoknak legfőbb érdeke, hogy körülötte a felnőttek partnerei legyenek egymásnak is. De szerintem a Líceumban a legjobb helyen vannak a gyerekeik, mert ez az iskola nemcsak oktat, nevel is, és olyan szociális alapokat és kultúrát ad, ami egy életen át véd és felemel. Én csak tudom...

Támogassa az ujszonalunk.com -ot

Az ujszonalunk.com nem valamivel, valakikkel szemben, hanem egyetlen eszmével azonosulva határozza meg önmagát, ez a tisztességes újságírás, amit olvasói naponta számon is kérhetnek tőle. A hátteret, a függetlenséget garantáló támaszt a Felvidék egyetlen magyar nyelvű napilapjának kiadója adja. A portált helyiek írják, helyieknek. Annak a jól összeszokott csapatnak a tagjai, akiket korábbról ismerhetnek és el is érhetnek. Tiszta hangon, a régi tisztességgel szólalunk meg, nyilvánosságot adva mindenkinek, hogy valós problémákat tárjunk fel, és közösen keressük a megoldást, ütköztetve a különböző nézőpontokat. Így akik fontosnak tartják független helyi sajtó létét, a magukénak érezhetik az ujszonalunk.com -ot, és teret is kapnak benne. Reméljük, hogy sokan gondolják most így: „Erre vártunk!” Fennmaradásunkat, a regionális, független újságírást minden egyes olvasói forint segíti, amit köszönettel fogadunk.

Ha Ön is támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
kvíz zene

KVÍZ: Lányok, asszonyok, férfiak és nők

polie

Tucatnyi gyanúsított van már a rendőrkapitány ügyében

sport

Csúcsrangadó a férfi kézilabdában

bíróság

A fellebbezés súlyosabb ítéletet hozott a kábítószerrel kereskedő férfiak ügyében

hori

A halak számára ma fontos lehet az intuíció

traffi

Ma minden traffipax mér, mégpedig ezeken a helyeken

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.