Helyi hírek

Ritkaságra leltek a Líceum műemlékkönyvtárában

Sopron | A soproni Líceum műemlékkönyvtárának érdekes és értékes ritkaságai között rátaláltak a szakemberek a rendezés során Johann Sperlingnek, a wittenbergi egyetem fizikusának, egyetemi rektorának egy úttörő tudománytörténeti írására a 17. századból.
Új Szó Nálunk

2023. március 9. 20:00

műemlék könyv
Sperling műve, a „Zoolgica physica” vaskos, kisméretű könyv, úgynevezett kolligátum, azaz két vagy több művet kötöttek egy kötetbe. Az illusztráció is gyönyörű! - Fotó: Új Szó Nálunk archív

- A „ Zoologia physica” szerzője, Johann Sperling (1603-1658) az első volt a természettudósok között, akik bevezették a zoológia terminust a természettudományok tárgykörébe - világít rá a ritkaság jelentőségére dr. Szála Erzsébet, a Líceum műemlékkönyvtárának szakembere.

A 17. század folyamán a biológia, s azon belül a zoológia, az állatok rendszerezésével foglalkozó résztudomány a természetfilozófia tudományának, a philosophia naturalisnak volt alkotó része. A magyarországi tudománytörténetben a hazai természetfilozófia egyik legfontosabb alkotása Pósaházi János Phylosophia naturalis című műve volt, amely 1667-ben jelent meg, és az első magyar fizikakönyvnek tekinthető. Sperling „Zoologia physica” című munkáját – a szerző halála után – publikálta Caspar Kirchmaier (1635-1700)  professzor, a wittenbergi egyetem retorika professzora. A 17. század más tudósaihoz hasonlóan Kirchmaier, valamint munkatársa, a zoológus Johann Sperling is polihisztor volt, a természettudományok különböző területein folytattak elmélyült kutatásokat: publikáltak a bányászat tárgykörében,  a metafizika, a pneumatika és a történelem témaköreiben is. 

- Műemlékkönyvtárunkban Ha 362 jelzettel  került besorolásra Johann Sperling úttörő munkája, a „Zoologica physica” . Sperling a wittenbergi egyetemen végezte tanulmányait, és a filozófiai fakultáson szerezte meg akadémiai fokozatát 1625-ben. Tanulmányai során foglalkozott teológiával, orvosi és fizikai tanulmányokkal, majd 1634 februárjában a fizika professzora lett. Négy alkalommal választották a filozófiai fakultás dékánjának, és két ízben a rektori feladatokat is ő látta el. Fő műve a „Zoologica physica”,  amelyet Caspar Kirchmaier professzor publikált Sperling egy másik művével egyetemben 1661-ben. Sperling volt az első a természettudósok között, akik a zoológia terminust bevezették a természettudományok tárgykörébe.  Sperlinget nevezhetjük az első modern zoológusnak is - ismerteti a tudnivalókat dr. Szála Erzsébet.

Sperling műve, a „Zoolgica physica” vaskos, kisméretű könyv, úgynevezett kolligátum, azaz két vagy több művet kötöttek egy kötetbe. A másik, hozzákötött munka szintén Sperling munkája, a „Carpologia physica”. A líceumi könyvtában található példány ráadásul a mű első kiadása. A kötet elején míves, az egyes résztudományok szimbolikáját is magába foglaló rézmetszetet találunk. A hártyakötésű zömök, vastag könyvecske 1661-ben jelent meg Wittenbergben,  Johann Berger nyomdájában. A mű kötése kissé sérült, restaurálásra szorul, amit - a szakember reményei szerint -, a 2023-as év során, pályázat segítségével sikerül majd restauráltatni.

Támogassa az ujszonalunk.com -ot

Az ujszonalunk.com nem valamivel, valakikkel szemben, hanem egyetlen eszmével azonosulva határozza meg önmagát, ez a tisztességes újságírás, amit olvasói naponta számon is kérhetnek tőle. A hátteret, a függetlenséget garantáló támaszt a Felvidék egyetlen magyar nyelvű napilapjának kiadója adja. A portált helyiek írják, helyieknek. Annak a jól összeszokott csapatnak a tagjai, akiket korábbról ismerhetnek és el is érhetnek. Tiszta hangon, a régi tisztességgel szólalunk meg, nyilvánosságot adva mindenkinek, hogy valós problémákat tárjunk fel, és közösen keressük a megoldást, ütköztetve a különböző nézőpontokat. Így akik fontosnak tartják független helyi sajtó létét, a magukénak érezhetik az ujszonalunk.com -ot, és teret is kapnak benne. Reméljük, hogy sokan gondolják most így: „Erre vártunk!” Fennmaradásunkat, a regionális, független újságírást minden egyes olvasói forint segíti, amit köszönettel fogadunk.

Ha Ön is támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
Szent Mór

Idén Pannonhalmáról nyílik a legszebb kilátás

csaló

A vevő is lehet csaló és az eladó áldozat

KVÍZ

KVÍZ: Gábor Zsazsától Moszkváig

szeptember

A szeptember forrón és szárazon kezdődött, hűvösen és csapadékosan végződött

covid

Koronavírus: több megbetegedés várható

baleset

Ráfutásos balesetek, szinte minden nap, mindig ugyanazért (VIDEÓ)

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.