Helyi hírek

Újabb tanárok csatlakoztak az engedetlenségi akcióhoz

Sopron | Tíz plusz tizennyolc. A soproni Deák Téri Általános Iskolában tíz pedagógus szerdán nem tartotta meg első négy óráját, tizennyolc kollégájuk pedig támogatta engedetlenségi akciójukat.
Új Szó Nálunk

2022. március 9. 21:10

Deák

„Mi, a Deák Téri Általános Iskola polgári engedetlenségi megmozdulásban részt vevő tanárai és dolgozói úgy gondoljuk, hogy a tiltakozó iskolákhoz csatlakozva, rá kell irányítani a figyelmet a magyar oktatás siralmas helyzetére, ezért 2022. március 9-án (szerdán), polgári engedetlenségi akcióban veszünk részt: az első 4 órában nem folytatunk oktatási-nevelési tevékenységet” – írták a Deák téri iskola tanárai, azok, akik felvállalták az engedetlenségüket.  Tízen álltak a fényképezőgép elé és vállalták nevükkel az akcióban való részvételt. Tizennyolc kollégájuk támogatta őket, ők ugyancsak aláírásukkal nyomatékosították ezt. 

„Akciónk sem az iskolánkat felügyelő és irányító tankerület, sem az iskolánk vezetősége, sem senki más ellen nem irányul. Nem a valami vagy valaki ellen való irányultságban határozzuk meg cselekedetünk és szándékunk belső lényegét, hanem a párbeszéd keresésében. Elsősorban tanítványaink és a következő generációk érdekeit szem előtt tartva cselekszünk. Kiállásunkkal a Magyar Közlönyben 2022. február 11-én megjelent 36/2022. (II.11.) Kormányrendelet ellen tiltakozunk, amely álságos módon, a járványügyi vészhelyzetre hivatkozva meghatározza, milyen oktatási-nevelési tevékenységekben köteles részt venni a pedagógus egy esetleges sztrájk esetén. Teszi ezt úgy, hogy azzal a sztrájkot érdekérvényesítésre alkalmatlanná teszi, végképp kiüresíti a munkavállalói jogérvényesítés ezen formáját, így alaptörvénybe foglalt jogunktól foszt meg” – írták közleményükben a soproni Deák Téri Általános Iskola „engedetlen” pedagógusai.  

 

Támogassa az ujszonalunk.com -ot

Az ujszonalunk.com nem valamivel, valakikkel szemben, hanem egyetlen eszmével azonosulva határozza meg önmagát, ez a tisztességes újságírás, amit olvasói naponta számon is kérhetnek tőle. A hátteret, a függetlenséget garantáló támaszt a Felvidék egyetlen magyar nyelvű napilapjának kiadója adja. A portált helyiek írják, helyieknek. Annak a jól összeszokott csapatnak a tagjai, akiket korábbról ismerhetnek és el is érhetnek. Tiszta hangon, a régi tisztességgel szólalunk meg, nyilvánosságot adva mindenkinek, hogy valós problémákat tárjunk fel, és közösen keressük a megoldást, ütköztetve a különböző nézőpontokat. Így akik fontosnak tartják független helyi sajtó létét, a magukénak érezhetik az ujszonalunk.com -ot, és teret is kapnak benne. Reméljük, hogy sokan gondolják most így: „Erre vártunk!” Fennmaradásunkat, a regionális, független újságírást minden egyes olvasói forint segíti, amit köszönettel fogadunk.

Ha Ön is támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
benzinár

Ennyi a dízel és benzin ára nálunk és a környező országokban

hori

A kosnak ma kifejezetten jó nap lehet az új kezdetekre

kvíz zene

KVÍZ: Lányok, asszonyok, férfiak és nők

választások

Indul a kampány, ezek a fő szabályok

csirke

Mit főzzek? Csirkét!

egyetem

A véletlen hozta össze a csapatokat, hogy megoldjanak egy problémát

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.