2023. május 3. 18:30
Sopron | Csik Ferenc Ezüstplakettel tüntették ki az egyetemi sportélet területén végzett szervezői és vezetői munkásságáért Horváth Józsefet, a SMAFC elnökét, a Soproni Sportiskola Kosárlabda Akadémia szakmai igazgatóját, a Líceum testnevelőjét.
2023. március 22. 12:00
Sopron | A jó képregényhez kevés a rajzkézség, tudni kell tervezni is, sőt, a legjobb, ha élénk képzelőereje is van a rajzolónak. Németh Ákos mindhárom képességgel rendelkezik, meg is nyerte a megyei képregény-versenyt.
2023. január 15. 17:00
Sopron | A Nature Positive Universites Alliance-ben részt vevő egyetemek nemcsak tudományos munkájukkal és társadalmi szerepvállalásukkal segítik a biodiverzitás helyreállítását, hanem saját működésüket is fenntarthatóvá teszik. A Természetpozitív Egyetemek Szövetségének egyetlen magyar intézményként a Soproni Egyetem is alapító tagja.
2023. január 12. 09:42
Sopron | A Soproni Egyetem minden körülmények között biztosítja hallgatói és oktatói számára a külföldi tanulmányok és oktatói munka folytatásához szükséges ösztöndíjakat. Meggyőződésük, hogy hallgatóiknak és oktatóiknak Európai Uniós állampolgári joga részt venni a nemzetközi mobilitási programokban - közölte az egyetem csütörtökön.
2022. december 16. 14:30
Sopron | A kormány minden támogatást megad ahhoz, hogy a közétkeztetésbe is bevonják a vadhúst. A jövőben ne luxuscikként jelenjen meg a piacon - mondta a Soproni Egyetem Vadgazdálkodási Gyűjteményének átadóján Semjén Zsolt.
2022. november 20. 13:00
Sopron | A Soproni Egyetem is alapító tagja lett a „Természetpozitív Egyetemek Szövetségé”-nek. A „Nature Positive Universities Alliance” hálózatban jelenleg az egyetlen regisztrált magyar felsőoktatási intézmény a soproni.
2022. október 28. 10:00
Sopron | Fejleszti digitális infrastruktúráját 2,255 milliárd forintos európai uniós támogatásból a Soproni Egyetem. Az oktatással kapcsolatos minden működési folyamatot újraterveznek.
2022. szeptember 14. 10:30
Sopron | Egyéni tanrenddel folytathatják sportkarrierjüket a Sopron Egyetemet választó fiatalok, ráadásul ha jól tanulnak, ösztöndíjat is kapnak.
2022. szeptember 8. 17:00
Sopron | Az erdőalapú ipar, a fenntartható fagazdálkodás valós megoldási lehetőségeket kínál Magyarország számára, legfontosabb ezek közül az energiaválság enyhítése, a fosszilis tüzelőanyagok arányának csökkentése, a biodiverzitás növelése, a klímaváltozás káros hatásainak mérséklése - mondta Zambó Péter erdőkért és földügyekért felelős államtitkár a Soproni Egyetem tanévnyitó ünnepségén.
2022. augusztus 15. 08:00
Sopron | A magyar erdőkben jelentős faanyag tartalék található, amely a fenntarthatóság, a biodiverzitás és az ökológiai értékek veszélyeztetése nélkül hasznosítható. Erdőirtás hazánkban több mint egy évszázada nem lehetséges – fogalmaz állásfoglalásában a Zöld Talár-díjas és a GreenMetric nemzetközi felsőoktatási rangsorban előkelő helyet elfoglaló Soproni Egyetem, amely az erdőkkel kapcsolatos kutatás és felsőoktatás hazai központja.
2022. július 27. 09:00
Sopron | Újabb szakosztállyal bővült a soproni egyetemi sportklub. A SMAFC Kerékpár Club vezetői és tagjai közösséget és eredményeket is hoznak magukkal, és szélesre akarják tárni a kerékpárosok előtt a lehetőségek kapuit.
2022. június 27. 18:30
Sopron | A Soproni Egyetem az elmúlt húsz év legnagyobb oktatási reformját hajtotta végre, amelynek középpontjában a szakok minőségének és gazdaságosságának fejlesztése állt.
2022. június 5. 08:00
Sopron | Nemzetközi porondon kimagasló elismerést ért el a Soproni Egyetem pályázata az ENSZ Környezetvédelmi Programja által is támogatott és a brit székhelyű Egyetemek és Főiskolák Környezetvédelmi Szövetsége által 2004 óta gondozott Nemzetközi Zöld Talár Díj megmérettetésen: a döntősök közé választották.
2022. május 20. 09:30
Sopron | A Soproni Egyetem 2022-ben felkerült a Round University Ranking (RUR) Világranglistára, ahol 20 specifikus indikátoron keresztül komplex módon értékelték teljesítményét.
2022. május 12. 14:00
Sopron | A szombati valétálás miatt a közlekedők türelmét kéri a Soproni Egyetem.
Oldalszámozás
Legfrissebb
- 2 másodperce Húsklopfolóval törte be a bátyja fejét a felkapcsolt lámpa miatt
- 30 perce Tizenkét baleset egyetlen nap alatt Győrben
- 1 órája Összeütközött két kamion az M1-esen
- 1 órája Borkai: Mi jön ezután?
- 2 órája Győri női kosárlabda: Négy légiós is távozik, nyolc érkező, cél a döntő
- 3 órája Borkai a GYAC új elnöke, a fideszes politikusok alkotta elnökség puccsról beszél
- 4 órája Horgász világbajnokok Győr-Moson-Sopronból (KÉPGALÉRIA)
- 16 órája Jövőre lesz egymás után két dolgozó szombat is
Legolvasottabb
- 24 óra
- 3 nap
- 1 hét
- KVÍZ: Fővárosok, csak B-vel
- Az ember, aki mindent tud a Szigetközről
- Borkai a GYAC új elnöke, a fideszes politikusok alkotta elnökség puccsról beszél
- Borkai: Mi jön ezután?
- Beindul a központi szúnyoggyérítés a megyében – Szigetközt megették a vérszívók
- Nem mondták a levélre, hogy „hagyj békén!”: Kapuvár és Fertőd is békét akar
- Reistadot választották 2022 kézilabdázójának, a dobogón két győri, Oftedal és Blohm
- Biciklivel a leállósávban (VIDEÓ)
- Kinyitott a vámosszabadi eperföld, ennyibe kerül kilogrammja
- KVÍZ: Sorozatnézők előnyben
- KVÍZ: Fővárosok, csak B-vel
- Lovaskocsi hajtott villanyoszlopnak Zámolyon
- Az ember, aki mindent tud a Szigetközről
- Borkai a GYAC új elnöke, a fideszes politikusok alkotta elnökség puccsról beszél
- Borkai: Mi jön ezután?
- Megyei foci: Dobogós a Kapuvár, a Ménfőcsanak már ki sem tudott állni
- MESTERKVÍZ V.: Tegye próbára tudását!
- KVÍZ: Mit győz sok lúd?
- Kinyitott a vámosszabadi eperföld, ennyibe kerül kilogrammja
- KVÍZ: Sorozatnézők előnyben
- Dézsi: Kiültem tegnap a teraszra, és abszolút nem volt szúnyog
- KVÍZ: A 75 éves Presser Gábor dalai
- KVÍZ: Fővárosok, csak B-vel
- Covid miatt látogatási tilalom a Petzben