Isten éltesse!: Ma negyven éves Görbicz Anita

Az akkori beszélgetés egy görbiczes cunder góllal kezdődik:  

- „Görbicz-varázslattal szerzett pontot a Győr Moszkvában” – egy ilyen szalagcímnek tud még örülni? 
-  Most nagyon tudok, hisz régen játszottam Bajnokok Ligája mérkőzést. Örülök a gólnak - annak is, hogy így sikerült, s annak is, hogy pontot mentett a csapat. 

- Néhány éve ezt a kérdést nem tettem volna fel, hisz rendre a „Görbicz-varázslatok” hozták a meccseket. Most nem önnek kell vinni a hátán a csapatot, ritkábbak a hangzatos címek, a nagy indítások; sérült volt sokáig. Lelátóról nézni a meccseket nagyon nehéz? 
- Nem könnyű. Ezúttal nem egy komoly sérülés volt a háttérben, ami miatt ugyan hónapokat ki kell hagyni, de az ember tudja, hogy utána mehet vissza a pályára. Egy kisebb sérülés hátráltatott folyamatosan: edzésen, mérkőzésen egyaránt fájt a térdem. Megműtöttek, én úgy számoltam, néhány hét, s újra a pályán lehetek. Visszatértem, de ismét vizesedni kezdett a lábam, aztán jött a karantén időszak. Az elején még azt gondoltam, talán jó is, a térdemnek most erre a pihenőre van szüksége, de elkezdtük az alapozást. A megoldást – most úgy tűnik – egy új gyógytornász jelenti, aki rendbe hozta a térdemet. 

- Türelmesebb volt, mint mondjuk húsz évvel ezelőtt? 
- Biztosan. De a kisfiam, Boldizsár születése óta egyébként is sokkal, de sokkal türelmesebb ember lettem. A klubnál most aki ezt hallja, csóválja a fejét: szerintük nem. Szerintem pedig igen. S biztos vagyok abban, hogy ezt az időszakot türelmesebben viseltem, mint húszéves fejjel tettem volna.     

-  Azért is kérdeztem, mert nagyjából tizenöt évvel ezelőtt azt nyilatkozta, „ikszes helyzetnél az esetek kilencvenkilenc százalékában nem csinálom meg a cundert”. Most ugye cunderes góllal hozta a pontot az ETO-nak. A jelen Görbicze kell ahhoz az egy százalékhoz? 
- Az a magabiztos Görbicz kell ehhez, aki ezen a meccsen voltam. Négy lövésemből négy bement, az utolsó tíz-tizenöt másodpercben éreztem is, hogy a figura rám fog kijönni. Előtte húsz percig nem kaptam labdát. 

- Egy játékos önbizalmát mennyire befolyásolja, hogy a társak bíznak-e benne? 
- Ha jön a labda, nem futok el előle, ahogy a passztól se félek, hogy ne nekem jöjjön, mert esetleg elrontom. Soha nem voltam ilyen. De az biztos, hogy ha ez a cunder nem sikerült volna, az egész mérkőzést rám verik… Valóban számít a társak bizalma, muszáj bíznunk egymásban. 

 - Ettől a szezontól játékos-másodedző, a lányok ugyanúgy hallgatnak önre, ha a pályán játékosként szól hozzájuk, mint amikor segédedzőként teszi Danyi Gábor mellett?
- Ugyanúgy hallgatnak rám másodedzőként, de a járvány miatt maszkban kell lennem, és sokszor nem nagyon értik, hogy mit akarok mondani. De az edzésen, illetve azon kívül kikérik a véleményemet. Ez megvolt akkor is, amikor nem voltam másodedző. Ha a különbséget keresem, akkor talán igazabb úgy fogalmazni, hogy a pályán több energiát tudok adni. 

 -  A segédedzőséggel fél lábbal bent van az edzőtársadalomban: ez a jövő? 
-  Nem tudom, mit hoz a jövő. Az idei szezont vállaltam el ebben a felállásban. 

- A lányok tehát hallgatnak önre. És Danyi Gábor?       
- Nagyon. Kérte, s én ehhez tartom magam, hogy bármilyen meglátásom van, mondjam el. 

- Irányítóként nyilván gondolt valamit a szélsők helyzetéről a csapaton belül: mennyire más ez akkor, ha az ember abban a pozícióban játszik? 
- Nagyon rossz amúgy. Rá vagy utalva az irányítóra, illetve a többiekre, hogy kapod-e a labdát. Kiszolgáltatott helyzet a szélsőké. És hibázni sem hibázhatsz, mert két-három lehetőséged van egy meccsen, ha ebből egyet rontasz, biztos felemlegetik. 

 -  Volt egy félmondata az előbb, hogy a cunder előtt húsz percig nem kapott labdát. Nem őrül meg attól, ha teljesen üresen áll, s tudja, hogy Görbicz most biztosan oda passzolná a labdát, de csak nem jön a figura? 
- De! Én imádtam a szélsőknek passzolni. Ugyanakkor elfogadom, ami van, mert csapatjátékos vagyok, s mindig is az voltam. 

 - Azt is mondta egyszer, hogy „a pályán mindenki a barátom”. Hány barátja van a csapatban? 
- Tizenhat. Ennyien vagyunk. 

 - És a civil életben? 
- Vannak barátaim a sportból és a civil életből is. Nem rengeteg, azt nem állítom. Az egyik legjobb barátomat korábban ellenfélként még gyűlöltem a pályán. Aztán idejött Győrbe, s máig nagyon jó barátnők vagyunk. 

- Világklasszis játékosként szinte mindent elért, egyet nem, amit pedig nagyon akart: az olimpiai aranyat. Gondolkodott azon, hogy ha csak egy generációval születik hamarabb, a Kökény-csapattal valószínűleg ezt is meg tudja csinálni? 
- Nem. Nekem is megvolt a lehetőségem egy nagyon jó csapattal, akkor ötödikek lettünk, s egy gyengébbel negyedikek. Ez jobban bosszantott, mert az érem meg lehetett volna. 

- Mit gondol egyébként arról, hogy jókor, jó helyre született azokkal az adottságokkal, amelyekkel a sors felruházta? Úgy is kérdezhetném, hogy a tizenhét éves kis Görbe be tudná futni ezt a pályát a mostani ETO-ban? 
- Be tudná. S ezt azért merem ilyen magabiztossággal mondani, mert az akkori csapat, amelybe be tudtam kerülni, nagyon jó játékosokból állt. Lehet, hogy ők jobbak voltak, mint a mostani – magyar és külföldi – klasszisok. Az összehasonlítás azért nehéz, mert más lett a játék.     

 - Virtuozitásban Anja Andersennel mérik össze, ő Dániában kibontakoztathatta az egyéniségét, talán jobban, ahogy Görbicz Anitának a magyar edzői ezt engedték. Dániában egy Görbicz biztosan Andersen feje fölé nőhetett volna? 
- Ha fiúnak születek, lehet, Messi lennék… A sportban nincs „ha” és „volna”.  

- Ha feltűnik egy hazai tehetség, rendre Görbicz-utódként emlegetik. Kit tartott leginkább annak? 
- Nincs Görbicz-utód, mert Görbicz egy van. S ne is legyenek utódok, legyenek saját egyéniségek, akiknek a rendes vezetéknevét jegyezzük meg. Én sem akartam Pigniczki-utód lenni, sem Kökény Bea. Jobb akartam lenni náluk.  

 - Van még olyan Görbicz-titok, amit a többiek nem lestekmég el? 
- Viccesen azt súgják nekem a klubbon belül, hogy „csalni a fociban”.   

- Kisfia mennyire érti már, hogy az anyukája kicsoda? 
- Most kezdi kérdezgetni, hogy „Anya, téged miért ismernek ilyen sokan?” Aztán hozzáteszi, hogy „Engem is ismernek?” 

 -  A válogatottnál a 13-as mezt az ön tiszteletére már visszavonultatták. Az ETO-ban el tudna képzelni mást játszani ezzel a mezszámmal? 
- Nem, de azért, mert az ETO-ban azt ígérték, hogy nem hagyják. Ez azért jó érzés.   

(Görbicz Anita 2021-ben vonult vissza az aktív játéktól, a mezét valóban visszavonták, második gyermeke születéséig az ETO kézilabdaklub elnöke volt, pályáját nyilván innen folytatja még.)