Sport

Szeles az ETO-ról: Kívánom, hogy Világi úr megvalósítsa a terveit

Győr | Az ETO férfi foci ismét téma volt a rádióban. Ezúttal az alpolgármester szólalt meg, de nyílt kritikát nem fogalmazott meg.
Új Szó Nálunk

2022. december 15. 10:30

Szeles Szabolcs
Fotó: Facebook / Szeles Szabolcs 

Pandora szelencéjét a múlt héten nyitotta ki egy szurkoló, amikor Dézsi Csaba Andrástól azt kérdezte: ha az ETO korábbi vezetését erőteljesen kritizálta az elmaradt eredmények miatt, akkor a mostaninál megteszi-e ugyanezt?  Dézsi egy hete leszögezte, hogy a férfi csapat eredményeivel nem naprakész, de a hírek eljutottak hozzá is, hogy a drukkerek elégedetlenek. Elismerte, hogy valóban „jelentős részem volt” a tulajdonosváltásban, s „valóban nem úgy mennek a dolgok, ahogy ígérték”. A NBI-be feljutás realitásként fogalmazódott meg, ehhez képest a középmezőnyben van most az ETO:  Beszélni fogok a tulajdonossal” – tett ígéretet Dézsi Csaba András, kiegészítve azzal, „a szurkolóknak igazuk van”.  

Ma reggel Szeles Szabolcs volt az „alpolgármesteri vizit” vendége, ő ugyanebben a témában azt mondta:

Nagyon nagy tapasztalattal, tudással és kapcsolatrendszerrel rendelkező tulajdonos került a csapat élére, de azt látni kell, hogy sok a vállalt feladat, ehhez pedig nyilván idő kell. Ha a stadion körüli tervek beigazolódnak, ha megszépül a stadion azzal azt gondolom együtt jár az is, hogy egy komoly csapat jön létre Győrben. Kívánom, hogy Világi úr megvalósítsa a terveit, hisz mindannyiunknak az-az álma, hogy az ETO végre újra ott szerepeljen, ahova való.”  

Az ETO jelenleg tizedik az NBII-es bajnokságban.  

Támogassa az ujszonalunk.com -ot

Az ujszonalunk.com nem valamivel, valakikkel szemben, hanem egyetlen eszmével azonosulva határozza meg önmagát, ez a tisztességes újságírás, amit olvasói naponta számon is kérhetnek tőle. A hátteret, a függetlenséget garantáló támaszt a Felvidék egyetlen magyar nyelvű napilapjának kiadója adja. A portált helyiek írják, helyieknek. Annak a jól összeszokott csapatnak a tagjai, akiket korábbról ismerhetnek és el is érhetnek. Tiszta hangon, a régi tisztességgel szólalunk meg, nyilvánosságot adva mindenkinek, hogy valós problémákat tárjunk fel, és közösen keressük a megoldást, ütköztetve a különböző nézőpontokat. Így akik fontosnak tartják független helyi sajtó létét, a magukénak érezhetik az ujszonalunk.com -ot, és teret is kapnak benne. Reméljük, hogy sokan gondolják most így: „Erre vártunk!” Fennmaradásunkat, a regionális, független újságírást minden egyes olvasói forint segíti, amit köszönettel fogadunk.

Ha Ön is támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
csicseri

Mit főzzek? Valami újat!

napelem

Mentőöv a ráfázott napelemeseknek

kvíz

KVÍZ: A pikírt nem lehet enervált

Győr

Mit gondol, honnan jött a legtöbb szállóvendég Győrbe?

vonat

Regisztrálni kell a csoportos utazásokat a vonatokra és a buszokra

sport

Élőben nézheti, ahogy a kézis lányok kijutnak az olimpiára

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.