Helyi hírek

Harminc éve helyezték üzembe a szigetközi vízpótló rendszer első ütemét

Szigetköz | Ma, március 21-én éppen 30 éve, hogy a Duna elterelése után a szükségintézkedések keretében üzembe helyezték a szigetközi mentett oldali vízpótló rendszer első ütemét, a Zátonyi-Duna és a Nováki-csatorna nyomvonalán húzódó 54 kilométer hosszúságú vízpótló főágat, amely azóta is az ökológiai és a társadalmi igényeknek megfelelően működik.
Cséfalvay Attila

2023. március 21. 17:30

elterelés
Első ütemben a Zátonyi-Duna és a Nováki-csatorna nyomvonalán húzódó 54 kilométer hosszúságú főág kapott vizet. 

Bár már 199 őszén elindult a munka, csak egy hónappal korábban, 1993 februárjában dőlt el, hogy újra vizet kap a Zátonyi-Duna. A vízpótlásra a Mosoni-Duna vízhozamát használták fel, a feltöltés két ütemben zajlott. Az elsőben a Zátonyi-strandig terjedő szakaszt látták el vízzel, míg a második ütemben a víz eljutott egészen a püski zsilipig. Előtte hét kilométer hosszan 22 ezer köbméter anyagot kotortak ki a mederből, 13 kilométer hosszúságban végeztek nádletermelést, uszadékeltávolítást és cserjeirtást. A munkálatok része volt új műtárgyak építése, bővítése és kiváltása: vizet kellett vezetni a kiszáradt medrekbe.

 

elterelés
Fotó: Kertész József

„Amikor 1992 decemberében találkozta a dühös nyaralótulajdonosokkal, már tudtam a megoldást. Felülről 5 köbméter vizet tápláltunk a szakaszra, hamar kedvező vízi állapotok alakultak ki. Olyan jól sikerült a vízpótlás, hogy máig ugyanazon elvek alapján üzemel" - emlékezett Kertész József szigetközi szakaszmérnök néhány hónapja. Hozzátette: Novákpusztánál ebből az 5 köbméterből 1,5 köbméter marad, a többi elszivárog a talajvízbe, de ez így jó. A mentett oldali vízpótlás után hitték el végre a döntéshozók, hogy a hullámtéren is képesek leszünk vizet vezetni a száraz medrekbe, de erre még bő két évet kellett várni" - mondta. 

A Magyar Hidrológiai Társaság győri területi szervezete a vízpótlás 30 éves évfordulója kapcsán április 11-én Püskin tart előadóülést. 

Támogassa az ujszonalunk.com -ot

Az ujszonalunk.com nem valamivel, valakikkel szemben, hanem egyetlen eszmével azonosulva határozza meg önmagát, ez a tisztességes újságírás, amit olvasói naponta számon is kérhetnek tőle. A hátteret, a függetlenséget garantáló támaszt a Felvidék egyetlen magyar nyelvű napilapjának kiadója adja. A portált helyiek írják, helyieknek. Annak a jól összeszokott csapatnak a tagjai, akiket korábbról ismerhetnek és el is érhetnek. Tiszta hangon, a régi tisztességgel szólalunk meg, nyilvánosságot adva mindenkinek, hogy valós problémákat tárjunk fel, és közösen keressük a megoldást, ütköztetve a különböző nézőpontokat. Így akik fontosnak tartják független helyi sajtó létét, a magukénak érezhetik az ujszonalunk.com -ot, és teret is kapnak benne. Reméljük, hogy sokan gondolják most így: „Erre vártunk!” Fennmaradásunkat, a regionális, független újságírást minden egyes olvasói forint segíti, amit köszönettel fogadunk.

Ha Ön is támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
forint

A cégek fele tervez béremelést

talaj

Csapadékra a napokban nem lehet számítani, de most kellően nedves a talaj

kvíz

MESTERKVÍZ LXXVII.: Eiffeltől az állatorvosig

hori

A nyilasra egy kaland most különösen inspiráló hatással lehet

Kazinczy

Három megyei középiskola a legjobb 25-ben

ETO

Telt házas lesz a zöld-fehér rangadó

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.