Szigetköz

Konténerházat kaphat az összegyűlt pénzből a győrzámolyi tűzkárosult család

Győrzámoly | Egy négytagú család otthona semmisült meg két hete Győrzámolyon, mindenük a tűz martaléka lett. Az önkormányzat és a falu felkarolta őket, gyűjtésbe kezdtek, s az összefogásnak köszönhetően már több mint 3 millió forint jött össze a károsultaknak. Most úgy tűnik, ebből a pénzből konténerház telepítésére lenne lehetőség - ennek szervezése, beszerzése folyamatban van.
Cséfalvay Attila

2023. március 7. 20:00

tűz
Leégett - Az ingatlan hátsó részén álló otthon egy hónapja lett a tűz martaléka. Fotó: Győrzámoly Facebook-oldala

Teljesen megsemmisült egy négytagú család otthona, a fiataloknak gyakorlatilag semmije nem maradt Győrzámolyon. A mintegy ötven négyzetméter alapterületű ingatlan egyik részében használati tárgyak kaptak lángra, a másikban pedig tűzifa égett. A falu gyűjtést indított, az összefogásnak köszönhetően valamivel több 3 millió forint jött össze a károsultaknak. 

Pulai Nikoletta polgármester közösségi oldalán kért újabb segítséget: a családnak 3-4 hónapra keresnek albérletet, lehetőleg Győrzámolyon. A család hálás lenne a segítségért, a bérleti- és rezsidíj fizetését tudják vállalni, a megegyezés szerint.

Ami pedig a jövőjüket illeti: a településvezető szerint a jelenlegi elgondolás szerint az összegyűlt pénzből konténerház telepítésére lenne lehetőség. Ennek szervezése, beszerzése folyamatban van.

Támogassa az ujszonalunk.com -ot

Az ujszonalunk.com nem valamivel, valakikkel szemben, hanem egyetlen eszmével azonosulva határozza meg önmagát, ez a tisztességes újságírás, amit olvasói naponta számon is kérhetnek tőle. A hátteret, a függetlenséget garantáló támaszt a Felvidék egyetlen magyar nyelvű napilapjának kiadója adja. A portált helyiek írják, helyieknek. Annak a jól összeszokott csapatnak a tagjai, akiket korábbról ismerhetnek és el is érhetnek. Tiszta hangon, a régi tisztességgel szólalunk meg, nyilvánosságot adva mindenkinek, hogy valós problémákat tárjunk fel, és közösen keressük a megoldást, ütköztetve a különböző nézőpontokat. Így akik fontosnak tartják független helyi sajtó létét, a magukénak érezhetik az ujszonalunk.com -ot, és teret is kapnak benne. Reméljük, hogy sokan gondolják most így: „Erre vártunk!” Fennmaradásunkat, a regionális, független újságírást minden egyes olvasói forint segíti, amit köszönettel fogadunk.

Ha Ön is támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
Mosoni-Duna-híd

Végleg eldőlt, hogy nem lesz Mosoni-Duna-híd

könyvhét

Helyszínváltozás a könyvhéten – Mi is ott vagyunk a kiállítók közt!

szúnyogírtás

Annyi a szúnyog, hogy muszáj ezen a héten is bevetni a katasztrófavédelmet

Bende

Könyv mellé színház erre a hétvégére

tanárok

Több, mint 80 ezer aláírás a státusztörvény ellen

Románd

Keresik a 120-130 éves lakókat – mert még mindig az ő nevükön van a kert

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.