2023. július 28. 17:00
Győr-Moson-Sopron | A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) jogkövetési vizsgálatának hatására egy csapásra nyereségessé vált a korábban tartósan veszteséges gumiszerviz. Az egyéni vállalkozó együttműködött a NAV munkatársaival, így bírság helyett önellenőrzéssel zárult az eljárás.
2023. július 10. 16:00
Magyarország | Nagyon úgy tűnik, a kormányzat igyekszik olyan helyzetet teremteni a külföldi áruházláncoknak, hogy azok ne akarjanak itt maradni. Most a Lidl kapott egy sallert. Azt állította reklámjaiban a társaság, hogy ő legolcsóbb, a GVH szakértői most azt vizsgálják, hogy ezt megalapozottan tette-e.
2023. március 13. 13:00
Európai Unió | Az Európa Tanács Rasszizmus és Intolerancia Elleni Európai Bizottsága üdvözli ugyan a pozitív fejleményeket Magyarországon, az elért haladás ellenére azonban néhány terület aggodalomra ad okot. Például a magyar közbeszéd az elmúlt években egyre idegengyűlölőbbé vált, és a politikai beszéd is megosztó és ellenséges formát öltött.
2023. március 1. 16:00
Győr | A Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Nemzeti Múzeum összefogásában új szempontok alapján vizsgálják meg az összes, hazai közgyűjteményben őrzött aranybullát, azaz aranyból készült királyi pecsétet. A kutatásban a technológiai területeken egyre meghatározóbb győri Széchenyi István Egyetem is részt vett.
2023. február 9. 20:00
Magyarország | Újabb gyorsított ágazati vizsgálattal és rajtaütésekkel folytatódnak a Gazdasági Versenyhivatal célzott hatósági akciói, amelyek célja, hogy feltárják a hazai élelmiszer-termékláncok versenytorzulásait – közölte a GVH.
2023. január 17. 15:30
Magyarország | Szakszerű, jogszerű volt a lőfegyverhasználat és az egyéb kényszerítő intézkedések alkalmazása a rendőrök részéről a múlt csütörtöki, újbudai rendőrgyilkosság helyszínén, és azok megfeleltek az arányosság követelményeinek is - közölte a parancsnoki vizsgálat megállapításait ismertetve az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szóvivője kedden sajtótájékoztatón, Budapesten.
2022. október 15. 19:30
Sopron | Itt az őszi gombaszezon és nincs gombaszakértő a soproni vásárcsarnokban. A részmunkaidős állást ugyan hirdetik, de ez nem oldja meg azok problémáját, akik szeretik, de nem bíznak a kalaposokban. Mert sokan mondják, hogy ismerik a gombákat, de ez kevesükre igaz maradéktalanul.
2022. augusztus 26. 19:00
Győr | Megjött a MOL levele az egyik károsultnak, sok köszönet nem volt benne.
2022. augusztus 22. 18:30
Magyarország | Az Igazságügyi Minisztérium szerint „az elmúlt időszakban megnövekedett a Wizz Air Hungary Zrt. légitársasággal szemben a fogyasztóvédelmi hatósághoz benyújtott fogyasztói panaszok száma, amelyek közül több eset a médiában is nagy visszhangot kapott”.
2022. augusztus 5. 08:30
Magyarország | A Varga Judit vezette Igazságügyi Minisztériumnál landolt a kérdés, hogy áll a Ryanair ír fapados légitársasággal szemben beharangozott soron kívüli fogyasztóvédelmi eljárás. Egy hét alatt nem érkezett semmilyen válasz.
2022. július 28. 11:30
Győr/Budapest | Archeogenetikai vizsgálatokkal igazolták a Szent László koponya ereklyéjének eredetiségét a Magyarságkutató Intézet Archeogenetikai Kutatóközpontjának és a Szegedi Tudományegyetem Genetikai Tanszékének kutatói.
2022. július 12. 11:00
Magyarország | Az erős nyári napsütésben sokan használnak napszemüveget, hogy a szemet bántó fényt tompítsák. A napszemüvegnek alkalmasnak kell lennie nemcsak a látható fény szűrésére, hanem a káros ultraibolya sugarak visszaverésére, elnyelésére is. Ezt vizsgálták a laboratóriumban az olcsóbb kategóriában. Több hibát is találtak.
2022. június 19. 14:00
Vizsgálja az Egészségügyi Világszervezet (WHO), hogy a majomhimlő "nemzetközi aggodalomra okot adó lehetséges közegészségügyi veszélyhelyzetnek" minősül-e.
2022. június 18. 13:00
Magyarország | A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) gyorsított ágazati vizsgálatot indított a hőszigetelő anyagok hazai piacán, mivel a jelek alapján a verseny torzulhatott az áremelkedéssel küzdő szektorban.
2022. április 7. 09:31
Magyarország | A tavalyi vizsgálati eredményt darabra megismételve ismét húszból tizenkettő akkumulátortöltőt talált veszélyesnek az Innovációs és Technológiai Minisztérium akkreditált laboratóriuma. A fogyasztóvédelmi ellenőrzésen kiszűrt termékek elégtelen szigetelésük miatt áramütést okozhatnak, azokat azonnal kivonják a forgalomból.
Legfrissebb
- 1 másodperce Elismerés a győri RÉV Színháznak
- 1 órája A megyei csapatok a tabella elején és végén
- 15 órája Több a vendég és kevesebb a bűncselekmény az Oktoberfesten
- 16 órája I. Bartholomaiosz konstantinápolyi pátriárka Pannonhalmán
- 17 órája Tűzoltók sorfala az esküvőn
- 18 órája Mit főzzek holnap? Van egy ötletünk! V.
- 19 órája KVÍZ: Beszéljünk magyarul!
- 20 órája Keletre húzódott egy melegrekord
Legolvasottabb
- 24 óra
- 3 nap
- 1 hét
- Akció a biztonságosabb vasúti közlekedésért
- Ikrek: ez a nap alkalmas lehet a pihenésre
- Drága a bankkártyás fizetés?
- Szúnyogirtás ismét, ha jó lesz az idő
- Tűzoltók sorfala az esküvőn
- Önkéntes tűzoltók munkáját segíti az új fecskendő
- Keletre húzódott egy melegrekord
- KVÍZ: Beszéljünk magyarul!
- Ismét jelölik a bicikliket
- Az ikreknek ma egy nagyszerű nap lehet a kommunikációra
- Győri színész is kapott Junior Prima Díjat
- Minek ide a Rába ETO?
- Robbantással fenyegetőzött Győrben
- A mustgáztól a gázálarc sem véd
- Jönnek a levelek, indul a bankok lakossági tájékoztatása
- KVÍZ: Hová költözött a csókkirály?
- Három megyei csapat a legjobb 32 között a magyar kupában
- A mérlegeknek ma a kommunikáció lehet a kulcs a sikerhez
- Változások a győri vasúti fővonalon
- A hét végéig még nyárias időre számíthatunk
- KVÍZ: Milyen eső ér aranyat?
- Tovább drágul az üzemanyag
- Elkerülhető lett volna: halálos ütközés az autópályán (VIDEÓ)
- Újabb holland jön a Győri Audi ETO-hoz