Helyi hírek

Nem mindegy, melyik kútnál tankolt: a 7-es szám most nem hozott szerencsét

Győr | Megjött a MOL levele az egyik károsultnak, sok köszönet nem volt benne.
Sudár Ágnes

2022. augusztus 26. 19:00

MOL

Az Új Szó Nálunk is megírta, az egyik győri MOL-kútnál tankolás után több autó is lefulladt. Vélhetően a szennyezett üzemanyag volt az ok. Az autósok annak rendje és módja szerint jegyzőkönyvet vetettek fel, panaszt tettek, s ezekre most válaszol a benzintársaság. Az egyik ilyen választ megosztotta az érintett, ő nem jött ki jól a vizsgálatból. Ezt írta:  

Sziasztok, azokhoz írom ezt a posztot, akiket érintett a július végi üzemanyag probléma a Budai úti MOL-kúton, és jegyzőkönyvet vetettek fel, hogy majd a cég kifizeti a javítási költségeket. Ma ezt a „szerelmes” levelet kaptam, amiben azt vélték megállapítani, hogy épp a 7-es kút volt jó, aminél tankoltam és az 1-es a 2-es, az 5-ös, a 6-os volt a rossz. Úgy gondolják, hogy nem az üzemanyag miatt ment tönkre az egyik injektorom, hanem éppen a tankolás után találta ki az autóm, hogy akkor most fog elromlani. Kicsit viccesnek találom és kíváncsi vagyok, a többiek, akik szintén megkapták ezt a levelet, náluk melyik kutat írták le a hibásnak, mert ha mindenkinek más kút volt a rossz, akkor azt egy kicsit furcsának találom. 

Levél

A fejleményeket – ha lesznek – követjük természetesen.  

Támogassa az ujszonalunk.com -ot

Az ujszonalunk.com nem valamivel, valakikkel szemben, hanem egyetlen eszmével azonosulva határozza meg önmagát, ez a tisztességes újságírás, amit olvasói naponta számon is kérhetnek tőle. A hátteret, a függetlenséget garantáló támaszt a Felvidék egyetlen magyar nyelvű napilapjának kiadója adja. A portált helyiek írják, helyieknek. Annak a jól összeszokott csapatnak a tagjai, akiket korábbról ismerhetnek és el is érhetnek. Tiszta hangon, a régi tisztességgel szólalunk meg, nyilvánosságot adva mindenkinek, hogy valós problémákat tárjunk fel, és közösen keressük a megoldást, ütköztetve a különböző nézőpontokat. Így akik fontosnak tartják független helyi sajtó létét, a magukénak érezhetik az ujszonalunk.com -ot, és teret is kapnak benne. Reméljük, hogy sokan gondolják most így: „Erre vártunk!” Fennmaradásunkat, a regionális, független újságírást minden egyes olvasói forint segíti, amit köszönettel fogadunk.

Ha Ön is támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
sport

Foci helyett nézzen jégkorongot!

Prof. Dr. Kaáli Nagy Géza

Kaáli Nagy Géza a meddőségi kezelésekről: Kapacitásbővítés nélkül nincs előrelépés

kvíz

KVÍZ: Mibe nem üt a mennykő?

választások

Tudja, hogy ön hány szavazólapot kap?

hori

A bak fókuszáljon a pénzügyi kérdésekre!

ETO

Az ETO FC saját kezébe vette a sorsát

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.