Egyetlen napot sem érdemelt volna a családja körében a férjem gyilkosa

– A férjemért elégtétel ez a mai döntés. Ez a vádlott egy napot sem érdemelt volna meg otthon a családja körében, mert ezt az én férjem több mint négy éve nem lehet közöttünk. Tizenhat hónap után kiengedték, s ez azóta is nagy szívfájdalmam volt, igazságtalannak tartottam a férjemmel szemben. Ez már egy lépéssel közelebb áll ahhoz, ami igazságos, nagyon tisztelem a törvényszék döntését és az ügyész urat – reagált a tárgyalás szünetében.

É. Imrével a tárgyalás előtt még beszéltünk pár szót, mivel szabadlábon jött a Jókai utcán keresztül, de a törvényszékről vissza már térhetett az otthonába. Kérdeztük É. Imrét: mi baja volt legutóbb, s tudja-e, hogy most már a vád is kétségbe vonta, hogy egészségi állapota miatt hagyta faképnél a tárgyalást. (Ugyanis amikor erről az ügyész beszélt, ő már nem volt jelen.) 

„Kérdezhet nyugodtan, csak nem válaszolok. Most hogy vagyok? Minden nap közelebb egy nappal az igazság kiderüléséhez. De az embernek vannak személyiségi jogai, s az egészségi állapotom nem publikus, mert az magánügy” – váltott a megszokottnál harciasabb hangra É. Imre. 

Aztán az általa „magánügynek” értelmezett állapotról szólt ezután a tárgyalás első fél órája és számára sem volt eseménytelen.  

Mint legutóbb megírtuk, az ügyészség indítványozta, hogy kérjék be a mentőkkel folytatott telefonbeszélgetést, hátha abból következtetni lehet valamire É. Imre valós állapotával kapcsolatban. Múlt szerdán ugyanis a férfi másodízben kért mentőt ugyanannak a – számára talán nem kellemes vallomással készülő – tanúnak a meghallgatása előtt. De amíg januárban a teremőröket kérte meg, hogy telefonáljanak, ezúttal hasfájásra panaszkodva szünetet kért, ám a mosdó helyett az Eötvös park Révai utcai oldaláig sietett.  Ott egy padon ülve hívta a mentőt.  

Dr. Takács Róbert ügyész arról is beszámolt, hogy a rendőség által beszerzett technikai adatok és tanúvallomások szerint a nyomkövetőt viselő vádlott rendszeresen kijárogat otthoni őrizetéből, átsétál a szembe szomszéd udvarára. Háromnál bizonyíthatóan többször tette ezt meg, ami már önmagában indokolttá teszi a letartóztatását – érvelt az ügyész – de itt az általános fő ok az eljárás akadályozása. 

É. Imre kirendelt védője természetesen az indítvány elutasítását kérte, mert szerinte védence valóban rosszul volt, ez már korábban is megtörtént, és az eljárás kezdetétől fogva együttműködött a bírósággal. A teremőrök ráadásul látták legutóbb, hogy verejtékezik, a mentők pedig el is vitték. Végül  É. Imre kapott szót, arról beszélt, hogy vérnyomása száznyolcvanas, vércukra húszas értéket produkált. A szomszéd, akit a rendőrség kikérdezett, szerinte hazudik, rosszindulatú vele, s régóta elmérgesedett a viszonyuk. Az elektronikus nyomkövető pedig folyton bejelez, a rendőrök olyankor mindig kijönnek és őt otthon találják. 

A végzés azonnal megszületett, nem tartott szünetet a bíró. Elrendelte a letartóztatást, mondván, hogy ez a helyzet nem mehet így tovább, hogy a tanúk kihallgatása újra és újra meghiúsul. Ahogy haladunk előre a bizonyításban, az eleinte együttműködő vádlott egyre többször nehezítette meg a tárgyalást. „Meg kell akadályozni abban, hogy akadályozza az eljárást. A büntetésvégrehajtási intézetben egyébként orvosi felügyelet és kíséret is van” – jegyezte meg, persze aligha nyugtatta meg ezzel a vádlottat. 

A bíró hangsúlyozta: a vádlottat mindkét „rosszullét” alkalmával haza is engedték még aznap a kórházból. Megtehette volna legutóbb is, hogy az épületből hív mentőt, visszamehetett volna jelezni a dolgot, de egyiket sem tette. S mindezen túlmenően ott a bűnügyi felügyelet korlátozásának a megsértése.  

Az ügyész egyébként szóban ismertette a mentőkkel folytatott beszélgetést, szerinte É. Imre tárgyilagosan és adekvát mondatokban felelgetett: rosszul van, szédül, nehezen vesz levegőt. A sértett lánya ugyanakkor ezt is meghazudtolta: látta a parkban a férfit, nehéz légzése  dacára maszkban ült.  

A végzés ellen a vádlott és védője fellebbezett.