Győr

Elkezdődött Fekete Dávid büntetőpere: nem ismeri el a bűnösségét (GALÉRIA)

Győr | Különösen nagy kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás és más bűntettek miatt áll bíróság előtt Fekete Dávid, ismert énekes előadó. Az előkészítő ülésre több sértett is eljött a huszonegyből, rendőrök is ültek ezért a teremben, de dolguk nem akadt: nem volt rendbontás.
Sudár Ágnes

2022. november 21. 12:30

Fekete Dávid
Fotó: Laczó Balázs

Fekete Dávid bűnlajstromát a vádirat alapján ebben a cikkünkben foglaltuk össze  az ülésen a vádirat lényegét ismertették.

A védelem a vád törvénytelenségére hivatkozva rögtön az ülés elején kifogást emelt, a többi mellett azért, mert „a vádirat csak annyit tartalmaz, hogy egyelőre tisztázatlan körülmények között tulajdonította el a járműveket”.

„De akkor pontosan mit is kell cáfolni, bizonyítani, mire kell reflektálni?” – tette fel a kérdést Fekete Dávid ügyvédje.   

„Az elkövetési körülményekről egyetlen ember tud nyilatkozni, maga Fekete Dávid. De másfél év nem volt elég neki arra, hogy érdemi védekezéssel álljon elő” – válaszolta erre az ügyészség.

Az előkészítő ülés megkezdésére – a védelem előterjesztését is mérlegelve – nem látott akadályt a bíró, tehát elkezdődött a tárgyalás.

Ekkor hangzott el a vádirat lényege: Fekete Dávid a kezdetekben – 2017-ig – eredményesen működtette a cégét, később azonban kölcsönökre szorult. Idővel már a kölcsönök felvételekor is biztosan lehetett tudni, hogy a pénzt nem fogja tudni visszafizetni. Magánszemélyek mellett cégeket, bankokat is megvezetett Fekete Dávid. Sőt: az akkori feleségét is, akinek a nevére tetemes hitelt vettek fel. A vádirat pontjait csaknem fél óráig részletezte az ügyész – annyi volt ugyanis az ügy. Az elkövetési módok ugyanakkor nagyon hasonlóak voltak, azt is mondhatnák, hogy Fekete Dávid rendre hasonló kottából játszott autókereskedőként is.

Az ügyész indítványa az volt, ha Fekete Dávid beismeri a bűnösségét: hét év börtönbüntetés. 

Fekete Dávid nem hozta el a személyigazolványát, illetve a lakcímkártyáját – ezzel indult a meghallgatása. A vádiratot megértette, de ugyanazt mondta, mint a védelem a legelején: „Mivel védekezzek, ha nem nevezik meg pontosan, hogy mit követtem el?”

Vallomást tett Fekete Dávid:

– Bármelyik bűncselekményt elismeri el?

– Nem.

Ez azt jelenti tehát, hogy tárgyalás és bizonyítási eljárás is lesz Fekete Dávid büntetőügyében. Az első tárgyalása majd csak 2023-ban kezdődik. Fekete Dávid tesz majd vallomást.  

Galéria
Fekete Dávid pere-1
Fekete Dávid pere-2
Fekete Dávid pere-3
A sértettek közül is többen eljöttek az előkészítő ülésre.-4
+6
Támogassa az ujszonalunk.com -ot

Az ujszonalunk.com nem valamivel, valakikkel szemben, hanem egyetlen eszmével azonosulva határozza meg önmagát, ez a tisztességes újságírás, amit olvasói naponta számon is kérhetnek tőle. A hátteret, a függetlenséget garantáló támaszt a Felvidék egyetlen magyar nyelvű napilapjának kiadója adja. A portált helyiek írják, helyieknek. Annak a jól összeszokott csapatnak a tagjai, akiket korábbról ismerhetnek és el is érhetnek. Tiszta hangon, a régi tisztességgel szólalunk meg, nyilvánosságot adva mindenkinek, hogy valós problémákat tárjunk fel, és közösen keressük a megoldást, ütköztetve a különböző nézőpontokat. Így akik fontosnak tartják független helyi sajtó létét, a magukénak érezhetik az ujszonalunk.com -ot, és teret is kapnak benne. Reméljük, hogy sokan gondolják most így: „Erre vártunk!” Fennmaradásunkat, a regionális, független újságírást minden egyes olvasói forint segíti, amit köszönettel fogadunk.

Ha Ön is támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
felújítás

Finisben a lakásfelújítási hitel

élőlánc a tanárokért

A soproni pedagógusok nem adják fel

kutya

KVÍZ: Tudja, ki volt Tyutyukám? Ismeri a híres kutyákat?

Rapid

Jó este, jó szurkolás (Vélemény)

ETO

Egyetlen megyei csapatunk sem nyert az NB II-ben

M83

M83: jól halad a körforgalmak építése, de óvatosan vezessenek!

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.