Helyi hírek

„Nagy az ellenszél, veszélyben érzem a dédunokáim jövőjét"

Győrszentiván | Több mint félezren vettek részt a szombati győrszentiváni közösségi búzavetésen és összetartáson. Civileket kérdeztünk arról, miért csatlakoztak az ügyhöz, s milyen végkimenetelt várnak. Utóbbiról a bizakodás ellenére is megoszlottak a vélemények.
Cséfalvay Attila

2022. november 6. 08:00

ipari park
Horváth Gyula néhány száz méterre lakik Győrszentivánon a tervezett ipari parki bővítési helyszíntől.Fotó: Cséfalvay Attila

„Látja ott azt a fenyőfát? Na, ott van a házunk” – mutat a 82 éves Horváth Gyula a szántóföld túloldalára szombat délután. A szentiváni civilek összetartásán vagyunk, az utolsó megszólaló kezében a mikrofon, miközben a hallgatóság között Gyula bácsit szinte kérdezni sem kell, s mondja, miért jött ki a rendezvényre. 

„Veszélyben érzem a dédunokáim jövőjét” – kezdi a többdiplomás idős úr. „Emellett én is zöldséget termelek, viszem a piacra, abból próbálok talpon maradni a kis nyugdíjam mellett. Ennyi idősen is napi 8-12 órát dolgozom, nézze, most is munkáskabátban jöttem ide, látja a kérges tenyeremet” – fordítja felénk kezét. Horváth úr attól tart, hogy a közelében akkumulátorgyár épül, a rétegvizekben eljut hozzá káros anyag, talajmérgezés a kútjait is befolyásolja, amiből öntöz. Az erdő- és mezőgazdasági mérnöknek négy szakmája is van, s állítja: „Ami itt készül, az merénylettervezet a győrszentivániak ellen.” Arra a kérdésre, hogy mi lesz a végkimenetele az ipari park bővítése elleni küzdelemnek, nem túl optimistán válaszolt. „Túl nagy az ellenszél, nem hiszem, hogy nyerhetünk, de nagyon szeretném, ha sikerülne.”

ipari park
Czeglédi Gábor (piros kabátban) is kiállt a termőföld védelme mellett. Fotó: Cséfalvay Attila

Sokkal pozitívabban látja az esélyeket Czeglédi Gábor, aki lánya, majd az unokái, s persze itteni barátai miatt ment el a szombati összetartásra. „Szerintem győzünk” – mondta kérdésünkre, majd azt is elmagyarázta, mit ért győzelmen. „Megmarad ez a terület termőföldnek.” Gábor tájfutó, imádja a természetet, s úgy látja, az nagyobb érték, mint az ide tervezett beruházás. „Ipari létesítményeket más helyre is lehet telepíteni” – mondta. 

Támogassa az ujszonalunk.com -ot

Az ujszonalunk.com nem valamivel, valakikkel szemben, hanem egyetlen eszmével azonosulva határozza meg önmagát, ez a tisztességes újságírás, amit olvasói naponta számon is kérhetnek tőle. A hátteret, a függetlenséget garantáló támaszt a Felvidék egyetlen magyar nyelvű napilapjának kiadója adja. A portált helyiek írják, helyieknek. Annak a jól összeszokott csapatnak a tagjai, akiket korábbról ismerhetnek és el is érhetnek. Tiszta hangon, a régi tisztességgel szólalunk meg, nyilvánosságot adva mindenkinek, hogy valós problémákat tárjunk fel, és közösen keressük a megoldást, ütköztetve a különböző nézőpontokat. Így akik fontosnak tartják független helyi sajtó létét, a magukénak érezhetik az ujszonalunk.com -ot, és teret is kapnak benne. Reméljük, hogy sokan gondolják most így: „Erre vártunk!” Fennmaradásunkat, a regionális, független újságírást minden egyes olvasói forint segíti, amit köszönettel fogadunk.

Ha Ön is támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
szövetség

Zászlót bontott az ellenzéki szövetség

forint

Ön keres nettó 416 ezer forintot? A KSH szerint ennyi az átlag

kvíz

KVÍZ: Nagy magyarok czirkalmas névvel

FLIRT

Új motorvonatokat vesz a GySEV

hori

A nyilasnak ma inspiráló találkozásokban lehet része

szél

Akár viharos szél is jöhet

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.