Haza és nagyvilág

Sólyom Lászlóra emlékezik Várszegi Asztrik

Pannonhalma | Sólyom László volt köztársasági elnököt, az Alkotmánybíróság első elnökét, akadémikust, egyetemi tanárt október 18-án, szerdán 12 órakor római katolikus szertartás szerint helyezik örök nyugalomra Budapesten, a Fiumei úti sírkertben. A pannonhalmi bencések nevében Várszegi Asztrik emlékezett az elhunytra.
Új Szó Nálunk

2023. október 13. 16:00

Sólyom
- Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Az emeritus főapát egyebek között így ír:

Amikor aztán alkotmánybírósági elnöki és köztársasági elnöki szolgálata után pannonhalmi közösségünk 2010-ben Sólyom Lászlónak, a Magyar Köztársaság emeritus elnökének adományozta a Szent Márton-díjat, elnök úr beszédében két dologra hívta fel a figyelmünket. „Az igazságért küzdeni kell. Szent Márton az igazságért küzdött; megmondta a császárnak, amikor nem volt neki igaza.” – figyelmeztetett. És ugyanígy emlékeztetett minket az irgalmasság szolgálatára is: „Abban a helyzetben, amiben Magyarország és a világ van, az irgalmasságnak és a jótékonyságnak, a másikra való figyelésnek óriási szerepe van.” Ennek a mártoni irgalmasságnak maga is megvalósítója volt, elnöki szolgálatát követően is. Tanúsítja ezt az a számtalan honfitársunk, akinek elnök úr a rendelkezésére álló eszközökkel támogatást, ösztöndíjat juttatott.
A megemlékező sorok teljességében itt olvashatók.

Támogassa az ujszonalunk.com -ot

Az ujszonalunk.com nem valamivel, valakikkel szemben, hanem egyetlen eszmével azonosulva határozza meg önmagát, ez a tisztességes újságírás, amit olvasói naponta számon is kérhetnek tőle. A hátteret, a függetlenséget garantáló támaszt a Felvidék egyetlen magyar nyelvű napilapjának kiadója adja. A portált helyiek írják, helyieknek. Annak a jól összeszokott csapatnak a tagjai, akiket korábbról ismerhetnek és el is érhetnek. Tiszta hangon, a régi tisztességgel szólalunk meg, nyilvánosságot adva mindenkinek, hogy valós problémákat tárjunk fel, és közösen keressük a megoldást, ütköztetve a különböző nézőpontokat. Így akik fontosnak tartják független helyi sajtó létét, a magukénak érezhetik az ujszonalunk.com -ot, és teret is kapnak benne. Reméljük, hogy sokan gondolják most így: „Erre vártunk!” Fennmaradásunkat, a regionális, független újságírást minden egyes olvasói forint segíti, amit köszönettel fogadunk.

Ha Ön is támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
sport

A nap kérdése: PSG vagy Dortmund

JÉGER

Működésbe lépett a jégelhárító rendszer, károkat előzött meg a megyében is

kvíz

KVÍZ: Menni fog, de nem igyon előre a .... Mire is?

hori

A baknak ma érdemes a hosszú távú célokra összpontosítania

szerviz

Autószervizeket ellenőriztek, két feketén dolgozó is lebukott

elkerülő

Elkészült a soproni elkerülő út újabb szakasza

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.