Egy óra az áldozatokért

Egy név - egy élet címmel tartottak megemlékezést a soproni zsinagógában vasárnap azokra emlékezve, akiket származásuk okán deportáltak és elpusztítottak. Gyerekekre, ifjakra, édesanyákra, édesapákra, nagyszülőkre emlékeztek. A soproni Déli pályaudvaron 1944. július 5-én nyolcvan embert zsúfoltak egy-egy huszonöt négyzetméteres marhavagonba, s három napos borzalmas utazás után érkeztek meg Auschwitzba. Az utazást túléltek nagyrészt még aznap a gázkamrák áldozataivá váltak...

- Kik voltak ők, az áldozatok? Emberek, akik velünk és közöttünk éltek! Ha mi is akkor élünk, akár lehettek volna a szomszédaink, osztálytársaink, akár első szerelmünk vagy családi jóbarátaink, esetleg a pék, akitől a frissen illatozó kenyeret vásároljuk, vagy családi orvosunk, aki megmentette nagymamánk életét... Sohasem tudták megvalósítani álmaikat a békés, családi életről, sportsikerekről vagy szakmai karrierjükről, művészeti teljesítményükről vagy a világot jobbító felfedezésekről. Megölte őket s velük az álmaikat is az emberek közönye és az antiszemitizmus eszméitől átitatott emberek gyűlölete és tevékeny közreműködése a gettósításon s a deportálásokon át a haláltáborokban történt megsemmisítésükig - mondta többek között a rendezvényt megnyitó beszédében Roóz Zoltán, az Evangéliumi Gyülekezet vezető lelkésze, aki a Soproni Zsinagógáért Közalapítvánnyal közösen szervezte az idei megemlékezést. Az 1640 soproni áldozat nevei közül 1350-et olvastak fel, többek között középiskolások, a szervezők határozott célja ugyanis, hogy a mai fiataloknak átadják az utókor feladatát: az emlékezést és az emlékeztetés stafétáját. 

A diákok mellett pedagógusok, az egyházak vezetői, politikusok is voltak a felolvasók között, a rég elhagyott zsinagógában vasárnap délután az ő hangjukon jutott néhány másodperc személy szerint is az áldozatoknak. Gönczölné Veronika héber éneke pedig torokszorítóan hozta  vissza  az egykor itt élt, nevetett, szeretett, dolgozott és imádkozott közösség kultúrájának egy darabját.