Közélet

Vége lesz az autószalonoknak Európában, itt is eljön az online eladás ideje

Magyarország | Az elektromos autózás és az alternatív üzemanyagok térnyerése mellett az autóértékesítési rendszer is gyökeresen átalakul a következő 2-3 évben.
Új Szó Nálunk

2022. november 16. 18:30

autó
- Fotó: shutterstock

Már most is van olyan autó Európában, amit csak online lehet megrendelni. Egy 2023-tól élő uniós jogszabály nyomán pedig gyakorlatilag eltűnnek a drága márkakereskedői hálózatok, 20-40 százalékkal csökkentve a gyártók költségeit – írja a G7 magazin podcastja nyomán.  

Sok új kínai, amerikai gyártó lép most piacra, mivel az elektromotor gyártható sok más, eddig autóval nem foglalkozó cég számára is, és nem olyan markánsak a különbségek ügyfélélményben az e-motorok között, mint a robbanómotoroknál. 

A lízingpiac mozgástere is jócskán megnő azzal, hogy a jövőben direktben érintkeznek a bankok az autóvásárlókkal.  

A márkakereskedők eltűnésével a vásárlók is jól járhatnak, mert bár sokkal kisebb terük lesz az áralkura, eltűnik a márkakereskedői jutalék és a készletfinanszírozási költség is, amit eddig a bankok beépítettek az ügyfélszerződések kamatába. 

A cikk, illetve a podcast itt található.  

Támogassa az ujszonalunk.com -ot

Az ujszonalunk.com nem valamivel, valakikkel szemben, hanem egyetlen eszmével azonosulva határozza meg önmagát, ez a tisztességes újságírás, amit olvasói naponta számon is kérhetnek tőle. A hátteret, a függetlenséget garantáló támaszt a Felvidék egyetlen magyar nyelvű napilapjának kiadója adja. A portált helyiek írják, helyieknek. Annak a jól összeszokott csapatnak a tagjai, akiket korábbról ismerhetnek és el is érhetnek. Tiszta hangon, a régi tisztességgel szólalunk meg, nyilvánosságot adva mindenkinek, hogy valós problémákat tárjunk fel, és közösen keressük a megoldást, ütköztetve a különböző nézőpontokat. Így akik fontosnak tartják független helyi sajtó létét, a magukénak érezhetik az ujszonalunk.com -ot, és teret is kapnak benne. Reméljük, hogy sokan gondolják most így: „Erre vártunk!” Fennmaradásunkat, a regionális, független újságírást minden egyes olvasói forint segíti, amit köszönettel fogadunk.

Ha Ön is támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
üzemanyag

Töltőállomás üzemeltető: Szerintem januárban is marad a hatósági ár, csak szűkül a kör

díszlkivilágítás

Mégis lesz díszkivilágítás! Már szerelik, de nem lesz akkora, mint korábban

mezőőr

A határszélen az állam állná a mezőőr fizetésének felét

influenza

Tizenhatezren fordultak orvoshoz influenzaszerű tünetekkel

vádirat

Két barátjának esett neki: az egyik belehalt és a másik is majdnem

videó

Letartóztatták a Győrújbaráton baltával fenyegetőző férfit (VIDEÓ!)

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.