Haza és nagyvilág

Levelet kellett kapnia a banktól a folyószámlája költségeiről

Magyarország | Január végéig valamennyi lakossági folyószámlával rendelkező hazai ügyfelet tájékoztatnia kellett bankjának a tavalyi bankszámla- és kártyaköltségeiről.
Új Szó Nálunk

2023. február 1. 19:00

bank
- Fotó: ShutterStock

A Magyar Nemzeti Bank tájékoztatása szerint január 31-ig valamennyi hazai banki folyószámlával rendelkező lakossági ügyfél megkapta egyéni éves díjkimutatását bankjától postai levélben vagy értesítést ennek elkészültéről emailen, internetbanki felületen (amilyen kapcsolattartásról megállapodott hitelintézetével). 

A pár oldalas, egyszerűen átlátható, minden banknál azonos formátumú díjkimutatás a számlavezetési díj mellett külön-külön sorokban összegzi a különböző fizetések (pl. utalások, beszedések), bankkártyás műveletek, folyószámlahitel (ha van), s egyéb szolgáltatások összesített terheit is. Bemutatja, hogy az ügyfél hány tranzakciót végzett, mennyi volt ezek egységnyi díja, illetve, hogy ezek közül mennyi műveletért kellett ténylegesen fizetni. 

A bankoknak egységes elnevezéseket, meghatározásokat kell használniuk a számlaszolgáltatásokra, műveletekre. A kapott díjkimutatás alapján így az ügyfelek más hitelintézetekéivel is összehasonlíthatják saját számlaszolgáltatásaik költségeit. Ebben segít a Magyar Nemzeti Bank (MNB) megújult ingyenes Bankszámlaválasztó programja is, amelyik az adott fogyasztó tényleges számlahasználati szokásai alapján havi és éves becsült költséget is kiszámít számára. 

Támogassa az ujszonalunk.com -ot

Az ujszonalunk.com nem valamivel, valakikkel szemben, hanem egyetlen eszmével azonosulva határozza meg önmagát, ez a tisztességes újságírás, amit olvasói naponta számon is kérhetnek tőle. A hátteret, a függetlenséget garantáló támaszt a Felvidék egyetlen magyar nyelvű napilapjának kiadója adja. A portált helyiek írják, helyieknek. Annak a jól összeszokott csapatnak a tagjai, akiket korábbról ismerhetnek és el is érhetnek. Tiszta hangon, a régi tisztességgel szólalunk meg, nyilvánosságot adva mindenkinek, hogy valós problémákat tárjunk fel, és közösen keressük a megoldást, ütköztetve a különböző nézőpontokat. Így akik fontosnak tartják független helyi sajtó létét, a magukénak érezhetik az ujszonalunk.com -ot, és teret is kapnak benne. Reméljük, hogy sokan gondolják most így: „Erre vártunk!” Fennmaradásunkat, a regionális, független újságírást minden egyes olvasói forint segíti, amit köszönettel fogadunk.

Ha Ön is támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
sport

A bajnokságért játszik a Fradi

benzinár

Ennyi a dízel és benzin ára nálunk és a környező országokban

kvíz zene

KVÍZ: Lányok, asszonyok, férfiak és nők

hori

A kosnak ma kifejezetten jó nap lehet az új kezdetekre

választások

Indul a kampány, ezek a fő szabályok

csirke

Mit főzzek? Csirkét!

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.