Bűnügy és baleset

Már egymilliós számlákat fizethetett a város az ingyenes elektromos autótöltések után

Mosonmagyaróvár | Amióta egyre több az elektromos autó a városban, és az energiaárak elszabadultak, még többen próbálják kihasználni a korábban telepített ingyenes töltések lehetőségét Mosonmagyaróváron is. A polgármester szerint a kezdeti 100 ezer forintos számláik megtízszereződtek, így valamit lépniük kell.
Cséfalvay Attila

2022. augusztus 9. 10:30

elektromos autók
Fotó: shutterstock

Korábban beszámoltunk róla, s azóta el is fogadta a képviselő-testület, hogy a zöld rendszámú, Mosonmagyaróváron díjmentesen parkoló gépkocsik egyre növekvő száma, valamint a környezettudatosság erősítése érdekében képviselő-testületi előterjesztésben javasolják a díjmentes parkolási kategóriába sorolt gépkocsik körének szűkítését a tisztán elektromos meghajtású, emulziómentes kibocsátású gépkocsikra.

A másik gond az elektromos töltők ügye. A Bástya utcai parkoló területén, valamint a Futura Élményközpont mellett kialakítottak két elektromos töltőállomást. A testületi előterjesztés szerint az elektromos töltőállomások üzemeltetésének önkormányzat általi átvétele folyamatban van, ennek megtörténtéig indokolt a töltőállomások igénybevételét szabályozni az energiafogyasztás díjának csökkentése, valamint a töltőállomásokat használók körének szűkítése érdekében. Indokolt egyúttal a töltőállomásokhoz kapcsolódó 2-2 töltési helyet – mint elektromos töltővel felszerelt parkolóhelyet – a parkolórendelet hatálya alá helyezni. Az energiafogyasztás díjának csökkentése érdekében az elektromos töltővel felszerelt parkolóhelyeket a környezetkímélő gépkocsik a töltés idejére, maximum 2 órára vehetik igénybe díjmentesen.

Szabó Miklós képviselő elmondta, hogy a bizottsági ülésen is felvetődött, hogy nyilvánvalóan egyre gyakrabban fogják az energiaárak emelése után kihasználni az ingyenes töltés lehetőségét. Mindenképpen azt javasolná, érdemes megfontolni, végiggondolni, s mihamarabb fizetőssé tenni a rendszert, mivel az egy teljesen tiszta, egyértelmű viszonyt teremtene, ami minden esetben jobban betartható, a „fogyasztó fizet” elv érvényesülne.

Dr. Árvay István polgármester szerint is ez lesz a megoldás. Először jó ötletnek tűnt, mikor bevezették ezt, és pályáztak az elektromos töltésre. Kezdetben 100 ezer forintos villanyszámláról indultak, most elérték a havi 1 millió forintot. Ez már nem játék, nyilván az a tiszta, amikor a fogyasztó kifizeti az elfogyasztott energia költségét. Ennek azonban jelenleg két akadálya van. Pályázatból támogatottak a töltők, ahol az a vállalás, hogy ingyenes töltőt és ingyenes parkolást kell biztosítani a zöld rendszámos autók részére városszerte.

Támogassa az ujszonalunk.com -ot

Az ujszonalunk.com nem valamivel, valakikkel szemben, hanem egyetlen eszmével azonosulva határozza meg önmagát, ez a tisztességes újságírás, amit olvasói naponta számon is kérhetnek tőle. A hátteret, a függetlenséget garantáló támaszt a Felvidék egyetlen magyar nyelvű napilapjának kiadója adja. A portált helyiek írják, helyieknek. Annak a jól összeszokott csapatnak a tagjai, akiket korábbról ismerhetnek és el is érhetnek. Tiszta hangon, a régi tisztességgel szólalunk meg, nyilvánosságot adva mindenkinek, hogy valós problémákat tárjunk fel, és közösen keressük a megoldást, ütköztetve a különböző nézőpontokat. Így akik fontosnak tartják független helyi sajtó létét, a magukénak érezhetik az ujszonalunk.com -ot, és teret is kapnak benne. Reméljük, hogy sokan gondolják most így: „Erre vártunk!” Fennmaradásunkat, a regionális, független újságírást minden egyes olvasói forint segíti, amit köszönettel fogadunk.

Ha Ön is támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
csirke

Mit főzzek? Csirkét!

egyetem

A véletlen hozta össze a csapatokat, hogy megoldjanak egy problémát

kvíz zene

KVÍZ: Lányok, asszonyok, férfiak és nők

csornai járásbíróság

Átadták a Csornai Járásbíróság felújított épületét

Rába

Idén sem fizet osztalékot a Rába

polie

Tucatnyi gyanúsított van már a rendőrkapitány ügyében

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.