Helyi hírek

Egymillióval lesz drágább Sopronban a parkolóhelyek megváltása

Sopron | Régóta változatlanok Sopronban az ingatlanokhoz tartozó gépjármű-várakozóhelyek megváltásának szabályai és díjai. A csütörtöki közgyűlésen ez valószínűleg változik. Törvény írja elő az épülő vagy bővülő ingatlanok esetében a parkolók számát, ezeket lehet megváltani a rendelet alapján.
Nagy Márta

2022. szeptember 27. 20:00

parkoló
Az új építkezéseknél, ingatlanbővítéseknél előírás a megfelelő számú parkoló biztosítása. Ha ez nem teljesíthető, a gépjármű-várakozóhelyek megváltásával, azaz az előírt összeg befizetésével, a nagy közös parkolóhelyek is beszámítanak.  - Fotó: Stock

Eddig is rendelet szabályozta a törvény által előírt, ingatlanokhoz kötelezően tartozó parkolóhelyek megváltásának módját, de eljárt az idő a soproni szabályozás felett.  A polgármesteri hivatal elvégezte a 2007-es rendelet felülvizsgálatát és megállapította, hogy az elmúlt időszakban a jogszabályi környezet sokat változott, így szükségessé vált a törvény és a helyi rendelet  összhangjának megteremtése. De ha már hozzá kell nyúlni a szabályozáshoz, nyilván az árakat is aktualizálni kell. A most érvényben lévő díjak ugyanis 2012 óta változatlanok. 

De mi is az a gépjármű-várakozóhelyek megváltása? Az építési engedélyezési eljárások során előírják a parkolóhelyeket, de ezt nem mindenhol lehet teljesíteni. A szabályok viszont lehetőséget adnak a gépjármű-várakozóhely megváltására, ezzel elősegítik az építési igények teljesítését a már beépített városrészekben, ahol az épületek megközelítéséhez és használatához szükséges előírt számú gépjármű várakozóhely kialakítása telken belül nem biztosítható. Nagyon sarkosan ez azt jelenti, hogy minden új építménynél fizetni kell az önkormányzatoknak a parkolóhelyekért egy helyi rendeletben meghatározott összeget, cserébe a település ezt a pénzt csakis parkolók fenntartására és azok számának bővítésére fordítja. 

Sopronban az ezt szabályozó rendelet elavult, így a csütörtöki közgyűlésen új rendelet alkot a testület. A tervezet leszögezi: az önkormányzat tulajdonában álló parkolóházak és mélygarázsok 500 méteres körzetében csak azokban van lehetőség a várakozóhelyek megváltására. A város közterületein a Városfejlesztési Bizottság jelöl ki erre alkalmas közterületeket. A megváltás tulajdonképpen csak egy hozzájárulás, hiszen  sem kizárólagos használati jogot, sem mentességet nem jelentenek a parkolási díjak megfizetése alól. Az induló üzletek, bővüli ingatlanok tulajdonosai ezzel a város jelenlegi és majdani parkolóinak fenntartásához járulnak hozzá. Kötelezően.  

S hogy mennyit kell fizetni? Egymillióval többet, mint eddig. Egy darab gépjármű-várakozó hely három millió forint lesz a mélygarázsokban és parkolóházakban, a felszíni parkolóknál pedig kétmillió. 

Támogassa az ujszonalunk.com -ot

Az ujszonalunk.com nem valamivel, valakikkel szemben, hanem egyetlen eszmével azonosulva határozza meg önmagát, ez a tisztességes újságírás, amit olvasói naponta számon is kérhetnek tőle. A hátteret, a függetlenséget garantáló támaszt a Felvidék egyetlen magyar nyelvű napilapjának kiadója adja. A portált helyiek írják, helyieknek. Annak a jól összeszokott csapatnak a tagjai, akiket korábbról ismerhetnek és el is érhetnek. Tiszta hangon, a régi tisztességgel szólalunk meg, nyilvánosságot adva mindenkinek, hogy valós problémákat tárjunk fel, és közösen keressük a megoldást, ütköztetve a különböző nézőpontokat. Így akik fontosnak tartják független helyi sajtó létét, a magukénak érezhetik az ujszonalunk.com -ot, és teret is kapnak benne. Reméljük, hogy sokan gondolják most így: „Erre vártunk!” Fennmaradásunkat, a regionális, független újságírást minden egyes olvasói forint segíti, amit köszönettel fogadunk.

Ha Ön is támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
pesto

Mit főzzek? Tésztát!

gázár

Ünnepi rend a Győr-Szolnál

kvíz

KVÍZ: Igazak-e ezek a történelmi állítások?

autópálya

Részegen csalinkázott egy kamionos az autópályán

baba

Az elmúlt egy évben mindenből kevesebb jutott: születésből, halálozásból és házasságból is

rendőrség

Meg akarta ölni volt élettársát a csornai piacon

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.