Régió

Novemberre csúszhat a csornai bíróság átadása

Csorna | Várhatóan novemberre tolódik a Csornai Járásbíróság felújított épületének átadása. Úgy tudjuk, a székház kívülről kész, belül még dolgoznak.
Új Szó Nálunk

2023. szeptember 28. 18:00

Csornai bíróság
A bíróság által korábban közölt látványterv. Forrás: Győri Törvényszék 

A tervek szerint idén átadják a Csornai Járásbíróságot, amelynek intézménye 2022 januárja óta működik, előtte 46 évig nem létezett. Az épület is ugyanaz, mint 1976 előtt, de már teljesen át kellett alakítani és persze alapos felújításra szorult az időközben szakrendelővé vált székház. Az ítélkezés gőzerővel folyik a Csornai Járásbíróságon, ami viszont földrajzilag még Győrben működik. 

A korábbi – tavaszi – tervek úgy szóltak, hogy az idei ítélkezési szünet után már Csornára költözhet a rábaközi várost és mintegy 52 települést érintő ítélkezés. Jelenleg azonban munkaterület az ingatlan, dr. Máté Kinga bírósági szóvivő és elnökhelyettes elmondta: kívülről szép és késznek mondható az új székház, információi szerint belül még folyamatban van a bútorzat, az informatikai és gépészeti rendszer kialakítása. A kisebb csúszás mögött feltehetően az is áll, hogy három tulajdonost érintő ingatlanról van szó és a telekalakítási eljárás elhúzódott. 

Úgy tudjuk azonban, hogy az új bíróság elnöke, dr. Németh Csaba már ebbe az épületbe – és nem a győri közigazgatási bíróságéba – tűzött ki egy novemberi tárgyalást, vagyis idén már mindenki ünnepi átadással számol. 

Amint arról többször is írtunk a tavaly januárban létrejött bírói fórum néhány dolgozója azóta is Győrben látja el a hivatalát, mivel a törvényben rögzített módon az intézmény létrejött 2022-re, de a patinás volt szakrendelői épület átalakításába, felújításába még nem kezdhettek bele. Igaz, Csornán a járásbírósággá alakítandó épülettől 50 méterre, egy önkormányzati épületben tart fenn azért egy szűk hatáskörű ügyfélszolgálatot az intézmény, így panaszokkal, indítványokkal nem kell a megyeszékhelyre utazni. De a tárgyalásokat főszabály szerint Győrben tartják és ez 52 olyan települést érint, amelyeknek Csorna közelebb van, mint Győr vagy Sopron.   

A székház érdekessége, hogy bár a lakosság zöme ma még a volt szakrendelőként ismeri, de amíg léteztek járásbíróságok, szintén annak otthona volt 1928-tól egészen 1976-ig.   

Az intézmény felállításának keresztülvitele a törvényszék előző elnökének. dr. Takács Józsefnek nevéhez köthető, ő is jelentette be, amikor személyes régi terve zöld utat kapott. A 2019-es nyilatkozat után 2020 nyarán tudták aláírni a vagyonkezelői szerződést, hiszen a kórházé volt korábban a vagyonjog. Félévet vett igénybe a tervezés, és műemléki épületről van szó. Az a megoldás nem jöhetett szóba, hogy másik, nem törvénykezési épületben folyjon az ítélkezés, mivel a bíróság működéséhez – ha csak a börtönből előállítottakra gondolunk – sok biztonságtechnikai és más feltételeknek kell megfelelni. Annak pedig nem volt értelme, hogy pusztán egy évre magas költséggel létrehozzanak egy bíróságot, ami aztán „ott is marad”.  A törvény viszont már rögzítette a 2022-es kezdést.   

Dr. Somogyi Zoltán törvényszéki elnök tavaly decemberben portálunkat úgy tájékoztatta: jelenleg mind polgári, mind a büntető ügyszakban a csornai bírók a legleterheltebbek bármelyik győrinél.  

Támogassa az ujszonalunk.com -ot

Az ujszonalunk.com nem valamivel, valakikkel szemben, hanem egyetlen eszmével azonosulva határozza meg önmagát, ez a tisztességes újságírás, amit olvasói naponta számon is kérhetnek tőle. A hátteret, a függetlenséget garantáló támaszt a Felvidék egyetlen magyar nyelvű napilapjának kiadója adja. A portált helyiek írják, helyieknek. Annak a jól összeszokott csapatnak a tagjai, akiket korábbról ismerhetnek és el is érhetnek. Tiszta hangon, a régi tisztességgel szólalunk meg, nyilvánosságot adva mindenkinek, hogy valós problémákat tárjunk fel, és közösen keressük a megoldást, ütköztetve a különböző nézőpontokat. Így akik fontosnak tartják független helyi sajtó létét, a magukénak érezhetik az ujszonalunk.com -ot, és teret is kapnak benne. Reméljük, hogy sokan gondolják most így: „Erre vártunk!” Fennmaradásunkat, a regionális, független újságírást minden egyes olvasói forint segíti, amit köszönettel fogadunk.

Ha Ön is támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
szúnyog

Itt lesz szúnyoggyérítés július 19-én

hori

A szűz ma koncentráljon a részletekre

kvíz

KVÍZ: A Merkúrtól a burkáig

rendőrség

Cserbenhagyót keres a rendőrség, a kerékpáros meghalt

evezés

Evezős ob: három győri siker a nyitónapon

brokkoli

Mit főzzek? Brokkolit!

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.